Már csak egy hét, és kezdetét veszi a 21. Magyar Borok Útja Rallye, melynek száz autóból álló mezőnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel. Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében – eltérően a korábbi évek gyakorlatától – a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat.

Már csak egy hét, és kezdetét veszi a 21. Magyar Borok Útja Rallye, melynek száz autóból álló mezőnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel. Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében – eltérően a korábbi évek gyakorlatától – a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat.

A mezőny, augusztus 26-án a Kincsem parkból elindulva, mintegy 700 kilométeres versenytávnak fut neki, hogy bejárja majdnem a teljes Balatoni Borrégiót, benne a Badacsonyi, Balatonboglári, Balaton-felvidéki, Balatonfüred-Csopaki, Nagy-Somlói, Zalai Borvidéket – mondta el Megay Róbert Péter, a Rallye szervezőbizottságának elnöke. A Magyar Borok Útja Rallye egyik kiemelt célja, hogy felfedezze és bemutassa Magyarország szebbnél-szebb tájait és borvidékeit. Idén az autók 17 pincészethez látogatnak el, az ismert nagy nevektől az egészen kicsi, ámde magas színvonalon működő családi vállalkozásokig. Köztük a Borbély Családi Pincészethez, Canter Borházhoz, Cezar Pincészethez, Csali Szőlőbirtokhoz, Fáncsi Hegyi Pincéhez, Fischer Borászathoz, Folly Arborétum és Borászathoz, Kancellár Birtokhoz, Koczor Pincészethez, Kristinushoz, Lídia Borházhoz, Liszkay Pincészethez, Pócz József Pincészetéhez, Sípos Borházhoz, Szt. Kristóf Pincészethez, a Tornai Pincészethez, a Villa Tolnay Pincéhez. Többségüknél a rallye versenyzői az elmúlt húsz évben még nem jártak, pedig mindegyikben igen kiváló borok készülnek!

A borászat, művészet – jelentette ki verseny női házigazdája és műsorvezetője Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője, a köztestület Zala megyei elnöke. „Tavaly a kamara képviseletében vettem részt a XX. Magyar Borok Útja Rallye-n – emlékezett vissza – nem vezettem, csak az itinert olvastam, de így is nagyon élveztem minden egyes percét." Idén, Zala megyeiként külön öröm is számomra, hogy a száz autó Zalába is ellátogat. Így a megye sokaknak mutathatja be azokat a szép borokat, amit a borászaink ott készítenek. Tavaly a versenyen olyan helyekre sikerült eljutnom, ahova valószínűleg nem mentem volna el, mert nem azok a kimondott turisztikai célpontok. Olyan gyöngyszemeket láttam, amelyek örökre megmaradnak emlékezetemben. Úgy gondolom, ennek a rendezvénynek az is egy fontos üzenete, hogy találjuk meg helyben a saját értékeinket.

A hagyományok fontosak – szögezte le Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke – de alkothatunk újakat is. Sajnos tudjuk, hogy a magyar utakon bekövetkezett balesetek mintegy tíz százaléka alkoholos befolyásoltság alatt történik! Ezen változtatni kell! Ő versenyzőként évek óta ott van az autós Magyar Borok Útja Rallye mezőnyében, a hazai és nemzetközi járműipar elismert szereplőjeként különösen fontosnak tartja az autósok-motoros társadalom biztonságos közlekedését, továbbá a közlekedés résztvevőinek békés egymás mellett élését. „Szeressük és tiszteljük egymást, a közlekedés többi résztvevőjét, és tartsuk be azokat a szabályokat, melyek saját magunk és mások érdekében is fontosak! Csodálatosak a magyar tájak és azok az útvonalak, ahova ezek a versenyek eljutnak. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt felelősségteljesen élvezzük, így mindannyiunk számára élmény lesz ez a három nap" – hangsúlyozta a versenyről szólva a szakember.

A pontosság a lényeg, sosem a gyorsaság – adott hasznos tanácsot a verseny sportszakmai igazgatója Majosházi Péter. Az autósoknak kiosztott útvonaltervek nem egyformák, igyekeztek úgy elkészíteni ezeket, hogy ne érkezzen meg egyszerre több tucat autó ugyanarra a helyre. Közben sok játék és feladat várja az utazókat, ezek során meg kell találni a pecsételő helyeket, ahol a próbák teljesítését igazolják. Arra is lesz elegendő lehetőség, hogy a pincéknél eltöltsenek egy kis időt, beszélgessenek a borásszal, kóstolgassanak – persze csak az, aki éppen akkor nem vezet! A szerevezők gondoskodtak arról, hogy a sofőrök se maradjanak hoppon, hiszen minden pincészetből magukkal vihetnek egy-egy üveg bort ajándékként.

A Lídia Borház 16 hektáron Zánkán dolgozó, családi vállalkozás. A nevét – mondta el Varga András – a dédnagymamáról kapta, ma már a harmadik generáció tevékenykedik a birtokon. Reduktív technológiát használnak, kínálatukban főleg Olaszrizling, Szürkebarát, Muskotály, Kékfrankos, Merlot, Pinot Noir szerepel, de most bevettek Juhfarkot is. Egyik érdekességük a fele-fele Merlot és Pinot Noir összetételű, Molett elnevezésű siller, ahol a házasítást már a szőlővel megkezdték, mindkettőt egyszerre, éretten szedték le és együtt dolgozták fel. Ez a bor egyike lesz annak, amivel a rallyen odaérkező autósokat biztosan fogadni fogják. A másik talán még furcsább nevet kapott: „Kedves csúnya lány"! A kissé szokatlan elnevezés egy késői szüretelésű Juhfark bort takar. Nem hölgyet személyesít meg, hanem a kóstolási élményt. Nagyszerű illat után szinte üresség, majd ezt követően harmonikus íz jelentkezik. Diszharmónia, mint egy megmagyarázhatatlanul vonzó, de nem a külseje miatt érdekes, különleges kisugárzású lány esetében. Nagyon komoly, megfejtendő, akár ez a bor.

A Csali Szőlőbirtok a nevét nem a helytelen magatartásról kapta, tulajdonosát hívják Csali Jánosnak. Azért csalafintaságért nem mennek a szomszédba, mert a márkájuk „Krokodilbor" néven ismert. Tőlük nézve ugyanis a szigligeti félsziget úgy néz ki, mint egy krokodil a vízben! Már nyolcadik éve dolgoznak és nyolc szőlőfajtával foglalkoznak. Olaszrizling, Rajnai rizling, Sauvignon Blanc, Nektár, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir, Kéknyelű és Rózsakő díszlik a birtokon. Igen sikeresek. Az Olaszrizlingből készült jégboruk nevezhető a zászlós bornak, ezt minden évben mínusz 9-10 fokban szüretelik. Aranyérmet nyertek velük a Vinagorán, nagy aranyat az Alpok-Adria régió versenyén, több aranyat Horvátországban, Bordeaux-ból pedig a trófeát hozták el! Van tehát mire büszkének lenni. A versenyzőket ők vizsgáztatni is fogják, három kérdésre kell majd válaszolniuk és kerékcserét is végezniük kell, hogy kiérdemeljék az ajándék Olaszrizlinget és a Nektárt.

www.borokutja.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük