A keresztelő ünnepsége gyerekeknél, hajóknál teljességgel megszokott, ám egy könyv esetében merőben szokatlannak mondható. A budapesti Szlovák Intézetben most mégis ez történt.

A keresztelő ünnepsége gyerekeknél, hajóknál teljességgel megszokott, ám egy könyv esetében merőben szokatlannak mondható. A budapesti Szlovák Intézetben most mégis ez történt.

Politikus számára a „keresztapa" jelző a híres film óta nem túl hízelgő, Kassa város főpolgármestere, Richard Raši mégis bátran felvállalta. Olyannyira, hogy a keresztelést is saját kezűleg végezte. Ebben az esetben ugyanis nem akármilyen keresztapaságról van szó, a főpolgármester könyvkeresztapa lett. Egy friss, még nyomdaszagú könyvre öntötte a pezsgőt, arra a könyvre, mely saját városát mutatja be. Kassáról előzőleg húsz évvel ezelőtt jelent meg útikönyv, napjainkra az már erősen elavult. Ez a könyv néhány hónap alatt készült el, az első száz darab közvetlenül a bemutató előtt jött ki a nyomdából. Igyekeztek vele, hogy a „Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013" program ismertetésénél már erről is szó eshessen. A címlapján Kassa két jelképe látható, a sok száz éves Szent Erzsébet Székesegyház és a város címerét ábrázoló bronzszobor.

Nem ez az első útikönyv, ami a szerző, Marton Jenő keze alól kikerült. A Hibernia Kiadó „Utazzunk együtt" sorozatában már tizennégy hasonló látott napvilágot. Az író elárulta: körülbelül öt percbe telik, hogy az ember beleszeressen ebbe a városba, mely nagyon nyitott, nagyon kedves, az idegennel szemben elfogadó. A könyv a hagyományos útikalauz-szerkezetet követi, tizenegy fejezetre oszlik. Előbb a belvárost írja le, a legfontosabb történelmi nevezetességeket, egyéb látnivalókat, majd a külső városrészek után külön fejezetet szántak Márai Sándornak, a város nagy szülöttének. Röviden értékelték irodalmi jelentőségét, bemutatták kassai életének helyszíneit. Azon turisták tájékoztatására, akik annyira nem ismerik őt, az életéről egy kis budapesti ismertetőt is beillesztettek. A könyvben pár oldalon foglalkoznak a nagyon értékes kassai zsidóság történetével és helyet kap benne a Kulturális Főváros eseményeinek összefoglalása is. Nem marad ki a gasztronómia, a jellegzetes szlovák ételek bemutatása, és természetesen jut helyek a sörök, a sörözők számára is. A könyvet a hasznos információk és a turisták számára legfontosabb kifejezések szótára zárja.

Nemcsak a földrajzi távolság okán áll közel egymáshoz Kassa és Miskolc. Sok közös sport és kulturális eseményt rendeznek. A kapcsolat igazán baráti. Ez indokolta, hogy Richard Raši főpolgármester az útikönyv első példányát Kiss Gábornak, Miskolc város alpolgármesterének nyújtotta át, aki válaszában megerősítette: a két hasonló történelmű város megpróbál túllépni a múlton, megőrizve belőle az értékes hagyományokat. Ugyanakkor mindkét város a jövőjét a kultúra és a műszaki fejlődés erősítésében, megújításában látja. Ha együttműködnek, akkor mindketten sikeresebbek lehetnek.

 

Hoffmann Éva – Marton Jenő

Kassa

ISBN 978 963 7617 62 1

Hibernia Kiadó 2012

Aduprint Nyomda, Budapest

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük