Révay András: Különleges művészet

 A 112. Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitó ünnepségének egy indiai művészegyüttes is vendégszereplője volt. A távoli kontinens népzenéjéből már máskor is kaphatott ízelítőt a magyar közönség, most viszont valami egésze szokatlant láthatott.

 A 112. Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitó ünnepségének egy indiai művészegyüttes is vendégszereplője volt. A távoli kontinens népzenéjéből már máskor is kaphatott ízelítőt a magyar közönség, most viszont valami egésze szokatlant láthatott.

 A Living Arts Néptánc Együttes Rajasthanból érkezett és október 28-ig tartó európai és amerikai turnéja során látogatott el Budapestre is. Előadásukban India gazdag kulturális örökségéből merítve mutatnak be táncokat, melyekben szinte minden mozdulatnak külön jelentősége van. A műsor különlegességét mégis elsősorban a szólótáncos fellépése jelenti.

 Mielőtt a tizennyolc éves Babita Sapera a színpadra lépne, segítője hét – fokozatosan csökkenő méretű – színes korsót rak le egymás mellé. Mint azt később megtudtuk, a fiatal művésznő Jaipurból, táncos családból származik, ezt a táncot már kisgyermek kora óta gyakorolja.

 A „Bhavai tánc" azzal kezdődik, hogy a táncos egy – a magyar paraszti életből is ismert – vastag szövetkarikát tesz a fejére, arra felhelyezi az első, a legnagyobb korsót és táncolni kezd az indiai népzene ritmusára.

 Az első korsó tetejére rövidesen második kerül, majd a harmadikat is a helyére emeli a segítő. Sejtjük, hogy lesz folytatás, hiszen a többi még a földön várakozik.

A zene egyre gyorsabb, a tánc egyre pörgősebb lesz, de a korsók szilárdan állnak a helyükön, meg sem mozdul egy sem. Már ez önmagában bámulatra méltó, pedig a java még csak ez után következik.

 Az oszlopot már a negyedik korsó díszíti – bizonyára nincs még vége – de ami most jön, arra senki sem számított. Akkor is kétkedve fogadnánk, ha valaki elmesélné.

Az indiai fakírokról valószínűleg sokan olvastak már, talán néhányan maguk is láttak egyet, de a legtöbben ilyenkor valami trükkre gyanakodnak. Most a szemünk láttára behoznak a színpadra egy vastag deszkát, amiből hosszú szögek állnak ki. Mi lesz ebből?

A művésznő a négy korsóval a fején rendületlenül táncol, majd egyszer csak fellép a szögekre és a táncot ott folytatja. A közönség megdermed.

 Jól láttuk, mezítláb van. Az első percektől kezdve így táncolt. Most sincs semmi a lábán, nem védi semmi a talpát, forog, táncol, úgy, mit korábban a szőnyegen.

Mintha ez volna a legtermészetesebb dolog, hosszú perceken keresztül ott táncol a szögek tetején, még mosolyog is hozzá. Egészen hihetetlen!

 Végre lelép, de csak azért, hogy a segítője a helyére emelhesse az ötödik korsót. A szöges deszkát közben kiviszik, a tánc folytatódik tovább.

 Az oszlop csúcsára felkerül a hatodik, majd a legkisebb, a hetedik korsó is. Úgy hisszük, az előadás rövidesen befejeződik – de tévedtünk. Még hozzá milyen nagyot!

 A meglepetéseknek még mindig nincs vége, a színpad közepére két kardot helyeznek el. Élével felfelé fordítva állnak egy erre a célra kialakított tartóban. Csak nem?

 De igen! Kardtánc következik, no nem a Hacsaturján-féle suhogtatós, villogtatós. Indiai népzenére, hét korsóval a fején, a kardok élén bemutatva. Hát ezt csinálja valaki utána!

 Még fokozni is lehet: kiderül, hogy a művésznő tud táncolni úgy is, ha egy lábon áll. A siker fergeteges, nem is csoda, hiszen az előadás is páratlan. Az indiai Living Arts Néptánc Együttes ezzel a műsorával Budapest után Belgiumba, Spanyolországba, Kubába, Dominikára és Mexikóba is ellátogat. Jó lenne, ha a visszaúton sem feledkeznének meg rólunk!