1. Kevés szállodáról mondhatjuk el, hogy vendégeik tájékoztatására háromnyelvű napilapot adnak ki. És ez csak egy – talán nem is a legfontosabb – azon tevékenységek sorában, amivel a látogatók legteljesebb kényelmét szeretnék megteremteni.

 

1. Kevés szállodáról mondhatjuk el, hogy vendégeik tájékoztatására háromnyelvű napilapot adnak ki. És ez csak egy – talán nem is a legfontosabb – azon tevékenységek sorában, amivel a látogatók legteljesebb kényelmét szeretnék megteremteni.

2.Magyarország első, ötcsillagos wellness szállodája, a hévízi Rogner Hotel & Spa Lotus Therme, a világhíres meleg vizű tó közvetlen szomszédságában, százhetvenezer(!) négyzetméteres park közepén fekszik. A helyválasztás nem véletlen. Hévízre már kétszáz évvel ezelőtt is gyógyulni vágyók ezrei zarándokoltak és ma sincs ez másként. Az érkezőt mindjárt a belépéskor megragadja a különleges atmoszféra. Első pillantása a Shali Mar bárra esik, a név jelentése: örömök kertje. Később majd kiderül, az elnevezés akár a szálloda egészére nézve is igaz lehetne.

3. A teljesen akadálymentesített, Y alakú épületben 232 szoba kapott helyet, de a körültekintő tervezésnek köszönhetően a vendég mégsem érzi „turistaraktárban" magát. Az egészet a nyugalom hatja át, minden csendben, olajozottan működik. Ennek így is kell lennie, hiszen van, aki valóban gyógyulni szeretne, más esetleg üzleti konferenciára, megint más pedig csak hétvégi kikapcsolódásra jön a szállodába. Keresve sem találna magának jobb helyet egy fiatal – vagy éppen egy idősebb pár – egy kis romantikus ellazulásra, amihez a hangulatos környezet épületen belül és kívül egyaránt rendelkezésre áll. Még az időjárásra sem kell tekintettel lenni.

4. A szálloda kiválasztásakor a döntést igen sok szempont befolyásolhatja, de közülük az egyik legfontosabb bizonyára a szoba minősége. A Rogner kínálata itt valóban figyelemre méltó. Terveztek külön szobákat allergiásoknak, nemdohányzóknak, mozgáskorlátozottaknak. A berendezésük is jócskán eltér a máshol megszokottól. Az ágyakban 2 x 2 méteres „duplamatrac", baldachin az ágy felett, LCD televízió, beépített széf és teakészítési lehetőség a szobákban, mindezek mellé még egy sereg más meglepetés teszi tökéletessé a kényelmet. A nagyobb családok számára a két hálószobás, két fürdőszobás Lotus Suite az igazán jó megoldás. Szinte egy önálló lakás, a társalgója valóságos télikert, aki belép, nagy késztetést érez, hogy akár napokig ki se jöjjön belőle.

5. A baj csak az, hogy hajszálra ugyanez az érzés uralkodik el akkor is, amikor az ember elmerül a medencék vizében. A belső nagy medence 32 fokosra fűtött, kristálytiszta vizű, kicsit még úszogatni is lehet benne. Van mellette egy hasonló szabadtéri és bent még három másik, azokban viszont már a közeli gyógyforrás eredeti termálvize várja a pihenni, gyógyulni vágyókat. A betegekkel a szállodában három orvos és nagyszámú szakszemélyzet foglalkozik. A különféle kezeléseket – vizsgálat után – reumatológus szakorvos írja elő, egy érsebész a saját szakterületén végez szűrővizsgálatot és azonnali kiértékelést is ad, a fogászati szűrővizsgálat pedig még ingyenes is a szállóvendégek számára. Ha eldőlt a kezelések sorrendje, a beteget a gyógyászati részleg központi recepciójánál percnyi várakozás nélkül irányítják a megfelelő helyre. Lehet, hogy már egy relaxáló fürdő is elég. Itt a hatalmas kádban, a test vonalát követően elhelyezett 168 fúvóka áramoltatja be a termálvizet, kapaszkodás nélkül is szinte lebegve tartva a fürdőzőt. A vízbe illatos olaj, az arcra a szemkörnyéket ellazító hideg maszk kerül – olyan, mint egy velencei álarcosbálon. A fúvókák működését automata szabályozza, fél perc a lábra, egy-egy perc a test más tájaira – húsz percen keresztül. Azután következhet valamelyik masszázs, esetleg mindjárt a hawaii Lomi Lomi Nui, ahol két szakember, másfél óra hosszat – virággal a hajában és hawaii zene mellett – kényezteti a vendéget. A hölgyek talán inkább az arcmasszázs választanák, ahol a vitaminos, bőrtápláló krémmel a nyakat és a váll tájékát is kezelik. A mobiltelefon sokszor rendkívül zavaró lehet, ha pihenés, relaxálás közben csörren meg, vagy ha tulajdonosaik ilyen helyzetekben is hangosan csevegnek rajta. Ennek elkerülésére a szállodában telefontitkári szolgáltatást vezettek be. A vendégek leadhatják mobiltelefonjaikat a vendégszolgálati pultnál, ahol fogadják és listázzák hívásait. Később aztán visszahívhatják ismerőseiket.

6. Aki akar, még ennél is jobban elbújhat az 1-6 személy számára kibérelhető „privát" gőzfürdőben. Lehetőség van rá, hogy ezt a különleges fürdőt csak gőzzel, hévízi iszappal (orvos tanácsára), esetleg kávé, csokoládé, bor mellett élvezze. Közben a testápoló krémek, a tengeri iszap vagy a testradír szakértő kezelője, egy masszőr is rendelkezésre áll, végül pedig ezt a páratlan élményt gyümölcsök és biotermékek kóstolójával egybekötött, szertartásos teázás zárja. Az iszappakolást a kezelések során is alkalmazzák. A beteg 38 fokos vízágyon fekszik. A tóból átszállított, zsíros iszapot negyven fokra melegítik, ott rakják fel orvos által előírt területre. Ezt a kezelést az OEP sajnos nem finanszírozza, de számos magán egészségpénztárral szerződésben állnak.

7. A fürdőzés közismert sajátossága, hogy utána gyorsan megéhezik az ember. Nos, a Rogner konyhája messze földön híres, a Corvinus éttermet Magyarország hat legjobb szállodai étterme közé választották. A reggelinél nem kevesebb, mint 222 ételből lehet választani. Ezt a páratlan kínálatot még betetőzik azzal, hogy a gyümölcslevek mellett egy asztalon bontott pezsgőspalackok állnak. A napot egy (?) pohár pezsgővel lehet indítani – hát kell ennél több? A vacsora ugyancsak svédasztalos, a várható menüt – az egész napi programajánlattal együtt – már kora reggel közli a hotelújság, a Lotus News. Az étlapon számos különlegesség szerepel. A zalai táj jellegzetes őszi-téli étele a dödölle, ami liszttel összekevert, sózott, főtt burgonyából, hagymás zsírban kisütve készül. Tejfölösen tálalják. Akinek ez túl nehéz lenne, válasza inkább a Lótusz salátát. Alapja különféle zöld saláta, currys, szezám-magos pulykamell csíkokkal, tetszés szerinti öntettel. Talán még ennél is egészségesebb a biocsírás salátatál csirkehússal és vargányamártással.

8. Az étkezések után a vendégek számos további lehetőség közül választhatnak, felsorolásuk szinte lehetetlen. Érdemes talán egy könnyű sétát tenni a virágzó lótuszok között – húsz különféle fajtájuknak ötszáz példánya nyílik a parkban. A szálloda vezetőségének szép gesztusa, hogy minden dolgozójuknak ültetnek egy rózsatövet, a „tulajdonos" nevének feltüntetésével. A rózsakertet a vendégek is szívesen keresik fel. A tervek között már szerepel a „Rognerborétum" létrehozása, itt a lótuszokat névvel, feliratozva, származási hely szerint helyezik el. A fűszernövények számára fűszerkertet alakítanak ki, így a konyhában mindig friss kakukkfű, bazsalikom kerülhet az ételekbe.

9.Mivel a hévízi tó levezető csatornája keresztülfolyik a parkon, itt található a világ egyetlen golfpályája, ahol lótusz nyílik a vizes akadályban. A hatlyukas golfpálya kezdőknek ideális. Tartozik hozzá külön driving range az ütések gyakorlására és egy szép, kerek green, ahol a labdának a lyukba gurításával lehet próbálkozni, természetesen képzett golf-oktató irányítása mellett. A teniszezőket négy pálya várja, ebből kettő télen fedett. Van lehetőség lovaglásra, kocsizásra és a mostanában egyre divatosabb – a gyaloglás és futás előnyeit egyesítő – nordic walking, illetve a zsírégetésre, keringésjavításra ajánlott masai walking kipróbálására is. A csoportos tenisz- és golfoktatás ingyenes.

10. Különleges szolgáltatása a háznak a cserélődő állományú könyvtár. Az emberek szeretnek „emléket" vinni magukkal a szállodákból, ruhaakasztót, törülközőt, sajnos olykor még a fürdőköpenyt is. A „gyűjtők" szenvedélyének kielégítésére a Rognerben elmés megoldást találtak. Minden vendég elvihet magával egy könyvet, cserébe viszont – már a szobafoglaláskor – arra kérik, hozzon a könyvtárnak kettőt. Az adományozók nevét külön kötetben gyűjtik. Ha pedig már a búcsúzásnál tartunk, a kijáratnál tisztelgő huszár még egy meglepetés borítékot ad a távozóknak. Egy útvonalajánlás a Rogner-partneréttermek nevével, ahol a levél bemutatója kedvezményben részesül. Ritka példája ez a figyelemnek, ahogyan a gondoskodás túlnyúlik a falakon és kiterjed az elutazás időszakára is.

http://www.rogner.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük