Révay András: Pincéből A Csúcsra

Felkerült a 17. kézlenyomat is a „Dicsőség falára" a Magyar Borok Háza pincéjében. Hivatott hirdetni az utókornak, hogy Frittmann János keze nyomát kiváló minőségű, nagyszerű borok őrzik.

„Az év bortermelője" címet minden évben csak egyetlen borásznak ítélik oda és 2007-ben ezt a kitüntetést Frittmann János nyerte el. A címet nem egyetlen bor miatt kapja a borász – mondta el Nyikos István, a Magyar Borok Háza igazgatója. Sokkal inkább az egész eddigi tevékenysége kerül mérlegre ilyenkor. A legújabb győztes korábban már ötször volt az esélyesnek kiválasztott legjobb öt között, míg végre feljutott a csúcsra. Tiffán Ede volt az első – 1991-ben – azóta minden évben megkapja valaki a borászat Kossuth-díjának is tartott rangos elismerést.

Módos Péter, a Magyar Bor Akadémia nyugdíjas elnöke, előbb a díj odaítélésének körülményeit ismertette a győztes tiszteletére rendezett borbemutatón. A kiválasztás két fordulóban történik. Először 350 helyre, szakembereknek, újságíróknak küldenek kérdőívet és aki a vélemények alapján az első öt helyre kerül, azokból választja ki a Magyar Bor Akadémia 127 tagja a díjazottat. Nemcsak kiváló szakembernek kell lennie, hanem „fáklyavivőnek" is a saját környezetében. A szakma már vagy nyolc éve felfigyelt Frittmann Jánosra, amikor szinte teljesen ismeretlenül megnyerte az országos Cserszegi Fűszeres versenyt. Az igazi adu ásza mégis az Ezerjó, ez a majdnem teljesen elfeledett valódi hungaricum, ami egykor igen elterjedt volt Magyarországon. Szerencsére ma újra kezd divatos lenni, mert szakavatott kezekben csodákra képes. A díj az idén is méltó helyre került, mert tulajdonosának már ifjú követői is vannak. Tavaly az ország legjobb rosé bora is egy soltvadkerti termelő pincéjéből került ki.

Frittmann János büszke arra, hogy a Frittmann Testvérek Kft. azt a hagyományt folytathatja, amit még az 1700-as években kezdett el a család. Elég hosszú utat járt be – mondhatni a borvidékkel együtt – ez a vállalkozás. Be kellett bizonyítaniuk, hogy ami náluk történik, az nem azonos azzal, amit az emberek általában az itteni borászkodásról gondolnak. Régebben előfordult, hogy egy borfesztiválon a szomszéd pavilon tulajdonosa sértve érezte magát, mert a Frittmannék „alföldi" pincészete került mellé. „Nagyon nehéz dolgunk volt" – emlékezett vissza a kitüntetett, meg kellett küzdenünk az előítéletekkel. Dolgoztunk fáradhatatlanul, ahogy a szüleink, nagyszüleink tették, mert a sikerhez nem elég jó borásznak lenni, alapos szakmai ismeret és nagyfokú alázat is kell hozzá.

Persze a munka hatása másban is megmutatkozott. A hegyközség elnökeként elérte, hogy a jó minőséget termelő pincék folyamatosan nyitva legyenek, bármikor látogatni lehessen a borászt. Ez sokaknak nem tetszett, de létrehozott egy szakmai elkülönülést. Voltak tisztességes borászatok, ahol eltávolodtak azoktól, akik nem tiszta lapokkal játszottak. Bejegyezték a „Szőlősgazdák védett bora" védjegyet és ez kezdte visszahozni a borvidék korábban elveszített becsületét. Boraikban csak természetes szénsav van, utólagos pótlást nem engedélyeznek. Ma a Frittmann gazdaság arról ismert, hogy sokféle bort készítenek.

Chardonnay-t egyáltalán nem termelnek, mert az a véleményük, hogy az Ezerjó sokkal többet ér nála. A világfajtákkal szinte minden kontinensen foglalkoznak, de olyanokkal, amik itt találhatók – sehol máshol. Ezért voltak fontosak a borversenyek. Itt tudták megvívni és megnyerni a saját csatáikat. Külföldön rácsodálkoztak néhány fajtára, amiket ott egyáltalán nem ismertek, gyorsan megkedvelték, ma már keresik, vásárolják. Az Ezerjó kiváló példa erre. Fiatal, üde bor készül belőle, ugyanakkor – novemberi szürettel – még aszú készítésére is alkalmas. Ez már önmagában is mutatja a fajta kiválóságát. Megtehetik vele, hogy akár egy évig érlelik fahordóban. Nem barrique, hanem ászokhordót használnak. Az ászkolás nem változtatja meg olyan határozottan a bor karakterét. Finomabb hatású és a bor értékmérője is egyben, „mit tud kezdeni" a fával. A bor és a fa házasságát csak nemes, nagy belső értékű borok bírják el.

Ugyancsak nagy reményekre jogosító hungaricum az Irsai Olivér. Az egyik legkorábban érő szőlőfajta Magyarországon. Szeptember első hetében általában már iható az ugyanabból az évből származó bora. Sajnos gyorsan öregszik. Házasításkor a kevésbé attraktív borok illatosítására használják. Zamatanyagai is nagyon szépek, különösen a 2006-os évjáratban. Ekkor szinte egyáltalán nem kellett borászkodni, óriási minőséget adott, minden beavatkozás csak rontott volna rajta. Traminivel való keresztezésével nemesítették ki a Cserszegi Fűszerest, mely már Angliát is meghódította. Ezt a fajtát az országban a legnagyobb területen Soltvadkerten termesztik.

Bármennyire is meglepő, ugyanitt sikeresen foglalkoznak kékszőlőkkel is. Frittmann János az országos rosé borversenyeken is rendszeresen aranyérmes. Minden kék szőlőből lehet rosét készíteni, de ami egész évben friss marad – az a Kékfrankos. Tény, hogy nagyon sok munka van vele, de szinte minden étel mellé odatehető. Nem a színe a döntő. A málnás, szamócás íz, a fickándozó savak teszik kedveltté, nyáron is. „Mégis inkább a Kadarka a „szívem csücske – árulta el Frittmann János – már a nagyszüleink is termesztették". Ez a fajta egyedi, jellegzetes, színe nem mély, soha nem erősen tanninos, mégis fűszeres ízű.

A homokon kiválóan megteremnek az úgynevezett „nagy vörösborok" is. A Cabernet Sauvignon – Cabernet Franc Cuvée a versenyeken mindig kitűnő helyezéseket ér el. Az alföldi bor mineralitását a hegyvidékivel szemben az adja, hogy nagyon mélyre mennek a gyökerek és a talaj állapota, olykor szikesedése is megjelenik a borban. Mindenek megmarad a saját jellegzetessége. Sok olyan bor van, ahol a termőhelyhez automatikusan társul egy-egy fajta. Eger – Bikavér, Mór – Ezerjó, Sopron – Kékfrankos. Soltvadkerten van az ország legnagyobb Merlot ültetvénye. A reggeli pára az, amire ennek a fajtának igazán szüksége van és az itt bőségesen jelentkezik. Talán nem is kell hozzá sok idő, hogy az egykor lenézett borvidék világszerte elismert és keresett borok termőhelyeként váljon ismertté.