Tizedik évébe lépve, új rendszerben működik tovább a Gundel Művészeti Díj. Nemcsak az odaítélés feltételei, a díjkiosztás időpontja is változott. Szétbontották két alkalomra.

Tizedik évébe lépve, új rendszerben működik tovább a Gundel Művészeti Díj. Nemcsak az odaítélés feltételei, a díjkiosztás időpontja is változott. Szétbontották két alkalomra.

A májusban megtartott első gálaest után szeptemberben ismét négy díjat adnak át jelentette be Korcsmáros Nóra főszervező. Most az életmű díj mellett színész, filmrendező, költő és író vehette át a díjat a Gundel étteremben tartott gálavacsorán. A szakáganként kéttagú kuratóriumokhoz elnökként minden esetben Szinetár Miklós társult, a döntéseket együtt hozták meg. További, jelentős változás a díj történetében, hogy – az életmű díj kivételével – valamennyit pályakezdő fiatalok kapják. Először szakmai szervezetek állítanak jelölteket, a legjobb öt kerül a kuratóriumok elé, ahol végül kiválasztják a díjazottat.

A Gundel-ház mindig tele volt művészekkel, hírességekkel – emlékezett vissza a régi időkre Alföldy Tádé, a Gundel Kft. igazgatója. A száz évvel ezelőtti alapító, Gundel Károly volt, aki megújította a magyar konyhát és ezáltal helyet teremtett számára a világ gasztronómiai térképén. Tucatjával lehetne olyan ételeket felsorolni, melyeket ő alkotott és gyakran hazai vagy külföldi hírességekről nevezett el. A Gundel Művészeti Díjat Láng György, a Gundel étterem korábbi tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán. Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel étterem kertjében, májusban adták át a különböző művészeti ágak legjobbjainak. Ez a kettős hagyomány most folytatódik.

A díj nem jár pénzzel, éppen ezért nagyon nagy rangja van – erősítette meg Szinetár Miklós, a zsűrik elnöke. Tíz év alatt a magyar művésztársadalom legkiválóbbjai kapták meg, a Gundel-díjasok ma már igen „előkelő" társaságot alkotnak. Az idei évtől kezdve ez most megváltozik, a díj a fiatalok pályakezdését fogja támogatni. Az idei második ünnepség időpontja közel esik Gundel Károly és Latinovics Zoltán születésnapjához. A maga területén mindkettő óriás volt és a ma társadalmából nagyon hiányoznak az óriások. Azok a nagyságok, akire nem vonatkozik ugyanaz a törvény, mint másra, akik maguk alkotnak törvényeket és ettől viszik előre a művészetet, a társadalmat, a világot! Bízunk abban, hogy a díjazottak között majd lesz ilyen egyéniség.

Az Életmű-díjat Kalász Márton költő, író, műfordító, egyetemi tanárnak Tarlós István, Budapest főpolgármestere adta át. Köszöntőjében megállapította: a Gundel Művészeti Díj az eltelt tíz év alatt a legrangosabb kitüntetések közé emelkedett. A díjazott több mint fél évszázada öregbíti a magyar irodalom hírnevét. Két tucat verseskötete, számos műfordítása kitüntetett figyelemre teszi őt méltóvá a hazai és a nemzetközi irodalmi életben egyaránt. Elismerések hosszú sorával tisztelték meg őt az elmúlt évtizedekben. Életútja a dunántúli szegénységből indult. Hiába él városi életet, írásaiban őrzi a vidék hagyományait, az ősök tiszteletét. A természetes, otthonról hozott, mondhatni paraszti józanság mindvégig megmarad alkotásaiban. A lényeget tárja fel, ezért nem mindig kínál könnyű olvasmányt az érdeklődőknek. Ám megéri vele tartani. Irodalmi munkásságán túl méltatást érdemel szerkesztői, tanári, és az Írószövetség elnökeként végzett tevékenysége.

A Színház- és Filmművészeti kuratórium tagjai, Eszenyi Enikő, András Ferenc és Szinetár Miklós úgy döntöttek, hogy 2011-ben a Gundel Művészeti Díjat – színész kategóriában – Tasnádi Bence kapja. Ötödéves a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, rendkívül sok szerepet eljátszott már vizsgákon, színházban, megnyerte az Egyetem dalversenyét. A Pesti Színházban már főszerepet is kapott és a Katona József Színházban is nagy szereppel kezdi az évadot. Van egy saját zenekara is, már bejárták az országot. Mindez együtt mutatja, rendkívül sokoldalú, fiatal tehetségről van szó.

Vannak napok, amikor az ember úgy érzi: érdemes élni – kezdte a méltatást András Ferenc, a filmrendező kategória díjának átadója. Ez a mai nap ilyen, mert itt ül közöttünk egykori osztályfőnököm, itt ül a tanárom, akik több mint negyven évvel ezelőtt tanítottak engem a Főiskolán és itt van egy fiatal hölgy, egy filmrendező is, aki hihetetlenül tehetséges: Galán Angéla. Olyan filmet képes készíteni, mint amikor az áporodott téli napok után az ember kinyitja az ablakot és besüvít a friss, tavaszi szél. Egy olyan, borzalmasan nehéz témában, mint a szlovákiai magyarság, Trianon, nála megszólal az emberi hang.

Költő kategóriában a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör jelöltjei közül Lanczkor Gábor ifjú költőt választotta a kuratórium. Őt úgy ismerik: költő – és gombász! Költőként indult és csak később csábult el a dráma és a regény felé. Verseiben fái vannak, kövei, helyei, városai, képek. Született költő, egyszerre intellektuális és szenzuális, érzékeny és indulatos. Lágy, de ugyanakkor érett, tapasztalt – és gondolkodik. Vérbeli klasszikus, szinte régi vágású. Sokat dolgozik. Olyan irodalmi kultúrában él és alkot, ami nyomot hagy a maga által létrehozott világon is.

A díjazott író, Szvoren Edina legújabb kötetéről tömören az mondható el: válságpróza. Szereplői, mintha idegen bolygóról érkeznének. A másik ember külön világként jelenik meg, akivel a kommunikáció igen csak kérdéses. Parabolikus elbeszélései megerősítik, hogy érdemes szenvtelenül regisztrálni azt, amit tapasztalunk, gondolunk, fantáziálunk. Nem a nagy távlatokat, a kiteljesedés nagy történeteit festi. Inkább miniatúraszerűen vékony vonalakkal rajzol meg akár abszurd eseményeket is. Mondatai mégis fontosak, meg tudják szólítani az embert. Nem tolakodóan, de mégis a maguk erejével. Azokhoz szólnak, akik türelmesek, tudják, hogy az első percekben nem kaphatnak meg mindent egy könyvtől.

A díjátadás befejeztével Vajtó Lajos, a Gundel-ház igazgatója egy különleges festményt mutatott be, mely pár hónapja került a Gundel tulajdonába. Ebben a globalizált világban, hol VV színvonalú ízlésrombolás dúl, nagy jelentősége van, hogy ráirányítsuk a figyelmet az igazi értékekre. A Gundel-díj ezt a célt is szolgálja. A ház vezetői ennél is tovább léptek. Úgy gondolják, hogy jó lenne, ha Munkácsy, Gulácsy, Rippl-Rónai és mások képei mellett a kiemelkedő kortárs festők képei is helyet kapnának az étteremben a falakon. Ebben a sorban az első a tavaszi díjazott, Szabó Attila, Kata című festménye volt. Most pedig a Gundel Képzőművészeti díj egykori első nyertese, Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész ajánlott fel egy festményt a kortárs galéria számára. A kép érdekessége, hogy egy ugyancsak Gundel-díjas művészt ábrázol. Bíró Eszter 2003-ban nyerte el a díjat és most záró epizódként, rögtönzött hangversennyel köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük