2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: A fák a magasba törnek

4 perc olvasás

keczely-1.jpgFebruár 11-ig lesz látható a budapesti Pesti mese étteremben a Kuti Galéria legújabb kiállítása. Négy különböző műfaj fér meg itt békés egyetértésben, egy falon. A békesség oka pedig elsősorban az, hogy vezérmotívumuk következetesen ugyanaz – a fák. Persze a megjelenítések módja sem tér el élesen egymástól.

keczely-2.jpg A Kuti Galéria 2014 óta már igen sok művész számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget. Néhányszor a működésének helyszíne is változott. Budapesten, a VI. kerületi Szív utcában, a Pesti mese étterem emeleti galériáján most Keczely Gabriella. „A fák mesélnek” című kiállítása látható február 11-ig. A művésznő rendkívül sokoldalú alkotó és ez a mostani tárlaton is jól felismerhető. A számítógépes grafikától kezdődően a 3D térhatású műveken át a fotókkal és a festményekkel bezárólag, négy műfaj van jelen egyidejűleg a falakon. Ami feltétlenül közös bennük: egyrészt önmagukban is asszociációk és a nézőt is befogadásra, továbbgondolásra serkentik, másrészt többségük főmotívuma a fa. Amibe persze igen könnyű belelátni valami mást. Hiszen melyikünkkel ne fordult volna már elő, hogy erdőben vagy más, fás területen sétálva ne fedeztünk volna fel magunk is valami érdekes alakzatot.

keczely-3.jpgAmikor négy műfajban egymás mellett látunk alkotásokat, óhatatlanul felmerül a kérdés: melyik az eredeti és melyikből fejlődött ki a másik három? Keczely Gabriella szerint viszont ezek egymás unokatestvérei. Először festeni kezdett, közel áll hozzá az olaj, az akril, a tempera, a szén, a grafit, a toll. Utána lett szenvedélye a fotózás. Ám, mivel eredeti foglalkozása retusőr, majd később nyomdamérnök, idővel egyre több köze lett a számítógéphez. Így adódott, hogy ma már saját festményeit, fotóit gondolja tovább számítógépen. A képek, kalandozások a témák és műfajok világában, de megvan a harmóniájuk, nem idegenek egymásnak. Megteszi, hogy az egyik festményét beszkennelve utána egy csomó arcot jelenít meg rajta, de akkor ez már egy másik kép, egy más értelmezés, egy más mondanivaló.

keczely-4.jpg A retusőr ma már – mint szakma –meghalt. De a számítógép átvette a helyét, hiszen a fotók kézzel történő retusálása helyett géppel fejleszthető tovább az exponálással rögzített gondolat. Javíthatóvá váltak a képek. Változtathatók a színek. Egy erre kifejlesztett programmal két felvétel egymásba csúsztatható és be lehet úgy állítani, hogy bennük két szín, a cián és a bíbor távolsága pont megfelelő legyen. Ebben az esetben egy kétszínű szemüvegen át nézve térhatású képet látunk. Ez a sokoldalúság mégsem megy a minőség rovására. A művésznő jelszava: „Én mindent akarok!” Teszi is mindazt, amire képes, miközben jelentős szerep jut munkásságában a fantáziának is. A fában például mindig csak egy részt figyel meg, ami számára egy arcot mutat vagy egy formát. A „maci fa” ábrázolásán ezt a nézetet nem biztos, hogy más is ugyanígy látja, megtalálja.

keczely-5.jpg A képnek jelenleg már más értéke is van, mivel a fát, mert kopár volt, azóta ki is vágták. Ugyanezt történt azzal a fával is, ahol a járda helyére odaképzelte, meg is jelenítette a fa gyökerét és a mű így az egészet mutatja, miközben Sümeg várának, az ott folyó harcoknak történelmi képei is felfedezhetők a képen. Ha nem megyünk közel hozzá, más észre sem veszi. Sajnos ezt a fát azóta szintén kivágták pedig gyönyörű, hatalmas példány volt. Számára a fák különleges jelentőséggel bírnak. Rendkívül sok formát testesítenek meg, hiszen maguk is roppant sokfélék. Az általuk termelt oxigén teszi lehetővé, hogy mi itt élhessünk és ők maguk is élettel telik. Mások, mint, egy bokor vagy bármelyik egyéb növényfaj, mert a magasba törnek!

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.