2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Magyarországon az egyetlen, Európában is ritka

6 perc olvasás

ct-1.jpg Nagyon sok ember életét mentheti meg az a két készülék, mely a XIII. kerületi Önkormányzat Visegrádi utcai Szakrendelőjének ma megnyílt CT és MR Diagnosztikai Centrumában állt munkába. Ilyen korszerű CT és csúcstechnológiájú MR berendezés nincs máshol az országban. Egész Európában is csak néhány van belőlük.

ct-2.jpgA korszerű képalkotó eljárások életmentő fontosságáról, az óriási segítségről, amit a betegségek gyors megállapításában nyújthatnak – bizonyára már nagyon sokan, sokat hallottak, olvastak. Sajnos az is tény, hogy rengeteg családnak van keserű tapasztalata, mert ezeknek a vizsgálatoknak az elvégzésére nemritkán hónapokat kell várni, gyakran a beteg már nem is éri meg, hogy sorra kerüljön, meghal a várakozási idő alatt. Ami a két készülék beszerzése és használatba vétele mellett kiemelkedő fontosságú hír, hogy a kerületi lakosok számára legfeljebb kéthetes várakozási időn belül kerülhet sor a diagnosztikai vizsgálatokra, és számukra ez a vizsgálat ingyenes! Másoknak a vizsgálatok számát és díját az üzemeltetést pályázaton elnyert koncessziós cég szabadon és önállóan állapítja meg. A Visegrádi utcai szakrendelőbe telepített CT, a Revolution HD gépcsoport legújabb tagja. E típusból máshol még nincs az országban, ez a berendezés kínálja a ma elérhető legmagasabb felbontást a CT diagnosztikában. Különleges, ultragyors detektorának köszönhetően helyszínen bővíthető az úgynevezett spektrális képalkotással, amelyet a szakma a jövő fontos diagnosztikai eljárásának tart. A berendezéssel bármilyen CT vizsgálat – a legegyszerűbbektől egészen a legnagyobb kihívást jelentő kardiológiai vizsgálatokig – gyorsan, nagy felbontásban elvégezhető. Ez a készülék teszi lehetővé ma – az összes hasonló berendezést megelőzve – a legrövidebb időn belül, a legkisebb sugárdózis mellett, a legtökéletesebb képalkotást!

ct-3.jpg Az MR – SIGNA Voyager 1.5T MRI japán fejlesztés, két- három éves a technológiája. Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban először ide, a XIII. kerület Visegrádi utcai Szakrendelőjébe került ez a hipermodern MR. Egész Európában is ma még csak néhány van belőle; az első „Voyagert” tavaly ősszel telepítették Párizsban. Az ilyen típusú gépek közül az egyetlen, amely teljesen digitális. Elvégezhető vele az összes olyan klinikai képalkotó vizsgálat, ami a nemzetközi irányelvek szerint a klinikai gyakorlatban szükséges. Teljes körű szív-, neuro-, ízületi vizsgálatok, has/kismedence onkológiai vizsgálatok, többfázisú emlővizsgálatok, kontrasztos és nem kontrasztos érvizsgálatok. Itt, a kerületben más szakrendeléseken is a hasonló igényesség jellemző: a radiológián is pár éves készülékek üzemelnek, a nőgyógyászaton működő csúcsszínvonalú mammográf pedig egyike annak a háromnak, amely a világban eddig üzembe került.

Az egészség érték az életben – hangsúlyozta dr. Tóth József polgármester az átadóünnepségen. Beszédében kiemelte: az ellátáshoz mindenkinek megfelelő időben hozzá kell jutnia jövedelmétől, élethelyzetétől függetlenül. Az elmúlt években a kerületi betegek CT vizsgálatainak több mint 90 százalékát legalább 13 egészségügyi intézményben végezték. A fennmaradó 10 százalékon – Soprontól Pécsig – majdnem félszáz egészségügyi intézmény CT laborja osztozott. Ugyanez volt a tapasztalat az MR kapcsán. Az ilyen vizsgálat kényelmetlenséget, utazásokat, költséget jelentett a pácienseknek, de szakmailag sem volt ideális, hiszen a kontrollvizsgálatokat sokszor más intézményben végezték, mint az eredeti vizsgálatot, ott, ahol éppen rövidebb volt a várakozási idő. Egy önkormányzat öt szempontból befolyásolhatja az egészségügyi ellátást. Az első: milyen épületekben történik? Mi felújítottuk a háziorvosi, házi gyermekorvosi, védőnői rendelőket, és zajlik ezekben a klímaprogram. A második: az egészségügyi műszerfejlesztés, amely a megelőzésben is kulcskérdés. Támogattuk a digitális radiológiai eszközök, lézerek, mágnes terápiás berendezések, különböző ultrahangkészülékek, sterilizálók, endoszkópok, érvizsgálók és egyéb műszerek cseréjét, modernizálását. A harmadik, a humán erőforrás. Különösen lényeges ez akkor, amikor évente 500-800 orvos hagyja el az országot. A mi orvosi hálózatunk lényegében fel van töltve, legfeljebb időszakos hiányok fordulhatnak elő. Az önkormányzat számára hangsúlyos negyedik és ötödik elem: a primer és szekunder prevenció. Ami az előbbit illeti: számos egyéb program mellett önkormányzatunk finanszírozza például a kifejezetten fiúk számára védettséget jelentő HPV elleni oltást, vagy a csecsemők esetében a rotavírus elleni oltást. A szekunder prevenció során feltárt döbbenetes tény, hogy az önkormányzat által nyújtott stroke-szűrésnél az eddigi vizsgálatok 73 százalékban mutattak kóros elváltozást, amely eseteket további vizsgálatokra kellett küldeni. A további négy szűrőszakma – mammográfia, hasi ultrahang, nyaki verőér és bőrgyógyászat – tekintetében pedig az esetek 35,2 százaléka adott okot újabb orvosi közbeavatkozásra. Folyik a kerületi lézersebészeti központ felállítása, az altatásban végezhető vastagbél vizsgálatokhoz szükséges technológia bevezetése. Nem állunk meg a most átadott CT és MR Centrum megnyitásánál – erősítette meg a polgármester.

hertzka.jpgEz a kerület valóságos sziget, mondta el dr. Hertzka Péter, a Visegrádi utcai Szakrendelő igazgatója. Csak aki itt él, látja igazán, milyen különbség van az itt vagy a máshol élés között. A most létrejött, hallatlanul magas szintű egészségügyi szolgáltatás igazi különlegesség. Mindenhol beszélnek megelőzésről, de inkább csak beszélnek róla. Itt valóban van megelőzés. Ezek a berendezések nagyon sok kerületi lakónak – és majd másoknak is – fogják megadni az élethez a lehetőséget és ez nem túlzás! Ezek nélkül a gépek nélkül sok ember bizonyosan meghalna, mert nem jut időben diagnózishoz, kezeléshez! De megelőzhető velük az is, hogy emberek egy infarktus, egy stroke következtében, súlyosan sérült, részben vagy egészen tehetetlen életre kényszerüljenek! Bekapcsolódva a Korányi Intézet szűrőprogramjába, számos olyan daganatot fogunk tudni korán felismerni, amiből a beteg biztosan kigyógyítható lesz. Ez a kerület így az életmentés szigete lehet!

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.