November 19-én megjelent a 2012-ben alakult Middlemist Red második lemeze. A zenekar legutóbbi (Supersonic Overdrive, 2014) albuma óta bejárta Európa lényeges fesztiváljait és legfontosabb showcase eseményeit, mint az Europavox, The Great Escape és a Eurosonic Noorderslag.

 

November 19-én megjelent a 2012-ben alakult Middlemist Red második lemeze. A zenekar legutóbbi (Supersonic Overdrive, 2014) albuma óta bejárta Európa lényeges fesztiváljait és legfontosabb showcase eseményeit, mint az Europavox, The Great Escape és a Eurosonic Noorderslag.

 

Új albumuk Ripple Soul címmel, november 19-én jelent meg. A négyes, koncertezés mellett, már másfél éve dolgozik az új album anyagán. Az első single még 2016 elején jött ki, Evermore néven, melyhez egy imidzsvideó is készült, november 7-e óta pedig publikus a Ripple Soulhoz készített teaser videó is. November 10-én egy újabb singlet jelentettek meg ​Illuminair címmel.

 

„Az Evermore-t követően ez volt a második szám, amit megírtunk és a váza alapjában véve egész gyorsan megszületett. A dal alapkarakterét Soma basszus témái adják, nagyon tetszett mindenkinek a groove és könnyen köré építettük a többi hangszert. Dávid ekkor kezdett el jobban elmélyülni a különböző szintihangzásokban és sikerült mindenkinek megtalálni a maga részét, egész intuitív módon. Hangulat és tempó szempontjából is eltér az eddig írt számainktól, ami hozzásegített ahhoz, hogy könnyebben rátaláljunk erre az új hangzásunkra. Szerettünk volna olyan energikus számokat írni, amiket élőben is nagyon jó játszani." – mesélte Ürögdi Ábel (dob) az új anyagról.

 

Az új számokkal kapcsolatban Ürögdi Ábel és Deli Soma elárulta:

"A legnehezebb az új irány megtalálása volt, de a számok felépítését tekintve igyekeztünk az első albumnál hallható felépítést megtartani."

 

Az új album rögzítése során, már volt lehetőségük olyan technikák és stúdió használatára, mely egy még kidolgozottabb és aprólékosabb végeredményt tesz lehetővé. A felvétel rögzítését és utómunkáját Miskolczi Márton végezte, a Supersize Recordingben és a Kepler stúdióban.

 

Hangzás tekintetében elsőre újszerű lehet a Supersonic Overdrive-on edzett füleknek, de az ismerős dallamok hamar visszahozzák a hallgatót, míg az új szereplőként megjelenő szintetizátorok még magával ragadóbb atmoszférát adnak a dalokhoz.

 

Middlemist Red

Nóvé Soma – ének, gitár

Papp David – gitár, szintetizátorok

Deli Soma – basszus gitár, vokál

Ürögdi Ábel – dobok, háttér vokál

 

Legközelebb a lemezbemutató alkalmával lépnek a nagyérdemű elé, november 25-én az A38 Hajón.

 

https://www.youtube.com/watch?v=rccIAA8YiLo

https://www.youtube.com/watch?v=0mZxQJ-QdpQ

https://www.facebook.com/middlemistredofficial

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük