Sólyom László2007 október 22-én koszorúz az alternatív 56-os emlékműnélSólyom László köztársasági elnök 2007 október 22-én beszédet modnott a Műegyetem aulájában, majd megkoszorúzta az alternativ 1956-os emlékművet az Egyetem Rakparton több 56-os szervezet képviselőjével.

Sólyom László2007 október 22-én koszorúz az alternatív 56-os emlékműnélSólyom László köztársasági elnök 2007 október 22-én beszédet modnott a Műegyetem aulájában, majd megkoszorúzta az alternativ 1956-os emlékművet az Egyetem Rakparton több 56-os szervezet képviselőjével. Beszédében megemlékezett a múlt esztendei rendőrterrorról is. Beszédét szószerinti leiratban közöljük:

Tisztelt Ünneplő és Emlékező Közösség!

Együtt vagyunk, ahogy az ünnephez illik. Újra együtt vagyunk az 1956-os forradalom évfordulóján, a hagyománynak megfelelően a Műegyetem aulájában, ahonnan október 23-án az egyetemisták tüntető menete elindult. Ez a hely a nemzet emlékezetében immár a forradalom szent helye. Itt vannak az egykori műegyetemi hallgatók, a hiteles tanúk, akik elindították a forradalom eseményeit. Velünk vannak a szabadságharcosok, akik folytatták és kiteljesítették a forradalmat. Öröm mindnyájunknak, hogy most a legtöbb ötvenhatos szervezet részt vesz az ünnepségen. Itt van az ifjúság, akitől várjuk és reméljük, hogy ötvenhat szellemét híven megérti, és tovább viszi; itt vannak a mai műegyetemisták, és több mint ezerkétszáz fiatal a határon túlról. Köztünk vannak a mérnök-társadalom képviselői. Teljes hivatalos pompájában ünnepel velünk a Műegyetem professzori kara. És itt vannak Budapestről, az országból, és szerte a világból is sokan, akik ezen a helyen részesedni akarnak az ünnep közösségében; meríteni az ünnep megújító erejéből, megtalálni október 23-a mának szóló üzenetét. Mert ez az ünnepség nyitott, ide mindenki eljöhetett.

Aki eljött, tudja, hogy ezt az ünnepet ránk bízták. Ötvenhat becsülete a mi gondunk kell, hogy legyen. Későbbi korok ítélni fognak fölöttünk, nem engedhetünk a forradalom egyértelműségéből.

Minden évforduló ünnep, nemcsak a nagyok, a kerek számúak. Minden évforduló hozzájárulhat ahhoz, hogy október huszonharmadikát a nemzet a szívébe fogadja, hogy a forradalom része legyen a magyarság önazonosságának.

Ebben a folyamatban a tavalyi, ötvenedik évfordulónak természetszerűen nagy szerep jutott. S ha az ünnepért való felelősségünk, '56 igaz emlékének fenntartásáért és folyamatosságáért viselt kötelességünk tudatában állítjuk fel a mérleget, akkor az egy évvel ezelőtt történtek ellenére is, inkább elégedettek lehetünk.

Nem akarjuk, és nem is lehet elfelejteni azt, ami tavaly október 23-a estéjén és éjszakáján történt. A tüntető nem szegheti meg a törvényt. De a jogállamot a rendőrség törvénysértő erőszakos fellépése különösen sérti. A tüntetők és a tüntetésekben részt sem vevők sokaságának súlyos bántalmazását nem lehet lezárni úgy, hogy az elkövető rendőrök túlnyomó többsége ismeretlen tettes marad. Ez tehát, egy külön, még rendezendő ügy. Azonban '56 sorsát a nemzet emlékezetében, és ünnepeink értelmét nem ez fogja meghatározni.

Annak a rengeteg új és hiteles információnak, pontos történelmi adatnak, és az emlékezéseknek lesz maradandó hatása, amelyeket a tavalyi évfordulónak köszönhetünk. Annak, hogy sok könyv, történelmi munka, eredeti dokumentum, fénykép és film jelent meg és vált mindenki számára hozzáférhetővé. Másfél évtized kutatómunkája tört most át a nagyközönség felé. Az ötvenhatos forradalmat immár nem csupán a tizenhárom nap történeteként ismerhetjük meg, hanem az előző és az azt követő évtized itthoni és nemzetközi összefüggéseibe ágyazva. Megtudhattuk, hogy mily keveset számított egy kis nép szabadságharca a világpolitika sakktábláján. De felmérhettük szabadságharcunk szellemi hatását is, amely az egész világon megrendítette a kommunista ideológiát, és a magyar forradalom melletti kiállást a tisztesség mércéjévé tette. Ismertté vált az is, mennyire nem voltunk egyedül. Hogy mellettünk állt a határon túli magyarság, hogy mennyien szenvedtek Csehszlovákiában és a Szovjetunióban üldöztetést, súlyos börtönbüntetést forradalmunkkal való szolidaritásukért. Csak Romániában 20 halálos ítéletet, és – szinte hihetetlen – 14 ezer évnyi börtönt szabtak ki magyarokra '56 miatt.

Az áldozatokra való emlékezés és a velük való szolidaritás is a tavalyi évfordulón teljesedett ki, és vált mindenki számára '56 történetének részévé. Kértük és kérjük a romániai elítéltek rehabilitálását. Itthon pedig nemcsak arra a több száz kivégzett mártírra emlékezünk, akiknek neve Nagy Imre újratemetésén egymás után hullt bele a tömeg csendjébe. A harcokban elesettek mellett megemlékeztünk a védtelen civil áldozatok százairól is, akiket a Kossuth téren, Mosonmagyaróvárott, Salgótarjánban és szerte az országban géppuskáztak le. Immár ők is a nemzet emlékezetének részei. Együttérzésünk talán segít feloldani a családok évtizedeken át beégett rettenetét és félelmét. Igenis gyógyítanak a községekben és városokban sokasodó emlékművek és emlékhelyek, mind '56, mind a kommunista rendszer más áldozatainak emlékére. Lesz hova elmenni és emlékezni évről évre; lesz, ami állandóan figyelmezteti az arra járókat, és a következő nemzedékeket is. És mindenki tudhatja már, mi történt valójában. Egyre kevesebb tere marad a Kádár-rendszer évtizedeken át ismételt hazugságainak.

Mégis van egy adóssága az ötvenedik évfordulónak. Még mindig nem egyértelmű a válasz a kérdésre: a forradalom és Nagy Imre vagy Kádár? Tavaly azt hihettük: a nagy évforduló valóban arra késztet mindenkit, hogy gondolja át életét, azt, hogy viszonyult a forradalomhoz és annak emlékéhez. Reméltük továbbá, hogy az alkotmányos politikai erők és pártok cselekvése ezentúl minden kétséget kizáróan ahhoz az egyetértéshez igazodik, amelyben 1990-ben, az első szabad választást követően valamennyi parlamenti párt osztozott. Emlékezzünk rá, 1990. május 3-án a szabadon választott Országgyűlés első és halaszthatatlan feladataként törvényt szavazott meg, amely az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc jelentőségéről szólt. E törvény szerint a Magyar Köztársaság a többpártrendszerű demokráciát, az emberi jogok és a nemzet függetlenségének védelmét 1956 szellemével azonosítja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc célkitűzései mai Alkotmányunk alapértékei is. Az Alkotmánybíróság is többször leszögezte, hogy a forradalmat eltipró Kádár-rendszer és a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje egymással össze nem egyeztethető. Sem a szabad Magyarország legelsőként meghozott törvénye, sem az Alkotmány ugyanebben a szellemben való értelmezése nem maradhat holt betű. Nem elég ezt mondani, mindig így kell cselekedni is.

A szólásszabadság joga természetesen garantálja, hogy bármilyen véleményt lehessen mondani az ötvenhatos forradalomról. Ám az Alkotmány a puszta jogi szabályokon túl világos értékeket is képvisel. A Magyar Köztársaság eszmei és történelmi alapja pedig az, hogy 1956 forradalom volt. Ezért bármilyen folyamatosság a Kádár-rendszerrel kizárt. Az ötvenhatos forradalom becsülete, a rendszerváltás becsülete, mai rendszerünk tisztessége azt követeli, hogy minden politikai erő a legtisztábban tartsa fenn és vallja ezeket az alapokat, semmilyen politikai érdekből ne engedjen meg kétértelműséget, ne tegye viszonylagossá álláspontját.

Voltak a rendszerváltás idején olyan nagy események, mikor óriási tömegek, az ország nagy része leszámolt azzal, hogy addig egy hamisságra épülő rendszerben élt. Ezek voltak a végre kimondott igazság nagy pillanatai, ekkor tapasztalhattuk meg a hazugság levetésének, a magunkra ébredés, az önérzet visszanyerésének örömét. Ekkor volt mindenki számára világos, hogy mit is jelentenek a szabadságjogok, hogy milyen demokratikus államot akarunk.

Ki felejthetné el Nagy Imre temetését, amely egy csapásra megsemmisítette a Kádár-rendszer legitimitását? Ki ne emlékezne a romániai falurombolás elleni hatalmas, néma tüntetésre, amikor megéreztük erőnket? Felejthetjük-e 1989. március 15-e felszabadult, valóban márciusi boldogságát?
Ez az a szellem, amelyet az 56-os forradalomtól örököltünk. Ezt éljük át újra 1956 minden méltó megünneplésével. Ez az, amiért felelősek vagyunk. Erre kell rátalálni a fiataloknak. Hiszen 1956 az igazság pillanata volt; a visszanyert emberi méltóság nagy példája.

Ezért 1956 mellett kiállni annyit jelent, mint kiállni a hitelesség és a remény mellett. Az ötvenhatos forradalom mellett kiállni azt jelenti, hogy kiállunk a szolidaritás, a bizalom, a félelem nélküliség mellett.

Erre a kiállásra különösen nagy szükség van ma.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük