Szembenézés saját történelmünkkel – A mi osztályunk Miskolcon
5 perc olvasás
Január 27-én a kortárs lengyel drámaíró művét, A mi osztályunk című színdarabot mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház. 80 év történelme jelenik meg a színen 14 órában, amely során végigkísérhetjük a huszadik század történelmét 1925-től egészen a kétezres évekig. Egy osztály – tíz lengyel és zsidó diák – személyes elbeszélése, visszaemlékezése világít rá azokra a borzalmakra, amelyek velünk, szüleinkkel, nagyszüleinkkel történtek.
Január 27-én a kortárs lengyel drámaíró művét, A mi osztályunk című színdarabot mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház. 80 év történelme jelenik meg a színen 14 órában, amely során végigkísérhetjük a huszadik század történelmét 1925-től egészen a kétezres évekig. Egy osztály – tíz lengyel és zsidó diák – személyes elbeszélése, visszaemlékezése világít rá azokra a borzalmakra, amelyek velünk, szüleinkkel, nagyszüleinkkel történtek.
Tadeusz Słobodzianek, a kortárs lengyel drámairodalom egyik legfontosabb alkotójának darabja az 1930-as évektől követi nyomon egy lengyel iskolás osztály történetét, ahogyan annak tagjai próbálják túlélni előbb a második világháború borzalmait, majd a kommunizmus sötét éveit. Bár egy közösséget alkotnak, az osztály hamarosan magányos egyénekre hullik szét: lengyelekre, zsidókra, áldozatokra és elnyomókra – miközben lepereg szemünk előtt a 20. század történelme, három nő és hét férfi személyes, kíméletlen tolmácsolásában.
Béres Attila szerint a huszadik század egyik legfontosabb színdarabja A mi osztályunk. Az előadás rideg, tényszerű szembenézés a múlt század kegyetlen történelmi eseményeivel, és az okokkal, melyek ezekhez az eseményekhez vezettek. Nem keresünk felmentést ez alól a nyolcvan év alól. Bűnként ábrázoljuk a bűnt, de nem ítélkezünk. Arra keresünk választ, hogy miként jutnak el az emberek odáig, hogy ezt megtegyék. A saját gyarlóságunkkal, megfelelési vágyunkkal szembesít minket, hiszen legtöbbször személyes sérelmek vezetnek szörnyű bűnökhöz, gyilkossághoz. Ahogy változik a rendszer, úgy lesz üldözőből üldözött, áldozatból elnyomó és fordítva – mondta a rendező.
Az előadásban fontos szerepet kap a zene is.
Béres Attila elárulta, a szerző által írt, egy-egy „órát" lezáró gyermekverseket Márkos Albert zenésítette meg. Az előadás folyamán élő zene is kíséri a színpadi eseményeket csellón (Márkos Albert) és brácsán (Szakács Sára).
Máhr Ági, Rachelka megformálója elárulta, lelkileg és technikailag is nehéz feladat elé állítja ez a darab. – Úgy érzem, megviselt ez a próba folyamat, de hát mi színészek egy kicsit mazochisták is vagyunk! Tényleg nehéz darab, így a nézőknek sem lesz könnyű. Nehéz, de fontos… és igaz – hangsúlyozta a színművésznő.
A karakterről szólva hozzátette, Rachelka szinte az egyetlen zsidó túlélő a történet színhelyéül szolgáló lengyel faluban, aki hálából feláldozza az egész életét a megmentőjének. – Nagyra értékeli, hogy ebben az egész városban volt egy ember, aki – mindegy, hogy miért – de legalább tett valamit, saját életét kockáztatva. A megbocsájtás már más kérdés, de a bosszút, a „szemet, szemért" felfogást elutasítja. Azt gondolom, hogy szembenézni a múltunkkal, a történelmünkkel létkérdés. A németek nehezen, de megtették – és megérte! – hívta fel a figyelmet Máhr Ági.
Zocha szerepét Nádasy Erika alakítja, aki elárulta, a próbák kezdete óta úgy él együtt ezzel a szereppel, ahogy szerinte normális ember nem tenné: „Nehéz lenne szétszedni a mai napomat és Zocha mai napját…egybe értünk…Kihívás…feladat…építő kocka az életemhez, amit Zocha szerepén keresztül látok, élek, töltök… Én nem voltam boldogtalan soha, az életem megy, mint egy motor. – mondta Zocha, majd sarkon fordult és meghalt. Nincs ám olyan, hogy valaki állandóan boldogtalan, legfeljebb nem boldog. De vajon mi a boldogság? Sok szenvedés… sok megfelelés, és sok napsütés, gyerekek, havazás…kutya, cica…ló…"- öntötte szavakba érzéseit Nádasy Erika.
A színművésznő is hangsúlyozta a téma fontosságát: „Egyszer egy busznyi emberrel megálltunk az Auschwitz felé mutató tábla előtt… Menjünk? Ne menjünk… Elfutottunk. De tavaly a barátaimmal elmentünk Auschwitzba… Nagyon kérlek, menj el Te is oda! Nézzed! Érezd! Ahogy csorog minden fűből, fából, falból a fájdalom, hogy soha többé ne lehessen ilyen! Magad miatt menj, hogy tudd, érezd, szólni kell másokért, hogy Téged se érjen kár… Adj vizet, nyújts szállást, kezet… Ne legyél irigy, gonosz… Amit ember emberrel tud tenni, az borzalmas. Az nem felfogható. És mindegy, hogy ez miből – vallásból, meggyőződésből, sértődésből, nem szeretésből fakad."
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk (16)
80 év történelem
Dora (1920-1941): Tenki Dalma
Risyek (1919-1942): Simon Zoltán
Zygmund (1918-1977): Görög László Jászai-díjas
Menachem (1919-1975): Varga Zoltán Jászai-díjas
Rachelka, később Marianna (1920-2002): Máhr Ági Jászai-díjas
Jacob Katz (1919-1941): Bodoky Márk e.h.
Heniek (1919-2001): Gáspár Tibor Jászai-díjas
Zocha (1919-1985): Nádasy Erika
Wladek (1919-2001): Szatmári György
Avram (1920-2003): Keresztes Sándor m.v.
Csellón közreműködik: Márkos Albert
Brácsán közreműködik: Szakács Sára
Rendező: Béres Attila
Fordította: Pászt Patrícia
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Előadások: 2017. február 17., 26,. 19:00
Miskolci Nemzeti Színház – Kamaraszínház
Lantai József
