Idén kilencedik alkalommal jelentkezünk havi program ajánlónkkal. Bizony-bizony, már szeptember van, elkezdődött a bölcsőde, az óvoda, az iskola, de ennek ellenére nem fejeződtek be a programok, van még miből szemezgetni.

 

Idén kilencedik alkalommal jelentkezünk havi program ajánlónkkal. Bizony-bizony, már szeptember van, elkezdődött a bölcsőde, az óvoda, az iskola, de ennek ellenére nem fejeződtek be a programok, van még miből szemezgetni.

 

Györöki Szüret, XI. Halászléfőző Fesztivál; szeptember 06. – 07., Balatongyörök; www.balatongyorok.hu; A falu főutcáján végigvonuló vidám, jelmezes szüreti felvonuláshoz bárki csatlakozhat. A menet levonul a Balaton-partra, ahol a szabadtéri színpadnál kihirdetik a délelőtt elkezdődött halászléfőző-verseny eredményeit, majd kezdetét veszi az önfeledt szórakozás. A műsorban a népzene, néptánc mellett egyéb zenés produkciók is helyet kapnak.  A napot utcabál zárja.

 

Szüreti Napok; szeptember 06. – 08.; Tihany; www.tihany.hu; A hagyományos Tihanyi Szüreti Napok régi múltra tekintenek vissza, melynek programjai a szezon meghosszabbítását célozzák, igazi látványosságot kínálva az idelátogató turisták számára.. Ezen a programon minden tihanyi részt vesz, de mellettük a turisták sokasága igazi nemzetközi kavalkádot jelent. Évek óta egyik leglátogatottabb rendezvényünk.

 

Festetics Trófeaszemle; szeptember 14. – 15.; Keszthely; www.helikonkastely.hu; " Az 1971-es Vadászati Világkiállítás óta nem volt ilyen nagyságrendű és színvonalú vadászati kiállítás Magyarországon! A 2012. évi Festetics-trófeaszemlén, a keszthelyi Vadászati Múzeum kertjében, 563 impozáns, kizárólag hazai trófeát mutattak be, köztük néhány a közelmúltban előkerült eredeti Festetics trófea volt, melyeket itt láthatott először a nagyközönség. A szemle nem csak a vadászlátogatók szívét dobogtatta meg, hanem maradandó élményt nyújtott minden érdeklődő számára. A trófeák külön-külön és egymást kiegészítve is a különlegességet tükrözték. Méltó emléket állítottak a gyűjtőknek élményt és ismereteket adtak a vadászoknak és az érdeklődőknek."

 

11. Keszthelyi Táncpanoráma; szeptember 19. – 21.; www.balatonszinhaz.hu; A 2013-as évben megrendezésre kerülő Táncpanoráma kiváló művészeket és előadásokat tartogat. Tapsolhatunk a magyar táncművészet legjobbjainak, és nemcsak a felnőttek, hanem a kicsik is, hiszen a program szervezői rájuk is gondolnak, amikor gyermekelőadásokkal színesítetik a tizenegyedik Keszthelyi Táncpanorámát.

 

Romantikus Reformkor Balatonfüred; szeptember 20. – 22.; www.balatonfured.info.hu; A Romantikus Reformkor rendezvényen igazi történelmi kalandban vehetünk részt. Az élő történelemórán minden a reformkorról szól: a zenei és az irodalmi műsorok különböző helyszíneken, sportbemutatók vagy a korabeli szórakozási lehetőségek, mint a tarokk bemutatója. De említhetnénk a 400-nál is több, korhű jelmezbe öltözött résztvevő felvonulását, vagy, hogy stílusosak legyünk: korzózását is. A megidézett kor történelmi jellegzetességénél – csak Füredre jellemző momentumainál fogva egyedülálló és utánozhatatlan programot és miliőt kínál. Az 1800-as évek hangulatát eleveníti fel a népművészeti és iparművészeti vásár is, csakúgy, mint a város éttermeiben kínált, eredeti receptek szerint elkészített reformkori étkek is. repít vissza, mindezt pedig korabeli és korhű helyszínen, Balatonfüred újjáépített reformkori városrészében.

 

Szent Mihály-napi búcsú; szeptember 28. – 29.; Balatongyörök; www.balatongyorok.hu; A szombati napon vásári program, kézműves foglalkozások, társasjátékok, petanque-verseny, kerékpáros ügyességi versenyek, valamint zenés műsorok várják a látogatókat a festői Szent Mihály domb tövében elhelyezkedő piacon.  Megmérkőznek egymással a két szomszédos falu – Balatongyörök és Vonyarcvashegy – képviselő-testületei és civil csapatai.  Vasárnap ünnepi szentmisét celebrálnak a Szent Mihály dombi kápolnában.

 

SZEPTEMBERFESZT; szeptember 6-8.; Budapest, Népliget; www.szeptemberfeszt.hu;.
A rendezvény nevéhez híven igazi gasztronómiai élményekben lesz részük a látogatóknak. Lesz hal, vad s mi szem szájnak ingere, hiszen a Pörköltek Terén 30 féle pörköltet kóstolhatnak meg, melyeket neves éttermek mesterszakácsai készítenek el. A Rétesvonatban folyamatosan sülnek a helyszínen húzott tésztából, frissen készített rétesek. A kínálatban szereplő 35 féle rétes között megtalálható a hagyományos túrós, meggyes rétesektől egészen a puliszkás-gyümölcsös, káposztás-szarvasgombás különlegességekig szinte minden. A koktélbárban a SzeptEmber Feszt hivatalos koktélját ihatják, a Bor- és Sajtkörút mind a 10 állomását is meglátogathatják, vagy éppen a Magyar Grillbajnokság versenyzőitől gyűjthetnek tapasztalatokat. A koncerteken is igazán változatos zenei kínálat vonul fel. Az 5 színpadon 3 napon keresztül folyamatosan váltják egymást a zenekarok a pop, rock és jazz világából.

 

Őszi Ászok Fesztivál; szeptember 14-15.; Ráckeve, Szegedi Kis István sétány, www.tourinform.rackeve.hu; www.akmk.hu; Szeptember 14-én szombaton szüreti felvonulással és bállal indul a program. Vasárnap reggel a Kék Duna Wellness Kupa Horgászversenyen izgulhatunk, majd halászlé és egyéb halételek főzőversenye teremt ínycsiklandó pillanatokat. A délelőtti gyermekelőadást délben színpadi bemutatók követik. Egész nap: borkóstoló – borvásár, népművészeti kirakodóvásár, kisállat bemutató, kézműves foglalkozások, gólyalábasok, vadásztársaságok bemutatója.

 

XIII. Vecsési Káposztafeszt; szeptember 22.; Faluközpont (Epres); www.vecsesikaposztafeszt.hu; A Vecsési Káposztafesztivál idén 13. alkalommal kerül megrendezésre a a vecsési faluközpontban. A 400-as Főúton, az ún. Epresben ismét a káposztáé lesz a szerep ezen a vasárnapon. Már hagyomány az Ófalu templomában tartott terményáldást követő színes felvonulás a fesztivál színhelyére, ahol a főzőversenyre benevezett közel 100 csapat, népművészeti kirakodó vásár, kézműves foglalkozások és egyéb gyerekprogramok, kiállítások, egészségügyi szolgáltatások, két nagy színpadon kulturális programok és egy hatalmas sörsátor várja a jeles eseményre érkező látogatókat.

 

Szekszárdi Szüreti Napok; szeptember 19-22.; www.babitsmuvhaz.hu; A három nap alatt a város és környéke lakóinak illetve vendégeik számára olyan programsor bonyolódik, mely ötvözi magában a Sárköz és a szekszárdi történelmi borvidék szürettel összefüggő néphagyományait, a gasztronómia, a borászat és a kulturált borfogyasztás szokásait. Megjelennek a rendezvényen a várost körül ölelő kistérségek saját kultúrájukkal, táncaikkal ételeikkel éppúgy, mint az országban működő borrendek.

 

II. Pécsi Pezsgő Borfesztivál; szeptember 20-29.; www.pezsgobor.hu; A fesztiválon a borok szerelmeseinek legnagyobb örömére az ország valamennyi borrégiója, pálinkaháza és pezsgőpincészete képviselteti magát. Ezen felül a borkultúrához nélkülözhetetlen, hagyományos kézműves termékek széles skáláját felvonultató Kézművesek utcájával varázsolják el az érdeklődőket.

 

XVII. Európai Bordalfesztivál 2013.; szeptember 27-29.; Kodály Központ, Széchenyi tér, Villányi borvidék; www.winesongfestival.hu; A fesztivál résztvevői a nemzetközi és magyar borirodalom remekeit közös karokban mutatják be. A színházbeli gálahangversenyen, a Szőlő és Bor Ünnepén, a borút településein és természetesen Pécsen lépnek a közönség elé.

 

ZeneSzüret Fesztivál; szeptember 28. – október 10.; Pécs, Belváros; http://filharmonia-dd.hu; Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a ZeneSzüret Fesztivál Pécsett. A zene nyelve közös, így a fellépő művészek között nemcsak a hazai komolyzenei élet jelentős alakjait látják vendégül, de a fellépő művészek között külföldi vendégeket is találhatnak.

 

11. Töltött Ételek és Magyar Borok Hétvégéje; szeptember 6-8.; Debrecen, Kossuth tér; www.barabasetterem.hu, www.pulykanapok.hu; Az immár hagyományos Töltött Ételek Hétvégéjén minden lesz, ami töltött: töltött káposzta, töltött batyu, töltött lángos, töltött palacsinta, töltike, töltött kacsamell és persze nem maradhatnak el a töltött desszertek sem. Az ínyenc ételek mellé a borokat hazai híres pincészetek kínálják, valamint koncertek, bemutatók, megannyi más program péntektől vasárnapig.

 

XIV. Birka- és Slambucfőző Örömnap; szeptember 7. Hajdúszoboszló, Repülőtér; www.szoboszlokultura.hu,  www.hajduszoboszlo.hu; XIV. Birka- és Slambucfőző Örömnap. A régió egyik legnagyobb tradicionális gasztronómiai rendezvénye nem hasonlítható más főzőversenyhez. Nem is verseny, mert itt minden bográcsban a legízletesebb étel rotyog. A nagy találkozások napját látványos kulturális program kíséri.

 

XI. Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál; Szeptember 13-14-15.; Szent István Park; www.hajduszoboszlo.hu, www.hajduszoboszlo.com; XI. Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál. Magyarország egyedülálló gasztronómiai eseménye, ahol bio alapanyagokból helyben készült ételkülönlegességek, finomságok kóstolása közben kiváló magyar pincészetek boraival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A háromnapos rendezvényt népzenei és néptáncbemutatók, könnyű- és komolyzenei koncertek, valamint a bio életformát népszerűsítő kísérőprogramok egészítik ki.

 

Kóstolja meg Magyarországot!; szeptember 14.; Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Sóstói Múzeumfalu; http://www.muzeumfalu.hu; A rendezvény a népi ételek, agráripari termékek nemzetközi seregszemléje. A jelen lévő főzőgárdák saját, szűkebb pátriájuk hagyományos ételeivel ismertetik meg a közönséget, amelyeket meg is lehet kóstolni. A kicsomagolt termékek megvásárolhatóak. Az ételeken kívül egy-egy terület földrajzi eredetvédettséggel bíró pálinkafajtáit is megízlelhetik a nedű kedvelői.

 

Kivilágos Kivirradatig Fesztivál; szeptember 21.; Kisújszállás; www.kisujszallas.hu; Hallottunk már több méretű és ízű töltött káposztáról, tyúkos és toros káposztáról és még a végtelenségig lehetne sorolni a káposzta különböző elkészítési módját és megnevezését. Kisújszálláson mindenki lehetőséget kap, hogy elkészítse a kedvenc káposztás ételét a Kivilágos Kivirradatig fesztivál keretében. Helyi őstermelők és kézművesek kínálják portékáikat, lesz népi muzsika, a kicsik kézműves játszóházban bütykölhetnek, mesejátékot nézhetnek.

 

Szatmár-Beregi Szilvanapok – Az új pálinka ünnepe; szeptember 27-28.; Tarpa, Művelődési Ház kertje; http://www.szatmaripalinka.hu; Ezen a 2 napon minden a szatmári szilváról és a belőle készült termékekről szól. A rendezvény egyaránt tartalmaz a szakmának és a nagyközönségnek szóló programokat. A szakmai nagyközönség számára kerül sor az ún. pálinkabemutatóra, a szilvapálinka és egyéb helyi gyümölcspálinkák versenye érdekességeket tartalmaz mind a szakmai, mind a nagyközönség számára, a tájegység más gyümölcseiből készült termékek bemutatója, vására, a termékek kóstoltatása, a szilvafeldolgozás hagyományokat megőrző technológiájának a megtekintése pedig elsősorban a rendezvényt meglátogató nagyközönség számára tartalmazhat kuriózumokat.

 

A Magyar népmese napja; szeptember 30.; Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Sóstói Múzeumfalu; http://www.muzeumfalu.hu;  A nagy magyar mesemondóra, Benedek Elekre emlékezve a múzeum munkatársai egy népmese interaktív feldolgozásával lepik meg a lurkókat és kísérőiket. A Portákon népi játékokkal és a mindennapi falusi élet egynéhány mozzanatát felelevenítő bemutatókkal is szolgálnak az érdeklődőknek.

 

Csókakői Várjátékok; szeptember 06-08.; www.csokako.hu; A több mint hétszáz éves vár falai között hagyományőrző csoportok, lovagrendek elevenítik fel a középkor különböző évszázadait, korhű környezetben és ruhákban tekinthetők meg a haditorna bemutatók, a lovagi tornák és párviadalok, az idén először török és magyar harci kosztümbe öltözött „katonák" csatáznak, de közben a közönség megismerheti a korabeli táncokat, zenéket is.

 

Etyeki Piknik; szeptember 06-08.; www.etyekipiknik.hu; Az Etyeki Piknik vendégei az eddigi évente kétszer megrendezett etyeki fesztiválok helyett mostantól rendszeresen, évszakonként, családiasabb hangulatban találkozhatnak az Újhegyen és a Szépvölgyben hazánk és ezen belül Etyek gasztronómiai kincseivel. A Piknikek mindig az adott évszak jellegzetességeit kiemelve mutatják meg látogatóinknak a legkiválóbb magyar borászok és gasztronómiai, valamint kézműves kiállítók remekeit, illetve igényes programokkal, tehetséges művészekkel ápolni a hagyományokat.

 

Kabóca Mesefesztivál; szeptember 20-22.; Veszprém,  Több helyszínen; http://www.kabocababszinhaz.hu; A Kabóca Bábszínház szervezésében egy több mint fél évtizede tartó fesztivál hívja a gyermekeket és szüleiket Veszprémbe, amelynek célja, hogy minél több módon elevenítse fel és népszerűsítse a mese – a mesemondás és a mesehallgatás – hagyományait és közösségi élményét. Bábelőadások, népszerű és kevésbé ismert mesék, koncertek, vendégművészek, szakmai programok és mesés játszóház – a kicsik és nagyobbak legnagyobb örömére.

 

IX. Fehérvári Lecsófőző Vigasság; Székesfehérvár; szeptember 21.; www.lecsofesztival.szekesfehervar.hu; Szeptemberben a Fő utcán népi iparművészek vására várja az egész családot a már hagyományosnak számító Fehérvári Vígasságokon. Mindezt a Lecsófesztivál teszi még hangulatosabbá, amely évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz. Több száz bográcsban készül a lecsó, mindenkinek jut kóstoló.

 

Honvédfesztivál 2013. / Főhajtás a honvédeknek – A pákozd-sukorói csata emléknapja, Katonai Emlékpark Pákozd, szeptember 24-29., www.kempp.hu; Pákozd és Sukoró neve összeforrott a magyar szabadságküzdelemmel, az 1848. szeptember végén a fiatal honvéd sereg, és a térség önkéntesei eredményes harcban megállították a betolakodó ellenséget és megvédték a forradalom vívmányait. Megemlékezés és koszorúzás a Pákozd-sukorói csata emléknapja alkalmából huszár és katonai hagyományőrzők közreműködésével. A Katonai hagyományőrzők találkozóján 1848-tól napjainkig elevenítik fel – korhű ruhában és felszereléssel – katonai hagyományőrző szervezetek és csoportok a magyar katonaság különböző korszakait.

 

Szigetköz Ízei, Vármegye Borai; Mosonmagyaróvár; szeptember 6-8.; www.szigetkozfesztival.hu; A programokat a hagyományőrzés jegyében alakítják ki: kiemelkedő célnak tekintik megmutatni a látogatóknak a magyar kultúra elfeledett szépségeit. A festői környezetben a már megszokott módon kiváló magyar borok és pálinkák sorakoznak majd fel a borfaluban, a vendéglátók hagyományos magyar ételekkel várják a rendezvényre látogató közönséget, az estéket pedig a legnépszerűbb magyar fellépők színesítik idén is. Gazdapiac, kézműves vásár, borfalu, gyermekprogramok, kalandpark, ének és kimittud versenyek színesítik a fesztivál programjait.

 

Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál; Őriszentpéter és Őrség; szeptember 27 – 29.; www.oriszentpeter.hu; Az Őrségi Tökfesztivál során a tájegység kulturális, művészeti, gasztronómiai értékei mutatkoznak be a helyi szereplők közreműködésével a tájegységen kívülről érkező fesztiválturisták számára, miáltal a program helyi gazdaságfejlesztési potenciállal bír.

 

JUHÉÉÉtvége; szeptember 28-29.; Poroszló, Tisza-tavi Ökocentrum; www.ttoc.hu; Birkafélék, juhok bemutatói, pásztorjátékok.

 

Pásztorélet – pásztorhagyományok, kézműves mesterek napja; szeptember 28 – 29.Nagykörű, Tájház; www.cseresznyefalu.hu; Szent Mihály napja a pásztorélet szempontjából jeles ünnepnek számít, mivel ez az állatok behajtásának a napja. A tematikus napon a pásztorhagyományokhoz kötődő népi kézműves mesterségek, műhelyek (gyapjú feldolgozó, szövő, nemezelő, faragó, csont és szaruműves, bőrműves, stb.) mutatkoznak be, együtt a pásztorélethez kötődő folklórhagyományokkal. A mesterség bemutatók mellett játszóházak, táncházak, és bemutatók színesítik a programot, mely kiegészül a helyben termelt élelmiszerek bemutatásával.

 

Karcagi Lovasnapok; szeptember 28-29.; Karcag, Zugloger; www.karcag.hu; Kettős fogathajtó verseny, díjugrató versenyek, lovas ügyességi versenyek, népi ételek kóstolása, kézműves bemutatók, és kézműves élelmiszerek vására.

 

Németh Krisztina és Tóth Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük