fotothaliaszinhazsk.jpg

A Kassai Thália Színház vendégjátéka a budapesti József Attila Színházban. 2017. december 19-én kassai „vándorszínészek” kelnek útra, hogy a budapesti közönség is láthassa Szigligeti Ede társadalmi vígjátékának legfrissebb világzenés, aktuál-melankolikus, a színház mai megítéléséről is elgondolkodtató, ugyanakkor ellenállhatatlanul szellemes verzióját.

 

„Főszereplői a színészek: Liliomfi és Szellemfi a kor gyermekei. Provokátorai és szórakoztatói környezetüknek. Vigaszt nyújtanak és tükröt tartanak azoknak, akikkel a sors összehozza őket. Egyazon arc egyik és másik fele, akár a bohócoké: szomorú és derűs. Színésznek lenni ma nem sikk, inkább eszelős megszállottság. A maszk derűje és bánata ennek a megszállottságnak a két arca”.

Arthur Rimbaud, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Petőfi Sándor, Hobó és Jónás Tamás verseivel, a világ dramairodalmának szemelvényeivel, Lakatos Róbert zenéire, Telihay Péter rendezésében. További kellemes résztvevők: Papp Janó jelmez, Király Adrienn díszlet, Kántor Kata koreográfia, Dégner Lilla korrepetíció, Artner Szilvia dramaturgia.

Szereplők: Madarász Máté, Nádasdi Péter, Varga Szilvia, Vasvári Emese, Lax Judit, Rab Henrietta, Varga Lívia, Dégner Lilla, Bocsárszky Attila m.v., Ollé Erik, Pólos Árpád, Illés Oszkár és Novák Éva m.v.

 

„A lány nem akar szökni. Ennek ez a porfészek az oka! Így van ez, ha nem jár színházba a lány, semmi regényes, semmi költőiség nincs benne.”

(Szigligeti Ede: Liliomfi)

 

Interjú Telihay Péter rendezővel az előadásról

 

Miért veszi elő manapság valaki a Liliomfit? Miért erre a darabra esett a választás Kassán?

Czajlik József igazgató mindenképp olyan darabot szeretett volna bemutatni, amelyben minél nagyobb számban van jelen a társulat. Azt is szerette volna, hogy a történet, amelyet bemutatunk, lehetőleg a színházról szóljon, a színházcsinálás nehézségeiről és örömeiről. Történetesen a Liliomfi egyik központi témája ez. A címszereplő és néhány más szereplő olthatatlan vágya arra, hogy színházat csináljanak. A történet folyamán kiderül az is, hogy a színház hogyan képezi le az életet. Mindenki maszkot visel, álarcot, amely mögé igazi énjét, igazi vágyait, érzelmeit rejtheti, és mivel mindenki álarcot ölt, senki sem tudja, ki is valójában a másik. Így aztán folyamatosan félreértik egymást, és ezekből a félreértésekből fakad Szigligeti Ede darabjának ellenállhatatlan humora.

 

Milyen volt a Kassai Thália Színház majdnem teljes társulatával dolgozni?

A társulat jó részét személyesen ismertem már régóta, mivel a kétezres évek elején (2002–2003) a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője voltam, és a két színház akkor is szorosan együttműködött. Tehát mivel majdnem minden színészt ismertem, én hoztam meg a döntést a szerepeket illetően, ahol pedig hiányosságaim voltak, ott Forgács Miklós, a színház dramaturgja és Czajlik igazgató ajánlásaira hagyatkoztam.

 

Vasvári Emese budapesti színész tulajdonképpeni nadrágszerepe viszont váratlan fordulat.  Mi a magyarázata?

Senki nem tudja, ki is valójában a másik, mint mondtam. Erről többet nem árulhatok el előre. Csak annyit, hogy mindenképpen olyan személyt kerestem, aki Szilvai professzor titokzatos alakját a saját személyiségének extravaganciájával hitelesítheti. Emese, akit még főiskolás koromból ismerek és aki tavaly óta kötődik a társulathoz, kézenfekvő megoldás volt.

 

Milyen Liliomfi-vízióra számíthatnak a budapesti nézők a megszokotthoz képest?

Nekem Fellini képeit, a cirkuszosok, a társadalom perifériáján élők világát idézte a történet a maga titokzatos, sokszor rút, groteszk figuráival. Baudelaire, Verlaine és Rimbaud is képbe került, meg a többi szürrealista, szimbolista, parnasszista, akik ráadásul ugyanabban korban éltek és alkottak, mint Szigligeti, csak a világ egy másik részén. Ők is benne vannak az előadásban, sőt Jónás Tamás egy verse is, Lakatos Róbert fantasztikus zenéivel. Az előadás aktualitása pedig maga a színház, ahol senki nem az, aminek látszik. Ez a gondolatmenet lett díszletünk alapja is. Tükrök és labirintusok rendszere, melyekben önmagukat és egymást keresik, kergetik megszállottan a szereplők.

 

  1. december 19. 19:00

Szigligeti Ede: Liliomfi

Kassai Thália Színház vendégjátéka

József Attila Színház

 

http://jozsefattilaszinhaz.hu

http://www.thaliaszinhaz.sk

https://www.youtube.com/watch?v=ZPulcmSonr4

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük