Sztrájkalulnézet utánnézetből
6 perc olvasásA közlekedés első negyedéve idén úgy tűnik a sztrájkokról szól. Akarjon utazni bár vonattal, vagy busszal a budapesti, számolnia kell azzal, hogy számára érthető vagy kevésbé érthető okokból nem fog tudni. S aztán hallgathatja a híreket.
A közlekedés első negyedéve idén úgy tűnik a sztrájkokról szól. Akarjon utazni bár vonattal, vagy busszal a budapesti, számolnia kell azzal, hogy számára érthető vagy kevésbé érthető okokból nem fog tudni. S aztán hallgathatja a híreket.
A BKV legutóbbi sztrájkjával kapcsolatban is. S aztán nekiállhat gondolkodni arról, hogy milyen lovat is kart, vagy akart-e egyáltalán. Ilyenekből alakul ki aztán azoknak az utánlövéseknek a sora, melyek nagyban befolyásolhatják, hogy mit gondol legközelebb egy sztrájk meghirdetésekor. A következők inkább csak eszmefuttatások és vélemények. Ha vitára sarkalnak, jó, ha végiggondolásra, még jobb.
Kezdetben vala számos (omni)busz. Mert nem csak Londonban hej, de Budapesten is van számos utza, melyek megközelíthetősége fontos ahhoz, hogy a budapestiek, vagy az itt ténfergő másbéliek jól érezzék magukat. Munkailag, vagy csak mert ide sodródtak külhonból, ügyet intézendő, látogatóba. Erre jó néhányan rájövének az város tervezésekor, s bevezeték a tömegközlekedést. S általában a világvárosokban láták az emberek, hogy a tömegközlekedés jó. Egyszerűen azért is, mert kiszámítható.
Már ameddig van, és a város pontjai elérhetőek általa. De mindig vannak önjelölt reformerek akik szerint az úgy jó, ha ébren tartjuk a városiak szervezőkészségét. S ennek legjobb módja, ha folyamatosan feladatokkal bombázzuk őket. Feladványul adva, hogy próbáljanak alkalmazkodni a kívülről nézve nem egy esetben ötletszerűen átszervezett tömegközlekedéshez. Tulajdonképpen a legutóbbi sztrájk azt a paradox helyzetet hozta, hogy miközben nem kis részt az éppen aktuális átszervezés ellen indult, a dolgozni sietők számára a feladványok számát szaporította. Szerencsére csak egy napra.
Ámde, miközben az ember sétál a városban, és hallgatja a nagy ritkásan elérhető buszok, villamosok utazóközönségeinek megemlékezését a sztrájkolók családjáról akár el is gondolkozhat azon, hogy mit is nyújt a BKV akkor, ha éppen van busz. A csúcsidőben elsősorban zsúfoltságot. Tehát a cél elérése korántsem kényelmes még akkor sem, ha tömegnyomor okozta heringeffektus közbiztonsági vonatkozásaitól eltekintünk. A tömeg agresszív hajlamokat fokozó hatásainak megítélését illetően akár a sáskajárások is példaként lebeghetnek elő. Így a napi munkába járás kényelmetlen, közbiztonságilag olykor necces és stresszes. De legalább fizetünk érte. Mégpedig egyre többet. A járatok át-, oda- és visszaszervezésitől sem függetlenül egyre többet, mert többször kényszerítenek átszállásra, ami szintén nem a kényelemfokozás eszköze. Az, hogy a buszok nem egy esetben nappali melegedőként, ideiglenes alvóhelyként funkcionálnak, már csak hab a tortán. Kicsit büdös, fertőzésveszélyes, és romlott hab, de hát ez van. Tiszteljük benne a BKV szociális érzékenységét, hogy hálóhelyet feszít azok alá, akik problémáját aligha ezzel, hanem sokkal inkább valós szociális hálóval, munkahelyekkel kellene, lehetne megoldani.
De annak érdekében, hogy a közlekedési kalandjáték teljesebb legyen, a munkába járók nagy népi flipperjátékába az ütők mellé betesznek néhány pöcköt, akadályt, tuskót is. Ők azok, akik részben egymással csevegve állnak cikk-cakkban egy metrólejáratnál vagy -feljáratnál. Feltorlasztva a feljövőket a mozgólépcsőnél, vagy gátolva a lemenőket. Az elé a válasz elé állítva a tömeget, hogy vagy az ellenőrt löki fel, vagy azt az utastársát, akit az ellenőr mégiscsak megállít, ha már olykor a munka látszatát kívánja kelteni.
Ez van tehát a mérleg egyik serpenyőjében. Míg a másikban most a sztrájk, ami talán nagyon kellemetlen a BKV vezetésének, de egészen biztosan kellemetlen annak, akinek a munkája függ a munkába járástól. S itt igen nagy köszönet illeti azokat, akik akármilyen okból felvették a munkát. Mert így tényleg csak annyit kellett áldozni az egészséges életmód gyalogló oltárán, amennyit okvetlen muszáj volt. Mert a sztrájk jól belegondolva nem azokat büntette, akik a BKV átszervezéseit gardírozzák. S még csak nem is azokat, akiknek bármi ráhatása lenne a BKV vezetésére. Eltekintve azoktól a homályos politikai ügyletektől, hogy „majd a választásokon". A sztrájk a kisembert szívatta meg. Azt a kisembert, akitől a sztrájkolók furcsa módon szolidaritást várnak el. Miközben a forgalom lebénításával alig vállalnak szolidaritást velük. Mert vajon fizetik-e a sztrájkalapból a fizetés nélküli igazolt távolmaradás árát? Gyanítom, a kérdés költői marad.
De persze a sztrájkkal még így is lehetne kommunikálni, ha kommunikálná valaki, hogy tulajdonképpen mit szeretnének. Mert pillanatnyilag azt lehet tudni, hogy mit nem szeretnének. Leépítést, átszervezést. S ezzel jó részt egyet is lehetne érteni. De az egyetértési koefficiens azt hiszem, csak nőne akkor, ha a BKV szakszervezetei olyan működési modellel jönnének elő, ami nem csak ellenez, hanem igenez is. Erről többen többféle véleményt alkothatnak. Az euroAstra-n is olvasható pár. Bővítményként megemlíthető lehet egy olyan modell is, ami féligingyenes megoldást kínál. A Budapesten működő cégek amúgy is fizetnek adót a városnak. Akár ebbe is beépíthető lenne egyfajta közlekedési hozzájárulás, melynek fejében az alkalmazotti igazolvány egyben bérlet is lenne. Így az ellenőröknek sem kellene felmondani és talán egy illemtan-tanfolyamra is futná számukra.
A helyi közlekedés egy részét pedig bátran rá lehetne bízni az önkormányzatokra. Újbudán is van helyi busz, s nem egyedül a városban. Ha valahol, a helyben választott képviselőtestületekben fel fogják tudni mérni annak a politikai súlyát, hogy honnan, miként lehet elközlekedni. Persze kérdés, mennyire lehetne egy ilyen, valóban nagyvárosi és kollektív közlekedési rendszert megtámogattatni. Azzal a BKV-vízfejjel, aminek felét gond nélkül át lehetne ezzel képezni ellenőrnek. Vagy azzal a szakszervezettel, ahol a változatlanság langyos vize látszik kívülről nézve a legvonzóbb értékmérőnek.
Andrew_s