Jelentem az Olvasónak, hogy a Csörgősipka Kiadó megjelenteti P. Howard, azaz Rejtő Jenő könyveit. Kissé átdolgozva a XXI. század és a megváltozott viszonyaink figyelembe vételével. Lehet, hogy a hír téves, de mindenképpen figyelemre méltó. Röviden ismertetem a könyvek várható tartalmát.
embermesék
Az embargó kemény dolog, tönkretehet országokat. Mit országokat? Egész birodalmakat! Az embargó spanyol szó, jelentése: megakadályozni, megállítani, feltartóztatni. De jelenti a behajózás, elindulás tilalmát is, valamint egy tervezett cselekedet megkezdésének a tiltását. Szóval rettenetes fenyegetettség. Azért nem eszik a kását olyan forrón.
Paracelsus (1493-1541) A híres középkori természetgyógyászról eddig csak felületes ismereteim voltak. Annyit tudtam, hogy nevéből eredeztethető a paraszolvencia szó. Nemrég egy magyar doktorandusz a Bibliothek der Humboldt-Universität zu Berlin pincéjében két levelet talált, amelyek új megvilágításba helyezik a középkori Német-Római Birodalom egészségügyi helyzetét. A levelezésből kiderül, hogy az uralkodó pályázatot íratott ki Alsó-Rajna és Vesztfália kórházainak főigazgatói posztjára. Az nem ismeretes, hogy a korábbi főigazgatót, a világhírű Dieter...
Fort Knox – az aranybunker Csaknem minden országnak van aranytartaléka. Nagysága szolgálja az államban érvényes fizetőeszköz értékének megóvását, jelzője a gazdaság erejének. Az aranytartalékot 999/1000 finomságú (szín) arany rudakban őrzik, általában 1 kg-os súlyban, de lehet 5 vagy 10 kg-os is. Magyarország aranytartaléka a rendszerváltás előtt 55 tonna volt, fokozatosan apadt, jelenleg a hivatalos statisztika szerin 5 tonna. Persze ha a konvertibilis deviza tartalék megfelelő, akkor az aranytartalék...
Ezt az írást azoknak a honfitársaimnak szántam, akik a rendszerváltás után születtek, vagy a rendszerváltáskor kiskorúak voltak. Tárgya az államélet és a társadalmi rendszer 1990 előtt. Azért szeretném rögzíteni ezeket a tényeket, mert előbb-utóbb egy túlbuzgó történész át fogja értékelni, de legalábbis úgy megmagyarázni, hogy attól koldulunk. Saját véleményemet zárójelbe teszem, ha valaki nem kíváncsi rá, átugorhatja.
I. Szvatopluk szobra Pozsonyban Szemfüles oknyomozó riporterünk, aki még az időben is tud visszafelé mozogni, felkereste I. Szvatopluk morvai fejedelmet Kr. u. 896 táján. A riportot szó szerint közöljük, fenntartva a tévedés jogát.
Tömpe András Találkozott már az Olvasó eleven hírszerzővel? Én egyszer. Igaz csak évtizedekkel később tudtam meg, kivel beszélgettem valójában.
A neve elhallgatását kérő, pályamódosításért és tanácsadásért felelős helyettes államtitkár néhány szakmát ajánlott a felsőoktatási intézménybe fel nem vett diákoknak, a választott orvosi, mérnöki, tanári, gyógypedagógus és egyéb szakmák helyett.
Hírek szerint újjászületik a „zártkörű közigazgatási telefonrendszer”, becenevén a K-vonal, vagy K-telefon. Amelyet a rendszerváltás szüntetett meg. Legalábbis így véli honfitársaink nagyobb része. Valójában nem akkor szűnt meg, csupán az Antall-kormány 1991-ben felére csökkentette a K-vonalra jogosult állami vezetők számát. Valójában a teljes rendszert a Horn-kormány szüntette meg 1998 márciusában, röviddel azelőtt, hogy a választásokat elveszítette.
Tiziano: Az adógaras A közéletben sok minden elhangzik, ezek egy része bizonyára feleslegesen. De annál hiábavalóbb szószaporítást, mint az adófizetők pénzére való hivatkozást nem találtam. Pedig ha egy közszereplő három mondatot nyilatkozik, az egyikben biztos előfordul. Te feleslegesen pazarolod az adófizetők pénzét én bezzeg minden forintot jóra és szépre költenék el.
Nyolcszögletű ókeresztény keresztelőkápolna romjai az albániai Buthrótban A matematika absztrakt tudomány. Kétszer kettő négy. (Néha öt, de csak a moziban.) Nem lehet csűrni, csavarni, a legegyszerűbb egyenlet megoldásának is van próbája, vagyis ellenőrizhető. Hogy kapcsolódhat akkor az érzelmekhez, hithez? Egyszerűen. Vegyünk például három matematikai alapfogalmat, a kört, a négyzetet és a nyolcszöget.