2024.október.04. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Tragikus történet

3 perc olvasás

tompe_andras.jpgTömpe András

 

Találkozott már az Olvasó eleven hírszerzővel? Én egyszer. Igaz csak évtizedekkel később tudtam meg, kivel beszélgettem valójában.

   Négy évvel ezelőtt olvastam Ortutay Gyula naplójából részleteket és a következő bejegyzésre figyeltem fel. A Magyar Könyvkiadók Egyesülete igazgatójának, Tömpe Andrásnak volt egy beosztottja, könyvelője. Modortalan, agresszív, műveletlen ember, aki ráadásul hibát hibára halmozott. De párttitkár is volt, aki jó kapcsolatokat ápolt a kerületi pártbizottsággal. Egyszer akkora szakmai hibát követett el, hogy Tömpe felmondott neki. Emberünk rohant a kerületi titkárhoz. Elpanaszolta, hogy az igazgató őt indokolatlanul üldözi. A titkár mindkettőjüket magához rendelte, kölcsönös bocsánatkérésre kötelezte őket az egyesület munkatársai előtt. A könyvelő természetes a helyén maradhatott. Tömpe bocsánatot kért, majd felment a hivatali szobájába. Egy pisztoly dörrenés hangja rázta meg az épületet. Azonnal meghalt.

   A könyvet becsuktam és hirtelen megjelent előttem Tömpe Andás arca. De hiszen én ismertem! 1963-at írtunk, egy sajtófigyelő szolgálatnak segítettem társadalmi munkában, azaz ingyen. Minden magyar nyelven megjelent napilapból hetilapból, folyóiratból, periodikából, rádióriportok szövegéből kivágtuk az írásokat, témakörök szerint csoportosítva. Címkével ellátva. Tömpe Andrásnak én vittem el rendszeresen a könyvkiadással, könyvkritikával, könyvismertetéssel foglalkozó cikkeket. Az atléta termetű, aktívan sportoló, udvarias, zárkózott, hallgatag, ugyanakkor vonzó férfi nemigen beszélgetett velem, inkább kérdezett. Egyszer említette, hogy Brnoban szerzett gépészmérnöki oklevelet. Ezt kivéve múltjáról soha nem beszélt.

   Ugorjunk ismét 2013-ra, amikor elkezdtem érdeklődni, ki is volt ő egykor. Részt vett az 1936-1939 közötti spanyol polgárháborúban, a második világháború alatt partizán volt,  1949-1959 között Dél-Amerikában diplomataként tevékenykedett.  Bernát György történész írta egyik könyvében, hogy „többet tett Latin-Amerika forradalmi mozgalmaiért, mint Che Guevara.”

   Tömpe András 1913. november 14-én született. Századik születésnapi évfordulója alkalmából írtam életéről néhány sort és a vele kapcsolatos történetemet az egyik hetilapba „Tömpe András emlékére” címmel.

*

   Egy hét múlva megjelent egy válasz Domány András, az újságírók doyenjének tollából. (részlet) Az a semmimondóan finom megfogalmazás, hogy 1949-1959 között diplomataként tevékenykedett, azt takarja, hogy a szovjet hírszerzés ottani vezetője volt tábornoki rangban. E minőségében tett olyan sokat Dél-Amerika forradalmi mozgalmaiért. Hazatérve is tábornokként folytatta a Belügyminisztériumban, majd az MSZMP KB adminisztratív osztályának vezetője lett, ami a belügy és a hadsereg irányítását jelentette. 1967-ben nagykövet lett Berlinben, onnan írta meg lemondó levelét 1968 augusztusában, a Varsói Szerződés csapatainak Lengyelországba való bevonulása elleni tiltakozásul.

   Öngyilkosságának több oka is volt, a párttitkárjával kapcsolatos affér csak az utolsó csepp volt a pohárban.

*

   Amint írtam, hallgatag emberként ismertem meg. Volt miről hallgatnia.

 

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.