2025.március.26. szerda.

Európai_Unió

A magyar fiatalok négyötöde leginkább magának szeretne bizonyítani, míg a külföldi hallgatóknak inkább a család véleménye számít. A hazai egyetemisták saját teljesítményüket elsősorban osztályzataik alapján ítélik meg, a külföldiek viszont a tudományos és gyakorlati tevékenységüket is hasonlóan fontosnak tartják, mint az érdemjegyeiket. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) harmadik alkalommal készítette el METU Index nevű kutatását, melynek során saját magyar és külföldi hallgatóit kérdezte meg az innovációhoz, a változáshoz és...
Idén a Baltikum – azaz Észtország, Lettország és Litvánia –, illetve Lengyelország köré épül a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata, az Európai Hidak. A fesztivál már hatodik alkalommal válogat az izgalmas kulturális értékekkel bíró országok alkotásaiból: szeptember 16–26-ig világsztárok komoly- és könnyűzenei koncertjein, rendhagyó kiállításokon, különleges irodalmi esten és szimpóziumon merülhetünk el a Baltikum és Lengyelország sokszínű kultúrájában.
Miklósa Erika operaénekesnő, Balázs János zongoraművész és Lajkó Félix hegedűművész lesznek a sztárfellépői a ZEnergia elnevezésű komolyzenei koncertnek, amelynek idén a Budavári Palota Oroszlános Udvara ad otthont. Az esemény az MVM Zrt. szervezésében július 21-én kerül megrendezésre. Az MVM Csoport harmadik alkalommal mutatja be nagyszabású jótékonysági komolyzenei koncertjét, amelyen a zeneművészet kiválóságai tolmácsolásában virtuóz módon keverednek az ének-, a zongora-, illetve a hegedűszólamok. Az est folyamán a Prima Primissa...
Idén nyáron indul a Magyar Református Egyház eddigi legnagyobb szabású esélyteremtési programja. 2018-tól 2021-ig közel 6500 gyermek táborozhat teljesen ingyenesen Balatonszárszón és Balatonfenyvesen. A 800 millió forintos támogatási összeg 1.-11. osztályos, hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű, főleg református fenntartású köznevelési-, tanoda-és nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyermekek táborozását teszi lehetővé, akik helyzetüket figyelembe vevő, és fejlesztő élménypedagógiai programokban vehetnek részt a feledhetetlen nyári balatoni kikapcsolódás részeként. A projekt 4 éve...
A Mörbisch-i Seefestspiele gigaméretű, 3600 négyzetméteres színpadának közepéig a kulisszából 35 lépést kell megtenni. Ez volt az első, amit rögtön kiszámolt a helyszínen Bodor Johanna, miután felkérték: idén nyáron ő legyen a koreográfusa a Marica grófnőnek a Fertő-tónál. A Mörbisch-i Seefestspiele voltaképpen a „legek” kulturális attrakciója. A legtermészetesebb díszletek között zajlik az operett világának egyik legjelentősebb és leglátványosabb fesztiválja Európa egyik legnagyobb és legszebb szabadtéri színpadán. Bodor Johanna hétvégenként...
Mint arról korábbiakban beszámoltunk Csoltó Gábor elnök levelet intézett Varga Mihály miniszterelnök-helyetteshez a GDPR bevezetésével kapcsolatban, különös tekintettel annak büntethetőségére vonatkozóan. A parlament.hu-n olvasható a Törvény javaslat a 2011.évi CXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról. Megjelent egy törvénymódosítási javaslat a Parlament oldalán, amely a GDPR rendelet hazai adaptációjával kapcsolatban mutatja törvényhozók szándékait. Az első pánikot követően ez némi megnyugvást jelenthet a hazai vállalkozások számára. A törvénymódosítási javaslat kimondja, hogy “a...
 Több, mint száz művészeti és közéleti program várja a Kárpát-medence kultúrája iránt érdeklődő fesztiválozókat a harmadik Double Rise Fesztiválon, június 27. és 30. között. A Székelykő árnyékában fekvő Torockó idéntől már nem a falu épületei között, hanem a település melletti fesztiválfaluban látja vendégül a magyar közönséget. Az új helyszín nem csak a zenei és művészeti programokat kedvelők számára lehet érdekes, de az életmód udvar adta relaxációs programok és extrém...
A “MY CAR IS THERE” – “ Ott van az autóm” applikációért díjazták a vállalatot. A GEFCO, a komplex ipari ellátási lánccal kapcsolatos szolgáltatások globális szereplője, az autóipari logisztika vezető európai vállalata Innovációs Nagydíjat nyert az Európai Autóipari Logisztika Bonnban szervezett júniusi  konferenciáján.  
„Magyarország az Ausztriával és Szlovéniával partnerségben, Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében kialakítandó nemzetközi közúti tesztfolyosóval valós környezetben is segítheti a hálózatba kapcsolt és elektromos hajtású járművek fejlesztését” – mondta el Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az uniós szakminiszterek tematikus megbeszélésén 2018. június 19-én, Göteborgban.  
A 2018. május 25-től alkalmazandó általános adatvédelmi rendelet (GDPR) számos változást hozott a természetes személyek adatainak kezelése terén. A rendelet kötelezően alkalmazandó az Európai Unió területén élők személyes adatait kezelőkre, így többek között az őket foglalkoztató munkáltatókra és a személyes adataikat feldolgozó bérszámfejtőkre is. A rájuk vonatkozó legfontosabb szabályokat Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési vezetője foglalta össze.