Giuseppe Verdi gyászmiséje, a Requiem a zeneirodalom egyik legismertebb és legkedveltebb kompozíciója. Verdi e kései alkotása viszonylag ritkán hallható, mert előadása nagy létszámú, professzionális előadói apparátust és kiváló szólistákat igényel.
kultúra
Az EAST zenekar történetének kivételes pillanata, megalakulása óta legnagyobb koncertje a 2017. október 23-án, a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő EAST – A NAGY ÉLETMŰ KONCERT című produkció.
Orlai Tibor producer a Szentendrei Teátrummal közösen ezúttal a Mozsár Műhelyben indított színházi előadássorozatot Lengyel Nagy Anna író, rádiós újságíró igaz történeteiből, amelyeket részben már ismerhetünk az Embermesékből. Az új sorozat vezető rendezője Pelsőczy Réka. A különleges színházi sorozat egy-egy darabját más-más rendező irányítja, esténként két történetet játszik el két színész.
A Studio 5 formáció Nyolc másodperc című különleges hangversenyét hallhatja a közönség a Magyar Rádió Énekkara és Virágh András Gábor orgonaművész előadásában 2017. október 21-én a Szent István Bazilikában.
Az idei Fábri Zoltán Centenárium alkalmából újra mozivásznon látható A Pál utcai fiúk, amelyet a Filmalap égisze alatt működő Magyar Nemzeti Filmarchívum digitális felújítási programjában restauráltak. Az évforduló napján, október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban kiállítással és beszélgetéssel kísért díszvetítést tartottak.
Kelemen kvartett – Foto: Elmer László A 2017-2018-as évadban a „Zeneakadémia rezidens együttese” címet a legendás Kelemen Kvartett viseli. Nagy megtiszteltetésnek számító, egyedülálló felkérést a muzsikusok azzal teszik emlékezetessé, hogy neves szólistákat kértek fel vendégművésznek. Otthon a Zeneakadémián címmel szervezett öt részes koncertsorozatukhoz a sorozat első hangversenyén a Junior Príma díjas Horti Lilla, a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny második díjasa lesz a vendégük a Zeneakadémia Nagytermében október 24-én
Október 18-22: VI. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2017/10/16/vi_egri_studioszinhazi_tancfesztival)
Magyarországon először lép fel a Moment’s Notice – ifj. Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László triója –, amely cimbalmos-fúvós-elektronikus felállása okán egyedülálló a zenei világban. A koncertet sajátos képi világ is kíséri, amellyel a megszólaló művek mintegy „láthatóvá válnak” október 20-án Zeneakadémia Solti Termében.
Az Esterházy Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együttműködve több mint száz történelemtanár és négyszáz középiskolás részvételével rendezte meg az első hazai kreatív történelem versenyt 2016-ban. A nagy sikerű rendezvénysorozat idén folytatódik. A tavalyi év tapasztalatairól, a történelem oktatás új eszközeinek hatékonyságáról, a gyerekek kooperációs képessége és motivációja növelésének lehetőségeiről az Esterházy Alapítvány 2017. október 17-én, kedden „Innovációk és inspirációk a történelemoktatásban” címmel módszertani konferenciát tartott.
2017 őszén harmadik alkalommal indul el a Pajtaszínház Program, melybe ezúttal is részt vesz az ország összes megyéje. Idén újabb 19 településen alakul Pajtaszínházi Közösség, ennek köszönhetően már 62 települést ér el a fejlesztő program.
Karnyóné szerepében: Molnár Piroska 2017 nyarán, amikor a csapból is a Vizes Vb. folyt, három színész (Feczesin Kristóf, Szántó Balázs e.h., Barna Zsombor) és Szilágyi Bálint rendező a Balaton mellett nem kis fába vágta a fejszéjét, hogy előadja Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című művét – ráadásul az eredeti nyelvezettel, ahogy 1799-ben a csurgói diákok játszhatták. Ők persze tudtak „deákul”, azaz latinul, ezért...