2025.március.06. csütörtök.

oktatás-nevelés-pedagógia

tanosveny_pannonh.png
Az erdőgazdaságok számos új erdészeti beruházással szolgálják az erdők élővilágának jobb megismerését. A 22 állami erdőgazdaság 2010 óta több mint 71 milliárd forintot fordított az erdők megújítására, ebből 17,3 milliárdot költöttek közjóléti fejlesztésekre, egyebek mellett Pannonhalmán, a lombkorona tanösvény megépítésére – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter a kilátóként is használható építmény átadó ünnepségén.
szimulaciosoktatasikozpont.jpg
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) 2018-ban újabb európai uniós és hazai pályázati forrásokból teheti még korszerűbbé és hatékonyabbá a betegellátást. A beruházások révén az egészségügyi humánerőforrás fejlesztése és képzése, a betegbiztonság növelése, a mesterséges megtermékenyítés és az ápolás körülményeinek javítása, valamint ultramodern diagnosztikai eszközök beszerzése történhet meg a közeljövőben.  
fotokissandras.jpg
Foto: Kiss András A Szamos tulajdonosait is meglepték a csokivállalkozó kisiskolások profi prezentációi a Bridge Bizniscool demonapján. Március utolsó hétvégéjén megtartották a Bridge Bizniscool február-márciusi hat alkalmas kurzusának zárórendezvényét. Mivel csokoládét, vagy más édességet gyártó vállalkozás szimulálása volt a cél, ezért a szervezők a Szamos Marcipán tulajdonosait kérték fel zsűrinek.  
170527_1049_k.jpg
Év végéig több tízezer gyermek részesülhet, kifejezetten fiatalokra szabott, digitális képzésben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület és a Microsoft Magyarország jóvoltából. Ennek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a biztonságosabb internetezés alapszabályaival, majd elsajátíthatják a programozás alapjait is.
aa_58.jpg
A tavaszi szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei. Immár harmadik éve nem csak a nyári, hanem mind a négy iskolai szünetben igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést. A lehetőségére a szünet előtt lehet jelentkezni a helyi önkormányzat jegyzőjénél,  ami az iskolákban március 29-én, csütörtökön kezdődik.
eonhu.jpg
Az E.ON eszközadománnyal támogatja az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának villamosmérnök képzését. Ötmillió forint értékű villamosenergetikai eszközkészletet adományozott az E.ON Hungária Zrt. az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának. A vállalat és az egyetem tavaly októberben kötött hosszútávú stratégiai megállapodást, amelynek céljául a két fél a műszaki pályára készülő fiatalok magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzését tűzte ki.  
2533.jpg
Február elsején hivatalosan is elindult a „Magyarok a napi testmozgásért társadalmi összefogás” kampánya, amelyet a BODY Kiállítás szervezői hívtak életre. A kezdeményezés mellé olyan prominens személyek álltak mint például Kovács „Kokó“ István, Hrutka János, Földházi Zsófia, Cseh László, Szentesi Éva, Verrasztó Dávid.  
epitoipari-munkavedelem-voros-lorant-6-5-1024x435_1.jpg
Letaszította a trónról az évek óta vezető társadalombiztosítási ügyintéző képzést a bérügyintéző OKJ – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint továbbra is a pénzügyi képzések uralják a legnépszerűbbek mezőnyét, de sokan jelentkeztek 2017-ben sportedzőnek és targoncavezetőnek is. Így alakult át a ranglista 2016-hoz képest.