2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Tánc – Helyzetgyakorlat – Ének – Beszédművészet – Artisztikum: Ez a THÉBA Művészeti Szakközépiskola.

6 perc olvasás
 <span class="inline inline-left"><a href="/node/42696"><img class="image image-thumbnail" src="/files/images/Theba.thumbnail.jpg" border="0" width="81" height="100" /></a></span> <p>A <strong>THÉBA</strong> Művészeti Szakközépiskola érettségi után, művészeti szakmákban kínál képzési lehetőségeket, sőt ebben az évben tandíjkedvezményes pályázatot hirdet.  Az országban ez az egyetlen olyan iskola, ahol a művészeteknek valóban valamennyi területét átfogóan széles a választék: színész, énekes, táncos, pantomimes, fotós, filmes, képzőművész - grafikus, szobrász, festő, díszlet-jelmeztervező - szakok várják a jelentkezőket. Minden szakmában felsőfokú képzettséggel rendelkező művész-pedagógusok oktatnak, akik a tanítás mellett a művészeti élet aktív résztvevői is. Idén először a felsőfokú televízió műsorgyártó szakasszisztens képzés is beindul. Az iskolát fenntartó THÉBA Stúdió - Andor Alapítvány most „Szivárvány" néven pályázatot hirdet, hogy a legtehetségesebbeknek könnyebb legyen a tanévkezdés. A díjak ugyanis tandíjkedvezmények.</p><p>

 theba.thumbnail

A THÉBA Művészeti Szakközépiskola érettségi után, művészeti szakmákban kínál képzési lehetőségeket, sőt ebben az évben tandíjkedvezményes pályázatot hirdet.  Az országban ez az egyetlen olyan iskola, ahol a művészeteknek valóban valamennyi területét átfogóan széles a választék: színész, énekes, táncos, pantomimes, fotós, filmes, képzőművész – grafikus, szobrász, festő, díszlet-jelmeztervező – szakok várják a jelentkezőket. Minden szakmában felsőfokú képzettséggel rendelkező művész-pedagógusok oktatnak, akik a tanítás mellett a művészeti élet aktív résztvevői is. Idén először a felsőfokú televízió műsorgyártó szakasszisztens képzés is beindul. Az iskolát fenntartó THÉBA Stúdió – Andor Alapítvány most „Szivárvány" néven pályázatot hirdet, hogy a legtehetségesebbeknek könnyebb legyen a tanévkezdés. A díjak ugyanis tandíjkedvezmények.

 theba.thumbnail

A THÉBA Művészeti Szakközépiskola érettségi után, művészeti szakmákban kínál képzési lehetőségeket, sőt ebben az évben tandíjkedvezményes pályázatot hirdet.  Az országban ez az egyetlen olyan iskola, ahol a művészeteknek valóban valamennyi területét átfogóan széles a választék: színész, énekes, táncos, pantomimes, fotós, filmes, képzőművész – grafikus, szobrász, festő, díszlet-jelmeztervező – szakok várják a jelentkezőket. Minden szakmában felsőfokú képzettséggel rendelkező művész-pedagógusok oktatnak, akik a tanítás mellett a művészeti élet aktív résztvevői is. Idén először a felsőfokú televízió műsorgyártó szakasszisztens képzés is beindul. Az iskolát fenntartó THÉBA Stúdió – Andor Alapítvány most „Szivárvány" néven pályázatot hirdet, hogy a legtehetségesebbeknek könnyebb legyen a tanévkezdés. A díjak ugyanis tandíjkedvezmények.

A Szivárvány pályázat most 9 diáknak nyújt lehetőséget, a nyerteseket ismert művészekből és a média képviselőiből álló zsűri választja ki. Az iskolában eddig sok diák kapott tandíjkedvezményt, Andor Edit operaénekesnek, tanárnak, az iskola alapítójának fontos, hogy esélyt adjon azoknak is a tanulásra, akik nem a gazdag társadalmi rétegből kerülnek ki, és egy un. „elit" iskolát nem tudnak megfizetni.

Néhány mondat erejéig ismerkedjünk meg a THÉBA múltjával és történetével.                         

theba%20(1).thumbnailAndor Edit operaénekes 1981-ben elindított egy érettségi utáni művészeti iskolát olyan fiatalok számára, akiket nem vettek fel valamely művészeti főiskolára, mégsem akarnak lemondani a művészi pályáról. Az első években színész stúdiót működtetett, azután az évek folyamán sorra indította be a foglalkozásokat a többi művészeti ágban, a grafika, a foto, a film, a táncművészet területén is. A kezdeti időszakban egy – egy beszédtechnika, beszédművészet, és tánctanár segítette a munkát. Az idők folyamán egyre több neves művészt és főiskolai tanárt sikerült megnyernie annak az ügynek, hogy egy összművészeti iskolát hozzon létre – annak ellenére, hogy magániskola akkoriban még nem is létezett.

A THÉBA Studióban iskolarendszeren kívül folyt az oktatás 17 éven át. Ez volt az egyetlen olyan iskola, ahol minden művészeti ág jelen volt. Érettségi után – illetve a délutáni stúdióban a középiskola mellett már 16 éves kortól – a fiatalok kipróbálhatták tehetségüket, komoly szakmai tudással, művészi gyakorlattal rendelkező tanárok mellett készülhettek fel felsőfokú felvételi vizsgáikra. Professzionális képzést kaptak, kibontakoztathatták művészi képességeiket.

1981-től kezdve Andor Edit (az országban elsőként) délutáni stúdiójában drámapedagógiai munkát folytatott. Eredményesen foglalkozott még nehezen kezelhető, beszédhibás, mozgássérült, kommunikációs zavarokkal küszködő fiatalokkal is. A Stúdióban felkészülő színinövendékek 90 %-át (köztük Für Anikót, Illés Györgyit, Schneider Zoltánt…) felvették a Színművészeti Főiskolára.

1991-ben megalakult a THÉBA STÚDIÓ – ANDOR ALAPÍTVÁNY azzal a céllal, hogy minél több fiatal ismerkedhessen meg a művészetekkel, hogy a tehetséges fiataloknak művészeti szakképző iskolát hozzon létre, hogy a pályakezdő művészeket támogassa, hogy szervezeti és gazdasági alapot biztosítson a munkához.

1992-ben megindult az érettségi utáni nappali tagozatos képzés THÉBA Színiakadémia, majd 1994-ben képzőművészeti, fotóművészeti és a filmművészeti ágazattal bővülve THÉBA Művészeti Akadémia néven. Jelenleg az Akadémia a középfokú szakképzés utáni továbbképzést biztosítja. 2006-ban  kezdeményezték a főiskolai akkreditációs eljárást.

1998-ban, a központi tantervek megjelenésével nyílt arra lehetőség, hogy az iskola hivatalosan szakközépiskolává válhasson THÉBA Művészeti Szakközépiskola néven; a középfokú szakmákban önálló vizsgáztatási joggal (OKJ szakvizsga). A diákok létszáma jelenleg 120 fő.

Azokban a szakmákban, ahol a központi tanterv még nem született meg (mint pl. operatőr, rendező, bábkészítő…), vagy maga a foglalkozás nem számít szakmának (mint pl. a sminkes), még mindig csak iskolarendszeren kívüli tanfolyamokat lehet szervezni, de az iskola ezekben a szakmákban is biztosítja a komoly szakképzést, és – lehetőség szerint – az OKJ jegyzék szerinti szakvizsgát (bábkészítő, mozgóképgyártó).

Következő szakokon várják az érettségizett fiatalokat:

Konzervatórium: magánének (klasszikus, operett, musical, vagy jazz), zongora, gitár, szintetizátor. Színház: színész, rendező, dramaturg. Képzőművészet: grafikus, festő, szobrász, egyházi képzőművészet, bábkészítő, díszlet- és jelmeztervező, alkalmazott fotográfus.

Táncművészet: balett, modern tánc, jazz, pantomim. Filmművészet: operatőr, rendező, forgatókönyvíró. Sminkes: színházi és filmes smink, maszk, fodrászat.

A képzés a választott szak szerint 2 vagy 3 éves, nappali, esti és levelező tagozaton.

A THÉBA Művészeti Szakközépiskola és a THÉBA Stúdió – Andor Alapítvány székhelye: 1074 Bp. Vörösmarty u.12/b.

A múlt felidézése után térjünk vissza a pályázathoz, várja tehát az Alapítvány azokat a fiatalokat, akik nem csak tehetségesek, de hivatásuknak vallják a művészetet, és a technikai alapok biztos tudásával szeretnének erre a pályára felkészülni. A pályázat két fordulós: az I. fordulóra augusztus 24-én került sor az iskola épületében, a II. fordulónak pedig augusztus 28-án a dunavarsányi Petőfi Művelődési Ház ad otthont.

A részletes pályázati kiírás a THÉBA weblapján olvasható: http://www.theba.info/.

A http://artes-liberales.hu/start.php weblapon az Alapítvány online művészeti folyóirata található, érdemes beleolvasgatni. Az iskola tanárai pedagógiai kutató munkát is végeznek, a művészképzés új modelljeinek létrehozásához Andor Edit vezetésével, aki doktori disszertációt ír „A művészképzés és művész-pedagógus képzés a XX-XXI.század fordulóján Európában" címmel.

Ha a szikrát magadban érzed, lehet még belőled tűzijáték, ezért irány a Théba!

Összeállította: Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.