2024.október.04. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Új lendületet kaphat a lakáspiac

4 perc olvasás

images_88.jpgA hivatalos adatok szerint 2018 első negyedévében éves összevetésben 12,2 százalékkal drágultak a használt lakások. Az új lakások ára is 12,4 százalékkal nőtt éves szinten. A KSH adatai alapján 2017-ben 154 ezer adásvételre került sor, ami öt százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest. Az ingatlan.com adatai szerint július közepén a fővárosban 594 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. A nagyvárosokban 296 ezer forint volt az átlag, a kisebb városokban 265 ezer forintot tett ki. A magyarországi ingatlanok iránt földrajzilag Németországból érkezik a legtöbb érdeklődés, majd az Egyesült Királyság és Ausztria következik.

 

Bár továbbra is jelentősek a különbségek az országon belül, a lakások ára továbbra is emelkedőn van. A KSH adatai alapján 2017-ben 154 ezer adásvételre került sor, ami öt százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest. A legfrissebb hivatalos adatok szerint 2018 első negyedévében a használt ingatlanok ára 12,2 százalékkal nőtt, az új lakásoké pedig 12,4 százalékkal drágult éves összevetésben. Az adásvételek száma az első negyedévben 22 ezer volt, ez pedig majdnem 10 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a lakáspiacon változatlanul a drágulás az irányadó trend, de tavaly már csak lassuló ütemben tudtak növekedni az árak. Az előző évben mért hat százalékos áremelkedés, a 2016-os szint felét teszi ki. A szakértő szerint idei és a következő évben új lendületet kaphat a lakáspiac. “Az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfakulcs megszűnése és a hitelkamatok emelkedése is arra ösztönözheti a vevőket, hogy minél hamarabb vásárolják meg azt az ingatlant, amibe költözni szeretnének. A lakásvásárlók ezeket az adásvételeket legtöbbször a jelenlegi ingatlanuk árából finanszírozzák, ami pedig az eladásokat is felpörgetheti.” – fogalmazott Balogh László.

 

Továbbra is nagyok a területi különbségek

 

Az ingatlan.com elemzése szerint az első negyedév után is feljebb mentek az árak, Budapesten július közepén az átlagos négyzetméterár a kínálati piacon 594 ezer forint volt. A megyei jogú városokban közel 300 ezer forintért kínálták a lakások négyzetméterét a tulajdonosok, a városok átlagos négyzetméterára pedig 265 ezer forintra emelkedett.

 

A községek továbbra is nagyon olcsónak mondhatóak országszerte, az átlagos négyzetméterár náluk 111 ezer forintot tett ki. Balogh László elmondta, az a trend is tartósnak látszik, hogy a gazdaságilag, iparilag fejlett vidéki városokban lévő lakásokért nagy a verseny a vevők között. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) kormányzati tervekben szereplő módosítása, amely az 5000 főnél kisebb településeken vásárlóknak nagyobb támogatást ígér, felpörgetheti lakáspiacot a budapesti és a vidéki nagyvárosok agglomerációjában is.

 

Melyik országból jön a legtöbb külföldi érdeklődő?

 

Az ingatlan.com országos elemzése azt is megvizsgálta, hogy a külföldiek milyen szerepet töltöttek be az idén a lakáspiacon. A legnagyobb kereslet Németországból érkezik a magyarországi lakásokra, közel 19 ezer megkeresés érkezett onnan az idei év második negyedévében. A KSH adatai szerint a német állampolgárságú vevők tavaly 1079 lakást vettek. Az ingatlan.com-on a második legtöbb külföldi érdeklődés az Egyesült Királyságból jött: több mint 12 ezer lakás után érdeklődtek, a harmadik pedig Ausztria, a szomszédos országból több mint 10 ezer lakáshirdetés feladójánál érdeklődtek. Balogh László elmondta, hogy az ingatlan.com-on érdeklődő külföldiek kereslete összecseng a KSH hivatalos adataival. de érdekes különbségek is vannak. A földrajzilag Kínából érkező érdeklődések például a külföldi országok listájának középmezőnyében helyezkedik el, a hivatalos adatok szerint pedig kínai állampolgárságú vevők vásárolják a második legtöbb lakást a külföldiek közül. Az ingatlan.com szakértője szerint ennek az az oka, hogy az eladóknak már komolyan kell számolniuk azokkal a külföldi vevőkkel, akik lehet, hogy már évek óta Magyarországon tartózkodnak. A hivatalos adatok szerint átlagosan majdnem minden huszadik lakást külföldi vevő vesz meg, mert a külföldiek aránya a lakásvásárlók körében 4,8 százalékos.

 

www.ingatlan.com

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.