2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Újabb kalóztámadás a hulladékok ellen — Augusztus 4-én indul a hatodik Tiszai PET Kupa

2 perc olvasás

unnamed_45.jpgA nyárról és a vízpartról, sokaknak a balatoni, vagy a tengerparti nyaralás, kikapcsolódás jut az eszébe. De van egy egyre gyarapodó réteg, akinek e szavak hallatán már egy jó kalózkaland és természetvédelmi önkénteskedés, a PET Kupa jut az eszébe. Az idei – immáron hatodik – 10 napos tiszai hulladékderbi 2018. augusztus 4-12-ig zajlik majd 70 folyamkilométeren Szatmárcseke és Tiszamogyorós között, egy kárpátaljai előfutammal fűszerezve.

A PET Kupa civil kezdeményezése mára nemzetközi jelentőségű környezet-, és természetvédelmi projektté nőtte ki magát. A sport, az önkéntesség és a környezettudatosság erejével hívja fel a figyelmet a folyóvizek védelmére, s a helyes hulladékkezelés fontosságára. A probléma hajtóereje a határokon túlról érkező – sokszor ezer tonnákat is elérő – PET palack áradat, avagy plasztikcunami. Sokan azt hiszik, hogy a hírhedt szemétszigetek csak messze tőlünk, az óceánokon léteznek, pedig kis hazánkon keresztül is óriási mennyiségű hulladék folyik keresztül, melynek egy része itt is reked. A globálissá vált hulladékszennyezés tehát Magyarországon is érezhető, ezért is jelent nagy előrelépést az Európai Unió idén kihirdetett Műanyag Stratégiája, mely javaslatokat tesz a megelőzésre és szorgalmazza a visszagyűjtés kiterjesztését, a hasznosítás mértékének növelését. Ebből kifolyólag százszámra indultak kezdeményezések a műanyag és az egyéb hulladékok felszámolására, keletkezésük megelőzésére. Egyik ilyen a „Plastic Free July” (Műanyagmentes július), ami szabadságra küldi a műanyagokat és emberek milliót sarkallja tudatosságra.

A fent említett kezdeményezések is többek között a PET Kupa céljait szolgálják. A Kupa lelkes közössége, szervezők és résztvevők egyaránt nem ismernek tréfát, már 6 éve takarítják a Tiszát és vízjárta erdeit, s az ártérben talált – és a folyómenti településektől kölcsönkért – hulladékokból építi meg hajónaszádját, amivel egy héten keresztül járják a folyót. A „vízi Teszedd”-ként is elhíresült kezdeményezést a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) és a Sonar Búvárcsoport szervezi.

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.