Aki egyszer hallotta André Rieut hegedülni, aki jót szórakozott humorán, amikor felkonferálja a következő műsorszámot eggyé válva a közönséggel, az nem menekülhet el többé az alól a varázs alól, amit nevezhetnénk André Rieu -jelenségnek. Szokásos éves koncertjén az idén ismét útba ejti  a Papp László Sportarénát május 19.-én , hogy beavassa szívét gyönyörködtető muzsikájának titkába rajongóit.

Aki egyszer hallotta André Rieut hegedülni, aki jót szórakozott humorán, amikor felkonferálja a következő műsorszámot eggyé válva a közönséggel, az nem menekülhet el többé az alól a varázs alól, amit nevezhetnénk André Rieu -jelenségnek. Szokásos éves koncertjén az idén ismét útba ejti  a Papp László Sportarénát május 19.-én , hogy beavassa szívét gyönyörködtető muzsikájának titkába rajongóit.

A keringőkirály pályája még mindig felfelé ível, pedig azt hinnénk,  innen már nincs hova: a tavalyi esztendő minden eddiginél sikeresebb lett. Ugyanis Angliában ő minden addigi bevételi rekordot megdöntött:  egy nap  alatt egymillió font jött be a koncertjére eladott jegyekből, megelőzve ezzel az óriási összeggel a  One Direction és a  Take That együttest . Ezt a sikert pedig akkor érte el, amikor szülővárosában, Maastrichtben adott koncertjét   élő adásban közvetítették a világ vagy harminc országába a hagyományt követve, többek között az USA-ba, Brazíliába, Kanadába és Dél-Afrikába. Előadása kaszasikert ért el Ausztriába, Dániába és persze szülőhazájában, Hollandiában. Így Rieu nem maradhatott ki a holland király,  Vilmos Sándor  és királyné Maxima koronázási koncertjén szereplők közül sem.  Nem csoda, hogy a keringőkirálynak, aki szívesen játszik Johann Strauss mellett Lehár Ferenc darabokat, musical és filmbetéteket is, bő másfél millió facebook rajongója van. Ő több mint 35millió CD-t illetve DVD-t adott el, aki egyedüli klasszikus művészként szerepel a Pollstar's TOP 10-ben. Évente hatszázezer hallgató előtt konferálja fel koncertjét, mely soha sem a  tradicionális klasszikus koncert, hanem a móka, a kacagás és a tánc különleges, egyedi egyvelege  –  Rieu igazi szórakozató művész is egyben.  Nemhiába nyerte el már háromszor "Az év albuma" brit kitüntetést.

De gondolkoztak-e már azon, mi is lehet sikerének titka? Maga így fogalmazza ezt meg "tudom, ha én szeretem a zenét, ha az én szívemhez szólnak a dallamok, akkor ti szívetekbe is utat talál…" Emellett még azt tanácsolja, hogy a szívünkkel hozzunk döntéseket, ne az agyunkkal, és ez ne csak a zenére vonatkozzon, hanem az életre is. Érdemes elgondolkoznunk rajta.

Tíz nemzetből, köztük magyarokból is álló zenekara, a Johann Strauss a legnagyobb magánzenekar a világon. Rieunak, mint üzletembernek 94 alkalmazottja mellé a koncerteken még száz segítő kéz áll a rendelkezésére. Ám mellettük  a virtuózul játszó Andrénak is kell naponta 3-4 órát gyakorolnia 1732-ben készült Stradivariján. A művész saját játéka színvonalának megtartása, emelése mellett  odafigyel a sportra is:  noha hetente háromszor meghajtja magát, de tud lazítani is: bárhol képes egy pihentetőt szundítani, főleg ha könyv van a kezében,  és nem veti meg a csokoládé boldogsághormonjait sem. Örömmel koccint egy pohár bordóival, kedveli az olasz konyhát. Szakácsa, orvosa és fitness trénere mindig elkíséri turnéira. Mottóját érdemes megfontolni, mely szabadon fordítva így hangzik:  Ne álmodj arról, hogy mit is fogsz csinálni az életedben, hanem éld meg magad az álmaidat…

Bodrog Beáta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük