Közlekedési eszköztől függetlenül gyors tájékoztatást és segítségnyújtást kell biztosítani az utasoknak elégtelen szolgáltatás esetén, a mozgáskorlátozottaknak pedig biztosítani kell az akadálymentes utazást – áll abban a jelentésben, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament. A képviselők azt is kérik az Európai Bizottságtól, hogy tegye hatékonyabbá a panaszbejelentést és lépjen fel a tisztességtelen árképzés ellen.

Közlekedési eszköztől függetlenül gyors tájékoztatást és segítségnyújtást kell biztosítani az utasoknak elégtelen szolgáltatás esetén, a mozgáskorlátozottaknak pedig biztosítani kell az akadálymentes utazást – áll abban a jelentésben, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament. A képviselők azt is kérik az Európai Bizottságtól, hogy tegye hatékonyabbá a panaszbejelentést és lépjen fel a tisztességtelen árképzés ellen.

Georges Bach (néppárti, luxembourgi) jelentéstevő szerint fontos, hogy javítsanak a bajba jutott utasoknak nyújtott szolgáltatás minőségén. Ezért minden reptéren információs pontokat kellene létrehozni, és gondoskodni kellene arról, hogy az utasok telefonon is segítséget kaphassanak. A reptéri személyzetet pedig fel kellene készíteni arra, hogy megfelelő segítséget tudjon nyújtani az utazás újratervezésében vagy átfoglalásban, valamint a poggyász eltűnése, panaszbejelentés és kártérítési igény benyújtása esetén.

"Szükség van egy egységes, az EU minden hivatalos nyelvén elérhető panaszbejelentési formanyomtatványra, meg kell határozni a panaszok kezelésének határidejét, és létre kell hozni egy központi, elektronikus uniós panaszirodát" – mondta Bach a plenáris vitán. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállamoknak az utasok érdekében egységesen kell alkalmazniuk az utasjogokra vonatkozó szabályokat. Ez a közlekedési vállalatok közti tisztességes versenyt is elősegítené.

A képviselők azt kérik a Bizottságtól, hogy az utasjogok felülvizsgálatáról szóló, novemberben esedékes javaslatában pontosan határozza meg, hogy mi számít  "rendkívüli körülménynek", amikor is a társaságokat nem terheli felelősség az elégtelen szolgáltatásért. Az EP szerint nagyobb jogi védelmet kell biztosítani az utasoknak a légitársaságok csődje esetén is.

Online jegyvásárlás: átlátható árképzés és kombinált jegyek

A Bizottságnak emellett alaposabban kellene ellenőriznie az utasokat a jegyfoglaláskor félrevezető honlapokat, és egy büntetési rendszer létrehozásával kellene kikényszerítenie az átlátható árképzést. Az EP betiltaná a kizárólag a foglalás végén feltüntetett, nem választható hitelkártyaköltségeket, és egységesítené a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat.

A jelentés arra kéri a Bizottságot, hogy népszerűsítse a kombinált jeggyel történő utazást, amely során több közlekedési eszközt is igénybe vehetnek az utasok. Az EP szorgalmazza egy olyan internetes oldal létrehozását is, ahol az utasok könnyen összehasonlíthatják a jegyárakat és az utazási időt, illetve tájékozódhatnak az igénybe vehető közlekedési eszközökről. Ezenkívül az EP szerint a menettérti jegyeknek akkor is érvényesnek kellene lenniük, ha azt az oda útra nem használták fel.

Eljárás: nem jogalkotási állásfoglalás

(Breuerpress)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük