Van AlternaTINA!

A TINA egy politikai jelszó, a "There Is No Alternative" mondat rövidítése, amely Margaret Thatchertől származik. Ezzel azt hangsúlyozta, hogy a neoliberális politikának nincs alternatívája. Ennek a doktrínának ma Angela Merkel és az EU is az elkötelezettje: a jelenlegi gazdaság- és pénzpolitkával szemben semmi alternatívát nem fogadnak el. A politika ma még mindig kudarcot vall, mert a politikusok nem értik a kamatos pénzrendszer működését. Mihelyt a kamatos kamatot megértjük, a politika – a mai értelemben – fölöslegessé fog válni! Ezt azért írom le ilyen bátran, mert a politika ma olyan tevékenységeket próbál szabályozni, amelyek szabályozhatatlanok, mivel a kapitalizmusban a szabad piac sem képes önmagát szabályozni. Ahhoz, hogy ezt megértsük, vizsgáljuk meg a kamat szerepét.

Ezzel jól belecsaptam a levesbe, még csak Henry Ford idézetével egészíteném ki ezt: "Ha az emberek a pénzrendszer működését megértenék, már holnap forradalom törne ki."

Elterjedt az a gondolkodás, hogy a kamatra szükség van, mert ha nem létezne, akkor a bankok nem adnának kölcsönt. Hogy más eszköz is lenne ehhez, arról a mai főáramú közgazdasági elméletek mélyen hallgatnak. De előbb nézzük, miért is beteg ez a rendszer. A hitelkamat nagyságát, amelyet a termelő és a fogyasztó szektor a bankoknak fizet, a megtakarítási kamatból és az erre rászámított banki nyereségből származtatják. Ez a kamat viszont a betéti kamat függvénye, és minden olyan kiadást tartalmaz, beleértve a bank rizikóját is, amey a hitelezéssel kapcsolatos. A betéti kamatot, ami a megtakarításokból származik, itt most őskamatnak nevezem. De ez nem a reálkamat, ebből még le kell számítani az inflációs százalékot.

Az őskamat tízéves átlaga – a jól működő gazgaságokban – 4,5%, amit a liberális gazdasági elmélet szerint a kereslet és kínálat szabályoz. Nagy társadalmi krízisek – háborúk, forradalmak, rendszerváltások – után az szokott történni, hogy a pénzkínálat kisebb, mint a szükséglet. Mivel sok új dolgot kell termelni pénzre van szűkség és azért, hogy a megtakarítás kellőképpen jutalmazva legyen, az őskamat növekszik. Mivel a gazdaságnak ilyenkor termelő tőkére van szüksége, ezért ez a kamat a jutalom a fogyasztásról való lemondáshoz. Ez lenne idáig az elmélet. A valóságban ez nem így van, mert ha a társadalomban a megtakarított pénz nem optimálisan oszlik el, egyeseknek rengeteg van és másoknak kevés vagy semmi, akkor egy idő után a hitelkínálat megnövekedik, mert gazdag rétegek képtelenek eleget fogyasztani, pénzüket mind elkölteni. Ekkor a kamat csökken, de ha már annyira csökken, hogy a megtakarítás nem rentábilis, mert az infláció felemészti a nyereséget, akkor a megtakarítás büntetéssé válik. Ha a reálkamat az őskamat alá esik, a megtakarítások hosszú távon értelmetlenné válnak, a bankok hosszú lefutású hiteleket nem adnak. A bankok hosszú távú termelésbe fektetett hitelezés helyett rövid távú spekulációs üzletekbe, "investment banking"-be kezdenek. Az eredmény, hogy a nemzetgazdaság likviditási csapdába esik.

Ebből a csapdából a jelenlegi pénzrendszernek csak egy kiútja van, a gazdasági növekedés drasztikus erősítése. De ha már mindennel el vagyunk látva, a termelést nehéz fokozni, és ennek a történelemben sajnos mindig az volt a konzekvens következménye, hogy az értéktőke megsemmisítésre került. Békés időben az értéktőke megsemmisítését a termékekbe épített elértéktelenedési eszközökkel (obszolencia) is fenn lehet egy kicsit tartani, de ez hosszú távon nem lesz elég, a mai kapitalista értékfelhalmozásban nagyobb megsemmisítésre lenne szükség. Ezt háborúnak hívják.

(Egyes olvasó számára érthetetlennek tűnik az, hogy ha Magyarországon a megtakarítások nem estek az őskamat alá, akkor mégis mi a probléma a hitelezéssel? Ehhez azt kell tudni, hogy a forint nem független pénzeszköz, csak annyit lehet belőle kibocsájtani, amennyire eurófedezet van. De az euró sem teljesen független pénznem, mert az eurózónának is dollárban kell fizetnie a kőolajfogyasztását, tehát folyamatosan dollárt kell vásárolnia. A fenti őskamatelméletet tehát makrogazdasági folyamatokban kell értelmezni.)

És most jön be a politika szerepe a rendszer fenntartásába. Két háború közti időszakot, amit a közbeszéd "békének" nevez, a "csendes infláció" eszközével lehetett fenntartani. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi feszültség mindaddig elkerülhető, míg a drágulásokat fizetésemelések követik. A "vezető politikusok" ezt a gazdasági növekedéssel és a bérek növekedésével próbálják kiegyensúlyozni, mert ha az árak és bérek mondjuk csak 2%-kal növekednek, a fogyasztás nem esik vissza, és amíg a gazdasági növekedés nem esik a bűvös őskamat (4,5%) alá, addig minden rendben van. És itt a probléma! 4,5%-os növekedésről már rég nem beszélhetünk. A "gazdasági szakemberek", a vezető politikusok, a szakszervezeti vezetők – vagyis az egész társadalmi elit – a szociális egyensúlyt már képtelen fenntartani, és figyelemelterelő intézkedésekre van szükségük. Ugyan nem olyan erőteljesen mint nyugaton, de nálunk is megjelenik az importált ÁLPOLITIKA, mint a klímapolitika, nemzetközi terrorizmus elleni harc, vagy itthon a nemzeti érzések és szimbólumok politikai hajhászása. Sajnos, úgy tűnik, hogy a nép nem kíváncsi a valóságos összefüggésekre, ha egy turulmadár őrködik a nemzet felett.

Ezt a leegyszerűsítve bemutatott gazdasági őrületet a „szakemberek" a különböző kamatelméletekkel magyarázzák. Ilyenek a gyümölcsöztető kamatelmélet (A. R. J. Turgot), az elvonókúrás kamatelmélet (N. W. Senior), az ázsió kamatelmélet (E. v. Böhm-Bawerk), a kizsákmányoló kamatelmélet (K. Marx), a likviditási kamatelmélet (J. M. Keynes), a dinamikus kamatelmélet (J. A. Schumpeter), a határtermelékenységi kamatelmélet (J. B. Clark), a Loanable-Fund kamatelmélet (B. G. Ohlin), a tulajdonelmélet (G. Heinsohn / O. Steiger) és így tovább.

Ezekből a magyarázatokból, elméleti próbálkozásokból az is látszik, hogy a rendszerben valami sántít. Ez, a könyvtárnyi anyagot kitevő szakirodalom viszont Silvio Gesell őskamatelméletével nem foglalkozik komolyan. A közgazdászok John Maynard Keynes likviditáselméletére ugyan jól kitérnek, de ez nem más, mint egy "elnézést kérek a kamatért"-elmélet, a kamatszedés rossz lelkiismeretének a magyarázata. Ezek az elméletek nem ismerik fel a kamat zavaró hatásait, amelyek a piacgazdasági mechanizmusokat hatástalanítják. Összetévesztik a kamat funkcióját a szűkösség liberális elméletével, ami a gazdaságban a források optimális elosztásáról gondoskodik. Az őskamat szükségességét az emberek a pénztől megkövetelt értékmegőrző funkciójából következtetik, és ezzel a piacgazdaságból "kapitalista" piacgazdaságot csinálnak. Ami még ennél is rosszabb, a kapitalista termelést a szabad piacgazdasággal azonosítják. Az emberek vakok a mai pénzben rejlő ellentmondására, éspedig arra, hogy az értékmegőrző funkció ellentmond a gazdasági termelő folyamatok stabil fenntartásához szükséges cserefunkciónak. Ennek a részletes kifejtését terjedelmi okok miatt most nélkülözöm.

És mivel a félig-meddig civilizált emberiség a mai élősködő pénzrendszert a természet törvényének tekinti, és azt hiszi, hogy a papírpénz az aranyérmekhez hasonló, teljes értékű pénz, ezért az úgynevezett "gazdasági szakemberek" a szabad piacgazdaságot kapitalizmus nélkül el sem tudják képzelni. A fogalom tisztázásához itt ki kell hangsúlyoznom, hogy az, amit a köztudat kapitalizmusnak nevez, abban a mai kamatos kamat pénzrendszer érvényes. Sajnos hozzá kell tenni ehhez, hogy egy kamatmentes pénzrendszerben felépített TERMÉSZETES GAZDASÁGI REND, egy valós szociális piacgazdaság a "gazdasági szakemberek", a vezető politikusok és ezáltal az emberek többsége számára értelmezhetetlen. Silvio Gesell gazdasági elmélete a társadalom számára még mindig egy fehér folt. A "szakemberek" egész hadosztálya, akiket a mai oktatási rendszerben indoktrinálódtak, mindent megtesznek, hogy a kamat szükségességét a liberális piacgazdaság szűkösségi elméletével magyarázzák, és vehemensen bizonyítják, hogy a kamatmentes gazdaság miért nem működne.

Keynes volt az egyetlen, aki a kapitalista termelésből adódó krízisek csillapítására az államtól beavatkozást, likviditási politikát ("carrying costs") követelt. Keynes a foglakoztatás és a kamat elméletében (1936) mindent megtett, hogy a privátkapitalizmus szappanoperáját a politikusok a nép számára eladhatóvá tehessék. Az állami „anticiklikus invesztició" politikájával sikerült az államokat addig eladósítani, míg ezek teljesen csődbe nem mentek. Köszönet Keynesnek, ma ezzel a módszerrel rövid ideig levegőhöz jutunk, de erre jön a neoliberális monetáris megszorító politika, amely ismét likviditáshiányt okoz a gazdaságban.

Mielőtt lekomcsiznátok, elmondom hogy Karl Marx a kizsákmányolás elméletében a kamatos pénzrendszernek miért bocsájt meg és miért nem a kommunizmus az alternatíva. Marx a kamatot nem hibáztatta, a társadalmi igazságtalanságok okát a termelő eszközök feletti tulajdonban látta. Ebből vezette le azt a hibás következtetést, hogy a termelő eszközök (köztulajdonba vételével) államosításával a kizsákmányolás megszüntethető. Sajnos még ma is rengeteg naivitással hisznek egyesek abban, hogy a szocializmus lehet az egyetlen alternatíva a kapitalizmussal szemben. Ők a piacgazdaságot a magántőke alapú kapitalizmussal összetévesztik, és nem értik meg, hogy a "reálszocializmus" nem más, mint államkapitalizmus. A gazdasági liberalizmus nyilvánvaló kudarcából születtek a szocialista mozgalmak, azzal a céllal, hogy az egyéni szabadsággal való visszaélést a közösség érdekében és a szegények javára leállítsák. Ez alapvető GONDOLKODÁSI HIBA, és abból származott, hogy azt gondolták, hogy a történelmi liberalizmus azért vallott kudarcot, mert túl sok szabadságot jelentett. A szocialista mozgalmak a SZABADSÁGOT FÉLREÉRTELMEZTÉK. Azt is mondhatjuk, hogy nem túl sok, hanem túl kevés volt a szabadság, pontosabban a gazdasági liberalizmusban csak a gazdasági érdekcsoportok szabadságáról volt szó. Szabad gazdaság a liberális kapitalizmusban tulajdonképpen nem is létezett, csak HATALOMBA VETT GAZDASÁG. Ez a pénz, a nyersanyag, a föld feletti magántőke monopóliuma volt, amelyek szindikátusokban, kartellekben, trösztökben szerveződtek. A szabad piac helyébe a magán gazdasági érdekek uralkodása lépett, amelyek az árakat, a fizetéseket, a kamatot és ezzel a gazdasági folyamatokat a saját érdekük szerint befolyásolják. A szocialista mozgalmak arra törekednek, hogy a liberális kapitalista gazdaságot egy központilag ellenőrzött gazdaságra, a magánmonopóliumokat pedig állami monopóliumokra cseréljék le.

Ez, ahogy a történelem is bizonyította, oda vezetett, hogy könyörtelen módon egy állami gazdasági diktatúra gyakorol hatalmat az egyén felett.

Se a gazdasági liberalizmus, se az állami szocializmus nem volt képes a történelemben folyamatosan a szociális problémákat kezelni. A Gesell-féle természetes gazdasági rend a közösségi jólétet az egyéni jóléten keresztül valósítja meg. Ezzel megszünteti a közérdek és a magánérdek ellentmondását, ami a liberális gazdasági kapitalizmusban teljesen elfajult. Megszünteti a monopóliumokat anélkül, hogy helyette állami monopóliumokat hozna létre. A pénzteremtés és a földtulajdon monopóliumát nem államosítja, hanem a közérdeknek rendeli alá. A közérdeket nem a kormánynak, hanem egy független hatalmi szervnek kell képviselnie.

Ebben a gazdasági rendben a munkavállalóknak érdekeik megvédéséért nincs szükségük se államra, se szakszervezetre, a munkaadóval szemben egyenjogú szerződő félként léphetnek fel. A mai kapitalista termelési rendszerben a munkaadó megzsarolhatja a munkavállalót, mert a munkaerő is árunak számít, és egy monopolizált (nem szabad piacgazdaságban) termelésben szabad bérmegállapodás nem létezik. Ha nincs szabad bérmegállapodás, akkor a fizetéseket a békaseggéig lehet lenyomni. Egy természetes gazdasági rendben, ahol az értéktermelés a munkával, és nem a tőkespekulációval történik – amelynek az eszköze a kamat -, a munka felértékelődik.

"A pénzrendszerünk a kapitalizmust, a kamatot, a tömeges elszegényedést, a lázzadást és végül a polgárháborút szolgálja, ami minket a barbárságba dob vissza. … Aki a saját fejét szeretné használni és nem a másokét beverni, az tanulmányozza a pénz lényét." Silvio Gesell

Az eredeti publikáció megjelent:

http://kalozpart.org/2012/10/08/van-alternatina/

És egy hozzászólás az oldalukról:

A mai pénzrendszer a kamattal jutalmazza, ha a pénzedet a bankban tartod, ez a pénz azonban a bankban nem a gazdaság érdekeit szolgálja, hiszen nem forog, nem tölti be a cserefunkciót. Gessellnek kiváló elmélete volt a megoldásra, amit többször óriási sikerrel teszteltek is rövidebb ideig (lásd pl. "a wörgli csoda"), de az állami jegybank eddig még mindig betiltatta a helyi pénzt. Mivel a szerző 1930-ban elhunyt, ezért a szerzői jog megsértése nélkül linkelhetem a könyvet (ha mégis tévednék, legyetek szívesek törölni): http://www.scribd.com/doc/79569863/Silvio-Gesell-A-Termeszetes-Gazdasagi-Rend-teljes-pdf-konyv-letoltes Mindenképpen érdemes elolvasni. Napjaink szinte egyetlen értékelhető közgazdásza, Bernard Lietaer sok szempontból követi Gesell elméletét, az ő munkásságát is több, mint érdemes tanulmányozni, ha érdekel a téma. Kalózpártnak köszönet a cikkért.