EuroAstra

Véget ért a 9. Ördögkatlan Fesztivál

A dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Villánykövesd, Beremend, a Mokos Pincészet és a Vylyan Terasz ismét helyet adott annak az összművészeti nyüzsgésnek és egymásra rácsodálkozásnak, amit a Katlan jelent.

 

A dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Villánykövesd, Beremend, a Mokos Pincészet és a Vylyan Terasz ismét helyet adott annak az összművészeti nyüzsgésnek és egymásra rácsodálkozásnak, amit a Katlan jelent.

 

A majd' 700 program mindegyikét hatalmas érdeklődés kísérte, 65-70.000 látogatóval zárt a fesztivál. Helyiek, látogatók, fellépők, szervezők, idegenek és régi ismerősök találkoztak össze erre az 5 napra. Az augusztus 2-i megnyitón szokás szerint telefonon bejelentkezett az Ördögkatlan védnöke, Törőcsik Mari, aki megemlékezett az aznap eltemetett Esterházy Péterről (őt 4-én este felolvasásokkal, vetítéssel, Grisnik Petra estjével az Ördögkatlan is megidézte).

 

A Katlanba az elmúlt évad legjobb színházi előadásait hívták a szervezők: többek között a tatabányai Tartuffe, a Forte A te országod, a kaposváriak A gát című produkciója, Lázár Kati Jászai Mari-estje vendégszerepelt, de láthattunk Ascher-, Vidnyánszky- és Zsótér-rendezést is.

 

A legnagyobb érdeklődés egyrészt az 1996-ban megalapított és 2015-ben megszüntetett Bárka Színház „feltámasztását" kísérte: volt „Bárka" címmel utcaszínházi előadás (Teatr Osmego Dnia / Artus), kiállítás, vetítés és „Majdnem 20" címmel erre az alkalomra létrehozott színházi előadás (író: Tasnádi István, rendező: Vidovszky György), másrészt Bartók Concerto-ja volt a figyelem központjában: mintegy 3500 ember állva tapsolt a Forte Társulatnak (koreográfus: Horváth Csaba) és a Dinyés Dániel által dirigált Hungarian Studio Orchestra-nak. A produkció világpremiernek számít, hiszen a beremendi közönség ősbemutatót láthatott. 

 

Gyerek-és családi programok sokasága várta a Katlanlakókat, fellépett az Alma zenekar, Rutkai Bori, Palya Bea, a Bóbita Bábszínház, az Elek Ányos vezette Veled Kerek, kivételesen népszerű volt a Pagony SzínMűVeletek és Varga Anikóék Meseladikja…

 

A családi, színházi, képzőművészeti, komolyzenei programokat késő éjszakába nyúló fergeteges koncertek követték: a Quimby, 30Y, Péterfy Bori, Parno Graszt, Ferenczi György & Rackajam, Lajkó Félix, Besh o droM, Kiscsillag koncertjeire táncolhatott a több ezer fős közönség. A francia Wombo zenekar a megnyitón a „Csönded vagyok" című dallal a Katlan másik védnökére, Cseh Tamásra emlékezett.

 

A három díszvendég sokféle előadással megnyilvánult: Udvaros Dorottyát az Őszi álom és egy Duras-mű főszerepében láthatták a katlanlakók, Kovács Gerzson Péter két koreográfiájával (Menetfény, Deja Vu) volt jelen, Both Miklós zenész-zenekutató pedig a hihetetlenül népszerű Ukrán Udvar gazdája volt. Mindhármójukkal beszélgetett Weiszer Alinda, akinek a Saul fia hangmérnöke, Zányi Tamás is vendége volt. A Saul fiát mintegy ötszáz ember nézte a beremendi éjszakában, és sokezren látták a forgatáson készült fotókiállítást is a nagyharsányi „kiállítóteremben". A főszereplő, Röhrig Géza pedig költőként szerepelt a Vylyan Teraszon. Őt is és a többi írót (Háy János, Forgách András, Kemény István…) is sokszázan hallgatták itt.

 

Az Ördögkatlan egészét az a légkör uralta, ami immár kilenc éve a fesztivált, ez pedig a szeretet.

 

A megnyitón a két főszervező (Kiss Mónika és Bérczes László) ezért idézhette Esterházy Pétert: „Alkotni talán nem jelent mást, mint a szeretet útjain tűnődni: kit, mikor, hol érint meg a szeretet."

 

Nyitónap https://www.youtube.com/watch?v=4DTynjF1nrQ

Villánykövesd https://www.youtube.com/watch?v=rb7oM4oqeI4

Nagyharsány https://www.youtube.com/watch?v=rRg8uzF6_DE

Beremend https://www.youtube.com/watch?v=i0eJhkUsQ_o

 

Találkozunk 2017-ben, a 10. Ördögkatlanon!

 

www.ordogkatlan.hu

 

Lantai József

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük