2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Visszatér a varázslat!

2 perc olvasás
cirkusz 4

cirkusz 1Különleges gyermeknapi ajándékkal kedveskedik a családoknak a Fővárosi Nagycirkusz. Június 4-én, hosszú szünet után újra kinyitja kapuit, ismét a porondon csodálhatók meg az artistaművészek produkciói. Az újranyitást május 30-án, a Gyermeknapon, a Cirkusz előtti téren egy hatalmas, ingyenes szabadtéri koncerttel ünneplik, melyre már délután öttől várják a közönséget.

A szabadtéri rendezvényen le is lehet majd ülni, ezért célszerű lesz egy kicsit korábban érkezni. A Szabó László és Szente Vajk rendezésében létrejött gálaműsorban fellép a Kossuth-díjas Földes László „Hobo”, a Roy és Ádám Trió, az Abrakazabra (LGT tribute – Az LGT zenekarból Karácsony János és Solti János, valamint Veres Mónika „Nika” és Heincz Gábor „Biga”). cirkusz 2Színpadra lépnek a 2019-ben meghirdetett Kötéltánc dalpályázat művészei: Pleszkán Écska, Vincze Lilla, a Four Fathers, Pejtsik Anna nyolcfős kórussal kísérve. Ott lesz Czimmermann Kitti és Nádasi Veronika is. A zenei műsor részletei között lélegzetelállító artistaszámok láthatók majd a Dinasztiák című műsor világhírű sztárjaitól, akiket a Fővárosi Nagycirkusz zenekara kísér. Megcsodálhatók a fiatal kora ellenére többszörös cirkuszfesztivál-díjas Varga Riko Manuel és Varga Vanessza zsonglőrszámai, őket követi a magasban a Weiss Junior fliegende (repülő) csoport lengőtrapéz produkciója és a Duo Juderto romantikus gurtniszáma. (Cirkusz-3) A kutyák és emberek közötti feltétlen bizalmat és játékosságot Richter Miska és Richter Alena mutatja be nyolc uszkár kutyusukkal. Ádám Krisztián magasdrót-egyensúlyozó számmal, míg Boiachin Diana lengőrúd számmal varázsolja el a közönséget. A Rolling Wheel művészi „röhnrád” duplakarika számmal, míg a Dinasztiák című műsorunk rendezői, a Hortobágyi Károly-díjas Silver Power pedig antik héroszokat megidéző erőemelő számával lép porondra. cirkusz 3A Richter Kevin ugródeszka csoport bámulatos szaltókkal nyűgözi le a közönséget. Az ültetett eseményen a hatályos jogszabályokat betartva a 18 év feletti nézőinknek kötelező bemutatniuk az érvényes oltási igazolványukat és egy fényképpel ellátott okmányukat. A 18 év alatti vendégeink kizárólag felnőtt, oltási igazolvánnyal rendelkező személlyel érkezhetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.