Július 20-án kezdődik a nyár egyik legrangosabb büki eseménye a XI. Gyógy-Bor Napok és Gasztrofesztivál.

Július 20-án kezdődik a nyár egyik legrangosabb büki eseménye a XI. Gyógy-Bor Napok és Gasztrofesztivál.

Az ötnapos rendezvényen a helyi értékek és hagyományok felvonultatásán túl fontos szerepet kap a magyar zene, tánc, bor és idén kiemelt hangsúllyal a gasztronómia. A nagyszínpadokon fellép többek között a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar, a Budapest Bár, A kutya vacsorája, az Intim Torna Illegál, a Deák Bill Blues Band, a Cimbaliband, a Magashegyi Underground, a Parno Graszt és a Mystery Gang. A meghittebb, intimebb kikapcsolódást nyújtó Jazz-Blues Udvar vendége lesz az Esszencia, Török Ádám és a Mini, a Papa Jazz Seven, a Solid Jazz Band, a ManDala és a Tarisznyások együttes. A legkisebbeket is számos zenés és szórakoztató program várja. A helyszíneket egy kézműves-kereskedő utca köti össze, ahol többek között a hagyományos magyar kézműves kultúrát és népi mesterségeket bemutató árusok, valamint a neves bortermelők standjai helyezkednek el. A gasztronómia szerelmesei pedig megízlelhetik Bük és környéke hagyományos és egészséges ízeit, neves szakemberek konyhájából. A programokon való részvétel a rendezvény teljes időtartama alatt ingyenes.

Részletes program: http://www.visitbuk.hu/hu/esemeny/xi-gyogy-bor-napok–buki-gasztrofesztival.html

A GYSEV 50%-os utazási kedvezményt biztosít a fesztiválra érkezőknek!

Történelmi udvar – Korok, történetek, ételek (Nádasdy Bandérium, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Hunyadi Mátyás Fekete Sereg Hagyományőrző Ifjúsági Egyesület)

Szállásban partnere: www.visitbuk.hu

Az esetleges programváltozás jogát a rendező fenntartja!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük