XVI. Benedek az ENSZ KözgyűlésénXVI. Benedek az ENSZ KözgyűlésénAz ENSZ Közgyűlése előtt elmondott legutóbbi pápai beszéd igazi újdonságát az államok védelmi felelőssége elve melletti határozott kiállás képezte. XVI. Benedek a közjó iránti felelősség és az emberi jogok tiszteletben tartására irányuló kötelezettség összefüggésében közelítette meg a nemzetközi jogfejlődés ezen legfrissebb vívmányát.

XVI. Benedek az ENSZ KözgyűlésénXVI. Benedek az ENSZ KözgyűlésénAz ENSZ Közgyűlése előtt elmondott legutóbbi pápai beszéd igazi újdonságát az államok védelmi felelőssége elve melletti határozott kiállás képezte. XVI. Benedek a közjó iránti felelősség és az emberi jogok tiszteletben tartására irányuló kötelezettség összefüggésében közelítette meg a nemzetközi jogfejlődés ezen legfrissebb vívmányát.

Az államok védelmi felelőssége mint nemzetközi jogi elv fokozatosan alakult ki az elmúlt évtizedek során, az emberi jogok tudatosulása következtében, a nemzetközi humanitárius jog fejlődésével. Abból indul ki, hogy a nemzetközi jognak nem csupán az államok, vagy a nemzetközi szervezetek lehetnek alanyai, mint a hagyományos elméletek állítják, hanem az egyes népek, sőt személyek is.

Minden egyes államnak felelőssége megvédeni saját lakosságát a népirtástól, az etnikai tisztogatástól, a háborús és az emberiség elleni bűncselekményektől, ahogyan azt a 2005-ös ENSZ Közgyűlés 60/1. számú határozata megfogalmazza. A nemzetközi közösségnek pedig felelőssége az ENSZ-en keresztül segítséget nyújtani ezen elv betartatásához, akár humanitárius és egyéb fegyvertelen megelőző intézkedések révén, akár más, az ENSZ Alapokmánya VII. fejezete által is előirányzott kezdeményezések révén, amelyek a béke és a biztonság helyreállítását célozzák.

Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezete szükség esetén fegyveres beavatkozást is kilátásba helyez a nemzetközi béke és biztonság megóvása, illetve helyreállítása végett, a Biztonsági Tanács határozata nyomán. Tehát a nemzetközi közösség mindinkább elismeri a humanitárius beavatkozás fegyveres formáját, amikor valamely államon belül az emberi jogok súlyos megsértését tapasztalja. Hiszen az mindinkább kihatással van a nemzetközi béke és biztonság egészére. (Ez az elv húzódott meg az 1999-es koszovói NATO-beavatkozás mögött is, de ez mozgatja például a jelenleg is folyamatban levő darfúri nemzetközi katonai beavatkozást is.)

A Szentszék 2005-ben rögtön támogatásáról biztosította az államok védelmi felelősségének megfogalmazását, mert annak elismerését látta benne, hogy az emberi méltóság elsőbbséget élvez az államokkal és mindenféle ideológiai rendszerekkel szemben. Ugyanakkor a konkrét alkalmazási módozatok pontosabb kidolgozását szorgalmazta.

A nemzetközi – akár fegyveres – humanitárius beavatkozásról a Katolikus Egyház Katekizmusa nem tesz említést. Csupán a haderővel történő „igazságos védekezés jogát" (KEK 2308-2309) rögzíti, annak „szigorú föltételeivel" együtt. Ezek a támadás által okozott károk súlyossága és tartóssága, az egyéb eszközök hatástalansága, a fegyveres védekezés kedvező kimenetelének komoly esélye, valamint az alkalmazott erő arányossága. Az ún. „igazságos háború" eme hagyományos doktrínája klasszikus esetben egy államnak egy másik állam elleni támadása esetére alkalmazható (illetve természetesen ennek megfelelő az egyéni önvédelem joga is).

Manapság azonban mind kevésbé jellemzők a klasszikus államközi háborúk. A legnagyobb vérontások egy-egy államon belüli polgárháborúk, etnikai tisztogatások és politikai elnyomás során történnek. A Szentszék a katolikus egyház tanítását hirdetve ilyenkor is mindig a békés megoldásokat szorgalmazza, a párbeszéd, a kiengesztelődés és a diplomácia eszközeinek alkalmazásával. A nemzetközi közösség eddigi hasonló fegyveres beavatkozásai esetében is csupán az arányosság elve és a humanitárius jog tiszteletben tartására figyelmeztetett.

A védelmi felelősség elve valamiképpen a szubszidiaritás alkalmazásából fakad, amelynek értelmében a magasabb szintű közösségnek nem szabad ugyan megfosztania illetékességétől az alacsonyabb szintű közösséget, viszont szükségleteiben támogatnia és segítenie kell a közjó érdekében (vö. KEK 1883, 1885). Ennek érvényességét a nemzetközi kapcsolatokban a katolikus egyház mindig hangsúlyozta: elég a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes rendelkezésre, vagy XXIII. János Pacem in terris enciklikájára gondolni (vö. Az Egyház társadalmi tanításának Kompendiuma, 441.).

Az ENSZ Közgyűlés előtt XVI. Benedek most a nemzetközi jogfejlődés ezen újabb eredményét „ratifikálta", elismerve, hogy „amikor az államok nem képesek ezen védelmet biztosítani, a nemzetközi közösségre tartozik beavatkozni az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, illetve más nemzetközi szerződések által előirányzott jogi eszközökkel". Hozzátéve, hogy a beavatkozás „amennyiben tiszteletben tartja a nemzetközi rend alapelveit, semmiképpen nem tekinthető indokolatlan kényszer alkalmazásának, vagy a szuverenitás korlátozásának". Sőt, ellenkezőleg, a súlyos emberi jogi válsághelyzetek esetében „éppen a közömbösség, vagy a be nem avatkozás okozza az igazi károkat". Ezzel párhuzamosan azonban továbbra is el kell mélyíteni a konfliktusok megelőzése módjainak tanulmányozását. Mindenekelőtt pedig a diplomácia összes eszközét kell inkább alkalmazni, odafigyelve „a párbeszéd és a kiengesztelődés szándékának akár legcsekélyebb jeleire is".

A Szentatya emellett emlékeztetett, hogy a védelmi felelősség eredetileg, a klasszikus nemzetközi jogban a kormányoknak a saját kormányzottjaikkal szembeni hozzáállását jellemezte. Már akkor úgy írta le a domonkosrendi Francisco da Vitoria, „akit joggal tartanak az Egyesült Nemzetek ötlete előfutárának", mint „a természetes értelem minden nemzet által osztott szempontját". S akárcsak abban az időben, ez az elv manapság is akkor nyer értelmet, ha az emberi személyt a Teremtő képmásának tekintjük. Éppen az istenképiségből fakad ugyanis az emberi méltóság, ami „a védelmi felelősség megalapozója és célja".

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurir