Révay András: Imádok firkálni

 Halk zeneszó fogadta a látogatót a Boltíves Galéria legújabb kiállításának megnyitóján. Ebben a pincében hangsúlyozottan a kortárs művészetek otthonául szegődtek és ezúttal Kovács Péter alkotásainak bemutatására vállalkoztak. A zenei aláfestésről a művész fia, Bálint gondoskodott.

 Halk zeneszó fogadta a látogatót a Boltíves Galéria legújabb kiállításának megnyitóján. Ebben a pincében hangsúlyozottan a kortárs művészetek otthonául szegődtek és ezúttal Kovács Péter alkotásainak bemutatására vállalkoztak. A zenei aláfestésről a művész fia, Bálint gondoskodott.

A galéria vezetőinek egyik célja, hogy lehetőleg mindig valami újjal is szolgáljanak. Ez most abban mutatkozott meg, hogy mellőzték az ilyenkor szokásos megnyitó beszédet, a művek és az alkotó méltatását, a pályafutás ismertetését. Ahogy a meghívott vendégek érkeztek, mindjárt belemerülhettek a képek szemlélésébe, persze azért néhány pohárka bor sem hiányzott az estéből. Érdekes képek, gitármuzsika, bor – a kellemes hangulat megteremtéséhez többre valóban nincs is szükség. A képek pedig valóban érdekesek, felületes rápillantásnál mindegyik többet igényel. Az első teremben a falakon inkább csak vázlatok sorakoznak, a kidolgozott munkák beljebb kaptak helyet.

 Az ötletet a művész – mint ahogy azt egy beszélgetés során maga is elmondta – szinte véletlenül kapta. A kínai szerencsesüteményhez hasonlóan, egy szállodában, a desszertben egy cédulácskát talált. Székely Bertalan egyik mondása állt rajta: „Aki nem tud firkálni, az rajzolni sem tud." Ő viszont már régen tudta magáról, hogy imád firkálni. Fontosnak tartotta, hogy szabadon rajzolhasson, az édességbe rejtett üzenet pedig szinte szentesítette eddigi elképzeléseit. Mikor az érettségi táján döntenie kellett, csak azt tudta: minél szabadabb akar lenni. Független. Már gyerekkora óta valóságos rajzolási kényszert érzett, az olvasmány élményekkel erős képi megjelenítés vágya járt együtt. Minden előképzettség nélkül jelentkezett a főiskolára. Abban az időben úgy ötszáz pályázóból huszonötöt vettek fel egy évben, a többségüket a szakgimnáziumokból. Őt „előfelvételre" vették, nappal dolgozott, esténként bejárva gyakorolhatott, végül – 1964-ben – el is kezdhette a tanulmányait. A végzés után a Derkovits – ösztöndíj, a pályakezdők legmagasabb támogatása segítette az indulását. Ma már ötvennél több önálló kiállítás – köztük több külföldi is van mögötte.

 Ez, a mostani is a harmadik ebben az évben. A szabadság nagyon jó dolog, de teljes kiszolgáltatottság jár vele. Nem volt soha állása, legfeljebb olykor mesekönyv illusztrációkat készített. A mese, önként vállalt kirándulás, amiből egyéb munkák is adódtak, hozzájuk még a költő barátok felkérésére néhány grafika. A Boltívesben bemutatott anyag ezektől messze van. Abszolút személyes, inkább naplószerű. Nem eseményeket dolgoz fel, állapotrajzoknak nevezhető. Az „imitatív" leképezéstől, a valóság utánzásától a teljes nonfigurációig nagy a távolság. A főiskolai tanulmányai idejétől kezdve mostanáig folyamatosan próbálja redukálni az emberi alakot. A modellről készült rajzokhoz egyáltalán nincs semmi köze. Ránézésre firka, jobban megnézve mégis alak, még jobban megnézve már valami történés is felismerhető. Érdemes tehát felkeresni ezt a kiállítást, május 23-ig a Podmaniczky utca 41-ben.