Nemzetközileg is elismert, nagy tekintélyű művészek állnak a MÁV Szimfonikus Zenekar élén – mondta Lendvai György ügyvezető igazgató a napokban megtartott évadnyitó sajtótájékoztatón.

 

 

Nemzetközileg is elismert, nagy tekintélyű művészek állnak a MÁV Szimfonikus Zenekar élén – mondta Lendvai György ügyvezető igazgató a napokban megtartott évadnyitó sajtótájékoztatón.

 

A 2010-2011-es hangversenyévadtól kezdődően olyan kiemelkedő egyéniségű karmestereket sikerült megnyerniük a zenekar művészeti vezetésébe, akiknek személye garanciát jelent arra, hogy a zenekar nemcsak megújult erővel folytassa a több mint hatvan éve megkezdett küldetését, de a mai kor és a nemzetközi elvárásoknak megfelelően még magasabb szintre is emelje azt.
Takács-Nagy Gábor a világhírű hegedűművész, kamaramuzsikus, pedagógus és karmester tölti be a vezető karmesteri és művészeti vezetői posztot 2010. szeptemberétől, mellette Kesselyák Gergely karmester, rendező, a Magyar Állami Operaház korábbi főzeneigazgatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának alapítója és zeneigazgatója, a "Bartók+' Nemzetközi Operafesztivál alapító zeneigazgatója karmesterként segíti a munkát. Állandó vendégkarmester továbbra is Rodrigo de Carvalho, Sao Paolo-i Teatro Municipale szimfonikus zenekarának zeneigazgatója lesz.
Minden korosztálynak muzsikálnak, továbbra is töretlen lelkesedéssel folytatják a 2008. januárjában indított, várandós kismamáknak meghirdetett zenei programot Szeretethang címen, majd a néhány hónappal később, az időközben megszületett „szeretet-babáknak" pedig a Búgócsiga foglalkozásokat. Az óvodás korosztálynak hangszerbemutató kiskoncerteket is szerveznek Zene-Tér-Kép címmel. Mindhárom program ötletgazdája és háziasszonya Ácsné Székely Edit, zenepedagógus, a MAV Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze.
A kisiskolások- (8-14 évesek) – részére immár másfél évtizede szervezik az Unokák és nagyszülők hangversenyei című bérletsorozatot, melynek a kezdetektől a Magyar Honvédség Művelődési Háza, a Stefánia Palota biztosított helyszínt. A 2010-2011-es évadtól kezdődően ezt az ifjúsági bérletet a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében, a múzeum munkatársaival közösen szervezik. A kb. egyórás hangverseny után a múzeumpedagógusok tárlatvezetést és kreatív foglalkozásokat tartanak az érdeklődő gyerekeknek, amelyeken természetesen a kísérő felnőtteket is szívesen látják. A következő évadban is folytatják a már évtizedek óta nagy sikerrel megrendezésre kerülő Erdélyi és Lukács bérletsorozatokat. Ezeknek a hangversenyeknek korábban a Zeneakadémia Nagyterme volt az állandó helyszíne, de a jól ismert körülmények miatt 2009. őszétől a Budapesti Operettszínházban rendezik meg. Továbbra is változatlan formában, a Művészetek Palotájában tartják az alapító karmesterükről elnevezett, Szőke Tibor Mesterbérletet, valamint az Andrássy Egyetemnek helyet adó Festetics Palotában a kamarazenekari hangversenysorozatokat.

A Szőke Tibor Mesterbérletet Rost Andreának, az elmúlt két évtized legnagyobb sikereket elért magyar énekesnőjének áriaestje nyitja. A MÁV Szimfonikusokkal nagy gála-koncertek közreműködőjeként többször énekelt már, de most végre önálló esten lép a zenekarral közönsége elé. Az est különlegessége, hogy a művésznő ezúttal csak magyar műveket tűz műsorára. Ugyanennek a sorozatnak az áprilisi hangversenye is különleges élményt kínál, hisz a 20. század két kiemelkedő művészegyénisége, két élő legenda Rogyion Scsedrin és Maja Pliszeckaja tiszteli meg jelenlétével az előadást. A Takács-Nagy Gábor által dirigált hangverseny műsorán Csajkovszkij IV. szimfóniája és Bizet-Scsedrin Carmen-szvitje szerepel. Rogyion Scsedrin termékeny zeneszerző, szimfóniákat, versenyműveket és jelentős színpadi műveket komponált. Különösen eleven a kapcsolata a nagyszerű hagyományokkal rendelkező orosz táncművészettel, annál is inkább, mivel felesége 1958 óta a világhírű balett-táncosnő, Maja Pliszeckaja, akinek legnépszerűbb művét, Bizet Carmen című operája nyomán készült balett-szvitet komponálta 1967-ben. Hazai vonatkozású érdekesség, hogy a szvit komponálására eredetileg Sosztakovicsot kérték fel, aki nem vállalta, viszont a műnek határidőre el kellett készülnie. Scsedrin 1967-ben Budapestre érkezett Kodály Zoltán temetésére és ekkor és itt a Gellért Szállóban született meg a szvit egynegyede.

Lendvai GyörgyLendvai György
A kamarazenekari hangversenysorozatot a Festetics Palotában Takács-Nagy Gábor nagy gonddal összeállított műsorával kezdik. Antonin Dvorák egy-egy a vonósoknak és a fúvósoknak komponált szerenádja között felcsendül Mozart egyik különleges és nagyon kedvelt műve, az Esz-dúr Sinfonia Concertante sokáig elveszettnek hitt, eredeti, változata, amelyben a megszokott klarinét helyett fuvola szerepel. A szólisták valamennyien a MÁV Szimfonikusok tagjai: Oross Veronika – fuvola, Kőrösy Miklós – oboa, Falusi Melinda – fagott és Kovács Gergely – kürt.
A 2010-2011-es hangversenyévadot a Lukács-bérlet június 9-ei Bartók-estjével zárják.
Az est karmestere Kocsis Zoltán, a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, Bartók Béla zenéjének legelmélyültebb, legkiválóbb ismerője lesz. Bartók 1938-ban keletkezett remekműve, a II. hegedűverseny Baráti Kristóf napjaink egyik legkiválóbb magyar hegedűművésze tolmácsolásában csendül majd fel.

Ebben az évadban is kitűnő hazai és külföldi vendégművészeket sikerült megnyerniük bérleti előadásaikra, mint például Rost Andrea, Vásáry Tamás, Perényi Miklós, Kocsis Zoltán, Medveczky Adám, Fenyő László, Baráti Kristóf és Várdai István, hogy csak néhány nevet emeljünk ki az impozáns névsorból.
Az évadnyitó előadás szólistája Jeremy Menuhin zongoraművész lesz, aki világszerte koncertező művészként a legnagyobb zenekaroknál vendégszerepelt már, kamarazene partnerei között is számos világnagyság található, első helyen édesapja, Yehudi Menuhin.
Ismét üdvözölhetjük Irwin Hoffman karmestert, a Bogotai Filharmonikus Zenekar zeneigazgatóját, akit három évvel ezelőtti budapesti bemutatkozása óta mindig nagy szeretettel vár vissza a zenekar, ebben az évadban két hangversenyen is vezényli a MAV Szimfonikusokat. Február 7-i hangversenyén egy különleges, kortárs versenyművet is megismerhet a magyar közönség. Közép-Amerika mai zenéjét idézi meg a Costa Rica-i zeneszerző, Vinicio Meza Versenymű négy harsonára és zenekarra című alkotása, amelyet a kísérletező kedvű magyar Corpus Harsona Quartet mutat be. A kvartett egyik tagja a zenekar első harsonása, Sütő András.

A 2007-es Budapesti Tavaszi Fesztivál Rózsa Miklós szerzői estjén ismerhette meg a hazai közönség Gilad Karni brácsaművészt és Máriusz Smolij karmestert. A két művésszel azóta is szoros a kapcsolat, a Naxos gondozásában megjelent Rózsa-CD is az ő közreműködésükkel jött létre. Smolij karmester producerként és dirigensként egyaránt jegyzi azt a Zádor Jenő műveiből összeállított és szintén a Naxos kiadásában megjelenő lemezt, melynek próbái a napokban is tartanak. A zenekar szeptember 13-tól vonul stúdióba, hogy elkészítse a felvételeket.
A Szőke Tibor Mesterbérlet március l-jei hangversenyén egy új mű, Madarász Iván második fuvolaversenyének ősbemutatójára kerül sor. A versenymű szólistája, Gyöngyösi Zoltán az új zene egyik legelismertebb hazai előadóművésze lesz, az est karmestere Kesselyák Gergely.
A 2010-201l-es évadot már augusztus utolsó vasárnapján elkezdték a Szimfonikusok, amikor az újpesti Zsinagógában héber imákból és népszerű operaáriákból összeállított műsort adtak elő Oberfrank Péter vezényletével. Szeptember 22-én egy merőben más műfaj, Nyári Károly zongoraművész Love Story című koncert show-ján közreműködik a zenekar a Művészetek Palotájában. A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében több alkalommal is megrendezik a koradélutáni előadásaikat. Első alkalommal október 1-jén, a Zene Világnapján adnak ünnepi hangversenyt Takács-Nagy Gábor vezényletével és egy brazil csemballóművész, Felipe Nabuco-Silvestre közreműködésével. Októberben két alkalommal, 9-én a Pécsi Tudományegyetem Aulájában, majd 12-én a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében közreműködik a MAV Szimfonikus Zenekar Zádor Jenő emléke előtt tisztelgő hangversenyen, mindkét előadást Howard Williams vezényli.
A Filharmónia Budapest Kht. ifjúsági sorozatának rendszeres közreműködője lesz a zenekar a Millenáris Teátrumban. Ez év júniusában a komáromi Jézus Szíve nagytemplomban az esti, ünnepi mise után Beliczay Gyula szerzeményeiből összeállított hangversenyt adtak, amely olyan sikert aratott, hogy az előadást megismételik november 13-án, ezúttal a Duna túloldaláról, Révkomáromból, a Szent András templomból érkezett a felkérés. Beliczay Gyula Szerenád c. szerzeménye hallható egyébként a http://www.mavzenekar.hu/ nyitóoldalán. December 21-én Bécsben, a Városháza Nagytermében koncerteznek Takács-Nagy Gábor vezényletével, másnap ugyanő dirigálja a Festetics bérletsorozat karácsonyi hangversenyét.
December 23-án, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ismét bemutatják Erkel Ferenc István király című operáját Csányi Valéria vezényletével. A júliusi premierre Komáromban, a Monostori Erődben került sor. Ebben az évadban is, mint eddig minden évben, meghívást kaptak a BFZ által szervezett zenei fesztiválra. A Schubert-maratonon, a vezető karmester és művészeti vezető, Takács- Nagy Gábor vezényletével közreműködnek.
A 2010-201 l-es évadban is folytatódik az együttműködés az MR3 Bartók Adóval, amely kilenc hangversenyüket választotta ki felvételre. A Magyar Televízió újjáalakult Kulturális Főosztályával hosszútávú együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek keretében az MTV több hangversenyüket is rögzíti, majd felvételről, terveik szerint esti főműsoridőben közvetíti. Az első közös produkcióra az évadnyitó előadás kapcsán kerül sor, amelyet a zenekar új vezető karmestere és művészeti vezetője, Takács-Nagy Gábor vezényel, a szólista Jeremy Menuhin lesz.

Végezetül Bognár Károly, MÁV Zrt. kommunikációs igazgató hitvallása:

„Zene nélkül elképzelhetetlen az életünk. Zenél a természet, és ősidők óta zenél az ember. A megszólaló dallamok megnyugtatnak, kikapcsolnak és feltöltenek mindenkit – műfajtól függetlenül, legyen szó egy egyszerű ritmusról, egy modern hangzásvilágról vagy egy klasszikus darabról. A zenét egyformán megértjük a Föld minden táján, Afrikában és Európában éppúgy, mint Ázsiában és Amerikában. Nem kell hozzá szótár vagy kommentár, belülről érezzük átütő erejét. Világnyelv, amely ismeretlen tájakra visz, összeköt korokat és korszakokat, népeket és népcsoportokat. A zene éppúgy behálózza világunkat, minta patakok az erdőket, minta vasútvonalak a földrészeket. Valószínűleg bele sem gondolunk, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy egy-egy csodálatos hangszer megszólaljon. A hangszer születése önmagában hónapok gondos, pontos munkájának gyümölcse. A zenész művészi kifinomultsága, mesteri munkája hosszú évek, sőt évtizedek mindennapos gyakorlásának eredménye. (És még ott Van a tehetség, amely ki tudja honnan száll le a kiválasztottakra.) És csak ezután következik a zenekar. Egy szimfonikus zenekarban akár több mint 60 zenész játékát kell finoman, értően összehangolni: amikor a karmester int egyet, a magányos hangszereknek úgy kell egymásra találniuk, hogy a dallamok életre keljenek, meséljenek és elvarázsolják a hallgatóságot. Ennek az utolsó összehangolásnak egy parányi, de elengedhetetlen része a mecénás is, aki megfelelő anyagi hátteret biztosít a nyugodt próbákhoz és az emlékezetes díszelőadásokhoz. A Magyar Államvasutak akkori elnöke, 65 évvel ezelőtt, alig pár nappal a pusztító világháború után, úgy gondolta, a vasúttársaságnak hozzá kell járulnia a Zene megszületéséhez, a lelkek „újjáépítéséhez". A gondolatot tett követte, s a MÁV megalapította a MÁV Szimfonikus Zenekart. A mese azóta is tart… Újabb és újabb fellépőkkel, világhírű vendégszereplőkkel, de mindig ugyanolyan színvonalon és lenyűgöző hangulatban. A zenekar túlnőtte a vasutat, a legendás előadások híre a világ majd' minden pontjára eljutott már. A MÁV Zrt. büszke arra, hogy támogatása révén sok-sok embernek szerzett már boldog és felemelő zenei pillanatokat. Hitvallásunk Kodály Zoltántól származik, aki azt mondta: „A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő," Zene nélkül elképzelhetetlen az életünk."

A tájékoztató után megtekintettük a MÁV Szimfonikus Zenekar történetét feldolgozó DVD-t, amely a közeljövőben már megvásárolható. Öt órányi anyagból válogatva állították össze a megjelenésre kerülő a DVD-t, hogy ne hagyják elveszni azt a jelentős múltat, ami nemcsak a MÁV-nak, de az országnak is érték.

Lantai József

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük