2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

1 millió WIZZ-utas Debrecenben

3 perc olvasás

1mill_1.jpgA Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága jelentős mérföldkövet ért el Debrecenben, amikor 2018. február 2-án üdvözölte egymilliomodik utasát második hazai bázisán. A szerencsés utas a nemrégiben indított moszkvai járattal érkezett és a sikeres landolást követően WIZZ ajándékutalványnak örülhetett.

 

A Wizz Air első menetrend szerinti járata Debrecenből 2012-ben szállt fel, és azóta a légitársaság folyamatosan bővítette debreceni hálózatát, amely mára hét alacsony viteldíjas útvonalat számlál London Luton, Párizs Beauvais, Milánó Bergamo, Eindhoven, Malmö, Tel-Aviv és Moszkva célállomásokra. Ezzel a légitársaság több mint 327 000 jegyet kínál az idei év első 10 hónapjában, amely 17%-os növekedés a tavalyi évhez viszonyítva.

A WIZZ debreceni bázisán 35 főt alkalmaz, ezen felül a légitársaság helyi működése évente több mint 200 (Az ACI iránymutatása évi 1 millió utasonként 750 helyszíni munkahely teremtését javasolja) munkahelyet támogat a régióban, ezzel elősegítve a légi közlekedés, a szállítás, a vendéglátás és a turizmus fejlődését.

 

A jelentős mérföldkő elérése kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Wizz Air bejelentette, hogy idén is névadó szponzorként támogatja a Debrecen Airport Runt. A tavalyi sikeres együttműködés után ez a bejelentés újfent megerősíti a Wizz Air hosszú ideje fennálló elkötelezettségét az emberek mobilizálása és az aktív életmód népszerűsítése iránt. A légitársaság már több futórendezvényt támogat bázisvárosaiban Európa-szerte. A Wizz Air Budapest Félmaraton, a Wizz Air Kijev Városi Maraton, a Wizz Air Kolozsvár Maraton, a Wizz Air Kassa Runway Run és a Wizz Air Szkopje Maraton mind rendkívüli népszerűségnek örvendenek a helyi amatőr és profi futók, valamint a városokba látogató futóturisták körében egyaránt. A 2018. április 22-én, vasárnap megrendezendő futásra most rendkívül kedvezményes áron lehet nevezni a www.debrunwayrun.hu weboldalon. A nevezők 5 km egyéni, 10 km egyéni, és 4×2,5 km váltó kategóriákban mérhetik össze tudásukat.

 

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta: „Debreceni bázisunk működésének második évfordulója és a hosszú ideje várt moszkvai útvonal elindulása után nagy örömmel üdvözöljük a következő jelentős mérföldkövet a városban. Több mint öt évnyi sikeres működésünk alatt egymillió utast szállítottunk a debreceni útvonalainkon, egyre nagyobb hálózatot fejlesztettünk helyi utasaink számára, miközben alacsony viteldíjaink hozzájárultak a régió turizmusának és a vendéglátóiparának a fejlődéséhez. Ma azt is örömmel jelentjük be, hogy a Wizz Air idén is a Debrecen Airport Run névadó szponzora lesz, és ezzel ismételten hangsúlyozzuk elkötelezettségünket a város és az aktív életmód iránt. Örömmel folytatjuk gyümölcsöző partnerkapcsolatunkat a Debreceni Repülőtérrel.”

 

Ifj. Herdon István, a Wizz Air Debrecen Airport Run főszervezője elmondta: „Az immár második alkalommal megrendezendő futóverseny célja, hogy a szervezők állást foglaljanak a tevékeny és egészséges életmód mellett. Minél több futót várunk idén is a Debreceni Repülőtér kifutópályájára, hogy egy fantasztikus napot töltsenek el aktív mozgással ott, ahol máskor a repülők járnak.” A főszervező hozzátette: a Wizz Airnek köszönhetően minden nevezett futó 6000 Ft értékű WIZZ utalványt kap ajándékba az egyedi pólón, befutóérmen és rajtcsomagon túl.

 

https://wizzair.com/hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.