3 az 1-ben, és benne fiatal művészek kiállítása Pécsett, Budapesti Egyetemi Napok az Akvárium Klubban és Flamenco Show Sevillából a Millenáris Teátrumban. Remek kis program mind 3, és Önökre vár. 

 

3 az 1-ben, és benne fiatal művészek kiállítása Pécsett, Budapesti Egyetemi Napok az Akvárium Klubban és Flamenco Show Sevillából a Millenáris Teátrumban. Remek kis program mind 3, és Önökre vár. 

 

Kilenc európai ország 72 fiatal művészének alkotásából nyílt kiállítás október 20-án a Zsolnay Kulturális Negyedben, az M21 – Pécsi Galériában.  A Fiatal Európai Alkotók – Kortárs Művészeti Utazó Biennálé október 21. és november 10. között lesz megtekinthető.

A Fiatal Európai Alkotók – Kortárs Művészeti Utazó Biennálé (Jeune Création Européenne – Biennale Itinerante d'Art Contemporain) második alkalommal érkezik Pécsre. A kilenc ország részvételével megvalósuló projekt célja, hogy összegyűjtse közel száz fiatal, Európában élő képzőművész alkotásait.

A biennálén szereplő magyar alkotásokat a Fiatal Kortárs Állásfoglalások címmel a pécsi Bóbita Bábszínház egykori épületében tavaly megrendezett kiállításról választotta ki egy, a kurátor által felkért zsűri. Magyarországról az Antimédia, Borsos Lőrinc, Dezső Tamás, Erdei Krisztina, Győrffy László, Kasza Gábor, M. Páll Zoltán és a PR-csoport munkái szerepelnek a tárlaton. Külön öröm, hogy a Franciaországból 2011 októberében induló program egyik fődíját másodjára is magyar alkotás nyerte, Dezső Tamás Itt, Bárhol című fotósorozata.

A biennálé nemcsak fontos nemzetközi seregszemle, de utazó jellege miatt nagy láthatóságot és promóciót jelent a résztvevő fiatal művészeknek, akiknek az alkotásai végigutazzák Európát. Minden ország nyolc művész (vagy művészcsoport) munkájával képviselteti magát, közöttük a festményektől a grafikákig, a fotográfiákon át a videó installációkig számos stílus és mondanivaló találkozik egymással. Az utazó tárlat, mely a partnerekből álló városok mindegyikében bemutatásra kerül, a jelen inspirálta alkotásokkal egy kaleidoszkópszerűen izgalmas és tanulságos képet nyújt a kortárs európai színtérről.

Ausztria – Salzburg (kurátor: Dietgard GRIMMER)

Johanna BINDER, Agnes CZIFRA, Maria MORSCHITZKY, Judith PICHLMÜLLER,

Sira-Zoé SCHMID, Anja RONACHER, Kay WALKOWIAK, Stephan WIESINGER

Franciaország – Montrouge (kurátor: Stéphane CORREARD)

Clément COGITORE, Aymeric  EBRARD, Eléonore SAINTAGNAN, Julien SALAUD

Ken SORTAIS, Fabien SOUCHE, Clémence TORRES, Rosa Maria UNDA SOUKI

Litvánia – Klaïpeda (kurátor: Neringa Bumbliene)

Lina Albrikienė, Ieva Bertašiūtė-Grosbaha, Algirdas et Remigijus, GATAVECKAI, Greta GRENDAITĖ-VOSYLIENĖ, Severija Inčirauskaitė,

Rodion PETROV, Darius Šidlauskas, Renata VINCKEVIČIŪTĖ

Magyarország – Pécs (kurátor: STENCZER Sári)

ANTIMÉDIA, BORSOS LŐRINC, DEZSŐ Tamás, Erdei Krisztina, GYŐRFFY László,

KASZA Gábor, M. PÁLL Zoltán, PR-GROUP

Németország – Hamburg (kurátor: Claus Mewes és Goesta Diercks)

Suse BAUER, Philip GAISSER, Hyeyeon PARK, Hannah RATH, Benjamin RENTER,

Silke SILKEBORG, The BeetoBee Net, Nina WIESNAGROTZKI

Olaszország – Genova (kurátor: Sandra SOLIMANO)

Matteo ANTONINI, Cesare BIGNOTTI, Marta MANCUSI, Valentina ORNAGHI & Claudio PRESTINARI, Giuditta R, Gianluca STURMANN, Nadir VALENTE, Serena ZANARDI

Portugália – Amarante (kurátor: Antonio Cardoso)

Sara BERNARDO, Martinho FERNANDES, Brigida MACHADO, Marta MOURA,

Hugo PAQUETE, Sara PEREIRA, Rosa SANTANA, Ana VELEZ

Spanyolország – Hospitalet de Llobregat (kurátor: Mario PASQUALOTTO)

Juan Carlos BRACHO, Albert LASHERAS GONZALO, Alexandra MARTORELL, FERNANDEZ, Maria PALOMERAS CROS, Albert PASCUAL PRATS, Margarita Amanda RODRIGUEZ BRAHM, Noelia SARDA MORALES, Luca SPREAFICO

Szlovákia – Pozsony (kurátor: Daniela Čarná),

Juraj KOLLÁR, Dušan MRAVEC, Jarmila DŽUPPOVÁ, Matúš LÁNYI, Ivana SLAVÍKOVÁ, Boris NÉMETH, Daniela KRAJČOVÁ, Štefan PAPČO

Zsolnay Kulturális Negyed – m21 Galéria

7626 Pécs, Major u. 21.

www.zsn.hu

www.jceforum.eu

www.fika.hu

 

A Fürge Diák bemutatja: Október 25-e (csütörtök) és november 2-a (péntek) között Budapesti Egyetemi Napok az Akvárium Klubban! A többnapos rendezvény sajátossága, hogy különleges koncerteken felül vendégeik számára kulturális, prevenciós és karrierrel kapcsolatos programokat is biztosítanak – elsődlegesen a felsőoktatásban résztvevők célzásával – valamint a diákok számára egyedülálló módon minden este 25%-ot engednek a belépők árából.

Program:

Október 25. – Soerii & Poolek
Október 26. – Magashegyi Underground
Október 27. – Punnany Massif
Október 28. – BexTivál
Október 29. – Akkezdet Phiai, DSP
Október 30. – 30y
Október 31. – Irie Maffia – Halloween
November 2. – Copy Con – lemezbemutató
A fellépők között két olyan zenekar is található, amelyeket az MTV Hungary a legjobb magyar előadói díjra jelölt idén (Soerii & Poolek, 30y), utóbbi el is nyerte ezt a címet, így hazánkat fogják képviselni az EMA európai díjkiosztóján, Frankfurtban.

A 30y-nak az Akvárium Klubos fellépés lesz az egyetlen őszi klubkoncertje, stílusosan 10. hó 30-án, 10 óra 30 perces kezdéssel.
Hasonlóan a 30y-onhoz, a Magashegyi Underground sem koncertezik december közepéig.
Szintén különleges alkalomnak számít, hogy október 29-én ismét egy színpadon láthatjuk a DSP-t és az Akkezdet Phiait egy hamisíthatatlan hip-hop este keretein belül, amit az Akvárium-rezidens Monday Session aktuális programja zár.
A Punnany Massif legutóbb Budapesten mintegy 4.500 ezer vendég előtt zárta a nyarat, s bár erre most nem lesz lehetőség, a szeptember vége óta kiéheztetett rajongók valószínűleg nagy örömmel fogadják pécsi kedvenceiket.

A tavalyi Irie-Mikulás sikerén felbuzdulva, idén először lesz Irie-Halloween, természetesen az Irie Maffia vezényletével. Az új lemez felvétele előtt álló zenekar biztos, hogy csepegtet a már megjelentetett dalokon túl nekünk hangfoszlányokat a – várhatóan tavasszal napvilágot látó – új albumáról.

Végül, de nem utolsó sorban, az új lemezek megemlítése kapcsán külön felhívjuk a figyelmet, hogy a november 2-án megjelenő „Conraggazin 4." címet viselő Copy Con album maratoni koncertbemutatóját igazán vétek lenne kihagyni. A felsorolt fellépőkön túl még mintegy 40 fiatal zenekar teszi tiszteletét két színpadon, nyolc nap alatt.

www.budapestiegyeteminapok.hu

www.facebook.com/akvariumklub

 

2012. október 27-én, a Millenárison La Kati Compañia Flamenca flamenco Show-ja.
A  flamenco köztudottan Spanyolország déli részéről, Andalúziából származik. A legtöbb művész úgy nyilatkozik a flamencóról, mint életstílusról, mely nem más, mint eszköz megérinteni és interpretálni a mindennapos létezést. Így élheti át az előadó és a közönség a „duende-t", varázslatot, a lélek pillanatát. A La Kati Compañia Flamenca tagjai neves spanyol művészek. Juanma Zurano sevillai flamenco táncos az Eva Yerbabuena társulat fő táncosa volt, Inhof Katalin „La Kati" koreográfiáival és előadásaival sikeres eredményeket ért el Nemzetközi Táncfesztiválokon, Manuel Alejandro Montero flamenco gitárművész és Juan Fariña flamenco énekes számos nagydíjat nyert rangos Flamenco Fesztiválokon.

Az előadás az autentikus flamenco jegyeit őrzi, s felvonultatja a flamenco különböző stílusait (alegrías, soleá, tangos stb.) Az előadás egyszerre tartalmaz flamenco tánc show, táncszínházi elemeket, amiről nem csak a remek és virtuóz szólótáncosok, hanem egy gyönyörű hölgykoszorúból álló tánckar is gondoskodik. A produkcióban ismert magyar zenészek is közreműködnek.                                 
Fellépő művészek:
Juan Manuel ZURANO – tánc
LA KATI –  tánc
Juan FARIÑA – ének
Manuel A. MONTERO – gitár
GYULAI Csaba – ütőhangszerek
KALLAI Nóra  – cselló
NYÁRI Gergely – cajón
LA KATI CUADRO FLAMENCO – 6 fős tánckar

2012. október 27. Teátrum, 19.00 

Flamenco Show Sevillából
La Kati Compañia Flamenca új előadása

Jegyárak: 3900 Ft, 5600 Ft

www.flamencotanc.hu

www.facebook.com/flamencotanc

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük