AZ EU választáson Néppárt – itthon FIDESZ győzelem
A Fidesz-KDNP valamennyi megyében és a főváros összes kerületében az első helyen végzett a vasárnapi magyarországi európai parlamenti választáson.
Magyar hivatalos eredmények:
http://www.valasztas.hu/hu/ep2014/877/877_0_index.html
A Fidesz-KDNP valamennyi megyében és a főváros összes kerületében az első helyen végzett a vasárnapi magyarországi európai parlamenti választáson.
Magyar hivatalos eredmények:
http://www.valasztas.hu/hu/ep2014/877/877_0_index.html
Megyei bontásban Csongrád megye kivételével minden megyében a Jobbik áll a második helyen, ott az MSZP kapta a második legtöbb szavazatot. A fővárosban azonban a második helyen a DK végzett, az Együtt-PM szerezte meg a harmadik helyet, az MSZP a negyediket, a Jobbik pedig az ötödik helyre csúszva előzte meg az LMP-t.
Az MSZP a legtöbb megyében a harmadik helyet szerezte meg, Csongrádban megelőzve a Jobbikot második lett, Fejér és Pest megyében azonban a DK mögé, a negyedik helyre csúszott.
Az Együtt-PM minden megyében az ötödik lett, az LMP pedig mindenhol a hatodik helyet szerezte meg.
A fővárosi kerületekben a Fidesz-KDNP mögött a második helyen legtöbbször az Együtt-PM áll, a 23 kerületből 11-ben.
A harmadik helyet a DK tudhatja magáénak a legtöbb kerületben, 12-ben, míg 9 kerületben a második helyet szerezte meg.
Az MSZP két kerületben lett második és 5 kerületben harmadik, míg 8-8 kerületben végzett a negyedik, illetve 5. helyen.
A Jobbik egyetlen kerületben, a XXIII. kerületben lett második, 3 kerületben végzett a harmadik helyen, öt kerületben a negyedik, és ugyancsak öt kerületben az ötödik lett, míg kilenc kerületben ennél rosszabbul végzett.
Az LMP a második helyet egyetlen kerületben sem szerezte meg, de az I. kerületben a harmadik helyen végzett. Negyedik, illetve ötödik helyet ért el négy kerületben, és 14 kerületben lett hatodik.
Egyetlen városban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban győzték le a Fideszt a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján Nyírbátorban az MSZP 1645 (51,12 százalék), a Fidesz-KDNP 1041 (32,35 százalék), a Jobbik pedig 385 szavazatot (11,96 százalék) szerzett.
Az európai parlamenti (EP-) választás előtt érezhetően túlbecsülték a szocialista párt támogatottságát – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője vasárnap este az M1 választási műsorában.
Úgy vélte: azt, hogy többet vártak az MSZP-től, az is jelzi, még Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője is arról beszélt korábban, a szavazók nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy ő már nem az MSZP-ben van, de a mostani állás szerint nem volt igaza.
Az LMP-vel kapcsolatban azt mondta: a pártnak nagyon kevés törzsszavazója van, és viszonylag nagy az a tábora, amely csak "jobb híján" támogatja őket.
"A baloldal válsága kedvezett az LMP-nek például áprilisban, de most úgy látszik, hogy a szocialista pártból kiábrándult szavazók más irányba mentek" – fűzte hozzá.
Mráz Ágoston Sámuel úgy vélte, hogy ezzel szemben a Fidesznek hatalmas törzsszavazó gárdája van, ami abból is látszik, hogy egy ilyen alacsony részvétel mellett is jobb eredményt tudott felmutatni, mint áprilisban.
Az elemző az EP-választással kapcsolatban azt mondta: a voksoláson való alacsony részvétel azt jelzi, hogy az "európai elit ellen szavaztak a választók".
gte \ bpt
MTI 2014. május 26., hétfő 0:03