EuroAstra

Óriás táblák a templomúton

A Középkori Templomok Útja mentén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 15 óriás méretű (3x2m) „templomos" tábla került ki a közutakra, összekötő, kivezető- és bevezető utakra.

 

A Középkori Templomok Útja mentén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 15 óriás méretű (3x2m) „templomos" tábla került ki a közutakra, összekötő, kivezető- és bevezető utakra.

 

Az idegenforgalmi jelzőtáblák azoknak a településeknek, templomoknak az irányát, helyét mutatják, amelyeket a templomút során érdemes felkeresni. A Felső-Tisza vidékén több szatmári és partiumi templom műemléki helyreállítása és látogatóbarát fejlesztése is megvalósult az elmúlt két évben, ez is indokolta a jelzőtáblák elhelyezését. Az óriás táblák gyorsabban észrevehetők, az arra járó turisták tájékozódását megkönnyítik.

 

Az útvonal kiemelkedő kulturális és idegenforgalmi jelentőséggel bír, ezt a Magyar Turizmus Zrt. is elismerte, amikor 2012-ben, az Észak-alföldi régió ajánlásával minősítési díjat ítélte oda a Középkori Templomok Útjának. A fejlesztés folytatódik, a tervek szerint újabb közúti idegenforgalmi jelzőtáblák mutatják majd a szatmári, beregi örökséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük