A NULLADIK ÉV EURÓPÁBAN — Ungvári Tamás estje a Spinoza Színházban
Ungvári Tamás író, egyetemi tanár igen szellemes társalgó, még önmagával is szívesen elbeszélget: tesz fel kérdéseket, sőt, kifejti a lehetséges válaszokat is. Tehát a nulladik évet Európában 1945-re tesszük.
Ungvári Tamás író, egyetemi tanár igen szellemes társalgó, még önmagával is szívesen elbeszélget: tesz fel kérdéseket, sőt, kifejti a lehetséges válaszokat is. Tehát a nulladik évet Európában 1945-re tesszük.
1945 az egyik értelemben a II. világháború vége. A háború azonban nem ért véget, Európa sem maradt ugyanaz, mint a nagy stílusok korszakaiban: a reneszánsz, a barokk, a rokokó vagy a szecesszió éveiben volt egykor. Mindez megszűnt, ugyanígy megváltozott az emberi tudat is. A háború pedig politikai értelemben folytatódott, csak más módszerekkel. Megszűnt a tulajdon teljes tisztelete, a tulajdon tudata, az emberi élet sem szent többé, ha nem rendelkezhetünk fölötte. Utána senki sem érezte magát bűnösnek – csupán parancsra cselekedtek. A létbiztonság garanciája lenne a jog. Az emberek realitásérzéke szünetelt. Churchill például tudta, hogy a németek Enigma-kódjának megfejtése után az angliai Coventryt elpusztítják, és hagyta.
1945 után megszülettek a nemzetállamok és a bosszú. Büntetések és kivégzések sora következett, amit nem bíróságok, hanem az ún. népbíróságok rendeltek el. Például a Szálasi-per a fűtetlen Zeneakadémián zajlott, a rádió közvetítette. Nürnbergben elítélték a náci háborús fővezéreket. Még egyáltalán nem alakult ki a jogrendszer. Azt csak 1947-ben kezdték jól-rosszul újjáépíteni.
Európa állapotáról Ungvári megemlítette, hogy a háború után másfél millió gyerek maradt árván. 1946-ban újabb zsidó pogromok (Pócspetri, Kielce) következtek, s ezzel megint elszabadult a vérszomj, az állatias gyilkoló vágy. Népeket telepítettek ki és át. 1947-ben Izrael rossz körülmények közé, de befogadta a hontalan zsidókat. 1947 megint a káosz éve lett.
Európa igyekszik talpra állni, bár az unió megalakulása után ismét az önállóságukért harcoló nemzetállamok Európájaként viselkedik. Így állunk a nulladik év és a hidegháború évei után.
Ungvári Tamás a jövőt illetően nem bocsátkozott jóslásokba. Sokan tettek fel kérdéseket az egyórás beszélgetés során. Sorozata folytatódni fog a Spinoza Színházban.
DOBI ILDIKÓ