2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Lift-rapszódia

2 perc olvasás

20150930koki-terminal-benazo-turistakkal-koncz8.jpgAz Egészségvédelmi Hatóság végre beköltözhetett új, tízemeletes, százötven szobás székházába. Igaz, a pályázatban előírt 9 milliárd forint bekerülési költség helyett 15 milliárd 678 millió 135 forintba került az épület, de a cél szentesíti az eszközt. A cél pedig az irodaház felépítése, a pénzeszköz pedig nem számít, ha minőségi munkáról van szó. Már pedig itt ez történt- Egy építészeti szaklap Kelet-Európa legmodernebb épületei közé sorolta a házat.

   A bajok a harmadik nap kezdődtek. Elromlott mindkét lift. A köztisztviselők, bármilyen lojálisak is voltak, elégedetlenkedtek. Különösen akik a negyedik emeletnél magasabban elhelyezkedő helyiségekben dolgoztak. Az elnök kiadta az utasítást a gazdasági elnökhelyettesnek: Sajnos az építők már Nápolyban ügyködnek, nem elérhetők. Keressetek egy liftjavítással foglalkozó céget!

   Az elnökhelyettes legott felütötte  a telefonkönyvet, egyetlen ilyen állami cég árválkodott benne, az Aufzug Kft. Ahol szóba sem álltak vele, mondván csak azoknak dolgoznak, akikkel 2015. január 1-je előtt kötöttek több évre szóló keretszerződést átalánydíjas karbantartásra. Egy kisközép-vállalkozó ráállt volna a dologra, de csak akkor, ha az épület tatarozásával is őt bízzák meg.

   Végre talált egy liftjavítással foglalkozó magyar-ausztrál vegyesvállalatot. Oké uram, mosolygott Ortiz de Kulubu, a Pápuaföldön született, a Corvinuson végzett igazgató. De nem vagyunk olcsójánosok, tette hozzá kedves akcentussal, ötvenmillió forint, három évi garanciával, várakozási idő nincs.

   Kulubunak volt egy embere Vácott, aki valaha az Országos Tervhivatalban dolgozott, majd a privatizált Biztonság Felvonó Zrt elnökévé avanzsált, bár eredeti foglalkozása klasszika-filológus lett volna. Negyven millióért garantálta a javítást. Majd kerékpárra pattant és meg sem állt Nagymarosig. Ott tanyázott volt katonapajtása, afféle ezermester. Kiderült, hogy ismeri az Aufzug Kft. embereit, akik soron kívül vállalnak liftjavítást, számlaképesek és kiváló munkaerők. Liftenként tízmillióért, három év garanciával, tartalék alkatrészekkel.

   Így is történt. Az Egészségvédelmi Hatóság elnöke kiadta az utasítást gazdasági elnökhelyettesének, hogy gazdálkodja ki az ötven milliót. Ha nem megy, forduljon az állami költségvetés tartalék alapjához. De íziben, mert ez tényleg vészhelyzet!

 

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

szexualpszichologus 18 perc olvasás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.