Filléres emlékeim

– Nagyapa, neked mi jut eszedbe a fillérről?

– Hát a Fillér utca, ahol lakunk.

– Ne már! Ezt én is tudom. De mit jelent a fillér?

– Egy régi pénzérme. Húsz éve kivonták a forgalomból.

– Miért vonták ki?

– Tudod kicsim, idővel mindennek növekszik az ára. Egy napilap valaha 40 fillérbe került. Most 100 forint körül kapható. Számítsd ki, hányszoros az árnövekedés. Ezt hívják inflációnak. Fillérért már semmi sem kapható, ezért vonták ki a forgalomból. Azért itt-ott még használják, például a telefonok percdíjánál, vagy a valuta árfolyamok esetében, de ebbe ne menjünk bele.

– Ha már nincs, akkor miért neveztek el róla utcát?

– Utcánkat nem mostanában, hanem a XIX. század vége felé nevezeték el. Akkor a korona aprópénze volt, később a pengő váltópénze, végül a forinté. Az utolsó fillérérmét, az ötvenfillérest csak húsz éve vonták ki a forgalomból.

– De még mindig nem tudom, miért nevezték fillérnek a fillért?

– Ez már kicsit bonyolultabb. Annak idején a négykrajcáros helyett hozták forgalomba, az osztrákok úgy ejtették ki a nevét, hogy firer. Innen ered a fillér.

– Ha ilyen régen volt, jobb ha elfelejtem az egészet.

– Azért nem egészen. Van itt egy érdekesség. Nyelvünk nem követi olyan gyorsan a változásokat, egy ideig még őrzi az elavult kifejezéseket. Elsősorban szólásmondásokban él tovább.

– Ezt nem értem.

– Filléres eszközök: olcsón kapható eszközök. Nincs egy fillérem sem: nincs semmi pénzem. Jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint: takarékoskodjunk forinttal, fillérrel egyaránt. Fennmaradt a péterfillér is, amelyet a katolikus hívők adományoznak a Vatikánnak, a pápai államnak. Látod milyen gazdag a nyelvünk? Amikor Bródy János – ismered, ugye? – a filléres emlékeiről énekel, akkor olyan fontos apró tárgyakat vesz számba, amelyek másnak értéktelenek, de a világ minden kincséért sem adnánk oda senkinek

– Aha.

– Nem aha, értem.

– Értem nagyapa és köszönöm.

***