A Lánchíd építése

– Mister William Clark?

– Személyesen. Kihez van szerencsém?

– Gróf Széchenyi István vagyok, a Magyar Rendi Országgyűlés tagja.

– Mit óhajt tőlem gróf úr?

– Ön a hídépítés Európa szerte elismert szaktekintélye. Szeretném megbízni egy híd megépítésével hazánk két városa, Pest és Buda között a Duna jobb és bal partján. Van ugyan egy hajóhidunk, amely a két várost összeköti, de részben nem bírják a szekerek, hintók, delizsánszok, fiákerek forgalmát, részben szét kell szedni, ha egy hajó a Dudán akar haladni.

– Már hallottam róla. Ön építtette a nemzeti könyvtárat Pesten?

– Néhai édesapán építette.

– Sajnálom, elnézést. Ajánlatára nem tudom mit mondjak. Nem ismerem a helyszínt.

– Arra kérném, Jöjjön velem Pestre, megmutatom, aztán beszéljünk róla.

– Nézze gróf úr én valóban a függőhíd építésének szakértője vagyok, de nyakig ülünk a munkában. Ha el is vállalnám, nem lenne egy olcsó mulatság. Egy ilyen híd költsége nagyjából 6-7 millió aranyforint.

– Pénz nem számít, már elkészítettem a hídra vonatkozó törvénycikket Mire megépül, én leszek a majdani Batthyány-kormány közlekedési minisztere, keresztül nyomjuk a parlamenten

– És még valami. Én csak angol szakemberekkel dolgozom. Továbbá vasból és kőből épült hidakat tervezek.

– Nem lehetne acélból, az tartósabb?

– Attól tartok Henry Bessemer még nem fedezte fel az acélgyártást.

– Értem. Sajnos sietnünk kell, mert állítólag forradalom lesz hazánkban és akkor nekünk magyaroknak annyi. Mi Ausztria örökös tartománya vagyunk és a Habsburgok hallani sem akarnak a függetlenségünkről. Nagy csetepaté várható.

– Ez az önök problémája gróf úr. Egy ilyen kő-vas függőhíd építése legalább tíz évig eltart.

– Vállaljuk.

– És még valami. Nem akarom kitenni magam pletykáknak, bulvárcikkeknek, mutyizás, túlárazás, korrupció vádjának. Hirdessenek meg közbeszerzési pályázatot a hídra. Mi is indulunk a tenderen és ha megfelel az ajánlatunk, akkor igent mondok.

– Sajnos Magyarország első közbeszerzési törvénye csak 1995-ben lép hatályba.

– Nagy kár gróf úr, akkor tárgytalan a dolog.

*

Szerencsére nem így történt. Így hát van Lánchidunk. Kicsi öreg, kisit rozsdás, kicsit rozoga, de a miénk!