Vujity Tvrtkonak ez a nyolcadik könyve, tehát érthető a nagy érdeklődés. Az író gyermekeinek és feleségének ajánlja a könyvet, de köszöntet mond Norvégia nagykövetének is, aki segítette útján.

Szilvási Zsuzsát és Józsefet példaképül állítja mindannyiunk elé, és szomorú azért, hogy nem igazán ismerjük ezt a két nagyszerű embert, akik valódi sztárok a szó legnemesebb értelmében. Helyettük a média hajlamos kétes értékű embereket szárnyára kapni és ezeket sztárolni a valódi példák helyett.

Elmondja, hogy az újságírás hatalom, amellyel meg kell tanulni élni, de visszaélni nem szabad vele…

Nagyon érdekes az a hozzáállás és humor, amellyel Vujity Tvrtko éli mindennapjait. Amikor a barátok gyermekei néhány napig náluk voltak „megőrzésre" beszélt nekik Afrikáról és a sarkvidékről, de a srácok nem tudták elképzelni milyen lehet, ezért elvitte őket szaunázni, majd pedig (jól felöltözve) egy hűtőházban ismerhették meg a szélsőséges időjárást. A szülőknek telefonon elmondták a gyerekek, hogy voltak Afrikában és az Északi sarkon. Az elképedt szülők nagy nehezen értették meg, hogy mindez játék volt.

A másik remek ötlet, amikor Sváby Andrással együtt kitalálta az író, hogy szerveznek egy „csúcstalálkozót" egy asztalhoz ültetik le Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktort és Dávid Ibolyát. Ennek az eseménynek jókora médiafelhajtást csináltak, amire az érintettek sorra nyilatkoztak, hogy nem igaz a dolog. Eljött a várva várt esemény, és a képernyőn megjelent két férfi és egy nő, akik névrokonai voltak fenti politikusoknak, bemutatkoztak és ezzel kiderült, hogy végül is létrejött a csúcstalálkozó, csak kicsit másképp…

Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet aki szereti a kalandos fordulatokat, a kedves eseteket és a bravúros megoldásokat.