2009 március 15: Szabad és demokratikus?

 1.

Március tizenötödike és október huszonharmadika a rendszerváltozás előtt tiltott ünnepek voltak, nyilvános megünneplőiket a rendőrség a hatalom utasítására kisebb-nagyobb mértékben büntette, mégis sokan kockáztatták ezt, meggyőződéses szabadság- és demokráciavágyuk kifejezésére.

 1.

Március tizenötödike és október huszonharmadika a rendszerváltozás előtt tiltott ünnepek voltak, nyilvános megünneplőiket a rendőrség a hatalom utasítására kisebb-nagyobb mértékben büntette, mégis sokan kockáztatták ezt, meggyőződéses szabadság- és demokráciavágyuk kifejezésére.

Az új köztársaság kikiáltása után sokak dédelgetett vágya teljesült, amikor e két ünnepünket végre méltóan megünnepelhettük. Igaz, néhányan – valóban csupán néhányan, a nemzethez képest – a demokrácia és szabadság fogalma alatt azt értették, mindent szabad és ennek jegyében vonultak az utcára, hogy az ünnepeket rombolási vágyuk kiélésére használják fel és az ő megfékezésükre, a feladathoz a rendőrségnek is fel kellett nőnie, ami nem kis időt és pénzt igényelt. De mindkét oldal fellépéséhez hozzászoktunk az idők folyamán, megértettük, hogy a szélsőségek és azok megfékezése is az új életformánkhoz tartozik, de sokat szelídültek a szélsőségesek is, vélhetően egyrészt a rendőri fellépés erősödése, másrészt az irántuk megnyilvánuló közfigyelem csökkenése nyomán, hiszen minek hangoskodni, ha a kutyát sem érdekli.

2.	3.	4.
5.	6.	7.
8.	9.	10.

Az idei március 15-ét így már nem kísérték olyan durva megnyilvánulások, mint a korábbi évek ünnepeit, amiben a rendőrautóknak és a jól felszerelt rohamosztagosoknak is része volt, csakúgy, mint az érdektelenségnek és a februárban módosított törvényeknek, amelyek annyira megnyirbálták a véleménynyilvánítás szabadságát, hogy már egyetlen transzparens is böntetőjogi feljelentést vonhat maga után, míg egy eldobott tojás immár bűncselekménynek számít.

De a korábbiaknál békésebb ünneplésben része volt annak is, hogy Magyarország vezetői szinte egyáltalán nem mutatkoztak nyilvánosan az ünnepen. Még az állami (!) ünnepségként aposztrofált budapesti, nemzeti múzeumkerti rendezvényen sem találkozhatott a köznép sem a kormány tagjaival, sem a Sándor Palota aktuális lakójával. Az állam férfijai ugyanis visszavonultak csigaházukba, hogy maguk közt ünnepeljenek. Délelőtt a Parlamentben, este pedig a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen, amelyre még a sajtó képviselői közül is csak a kiváltságosak kaptak meghívást, mi több, a MüPa környéke már napközben is szinte megközelíthetetlen volt, a kordonoknak és a biztonsági személyzetnek köszönhetően.

11.

12.

Ez pedig egyrészt nem túl kedvező jövőképet fest a szabadság és a demokrácia valódi hívei elé, hiszen még az elnyomó Kádár rendszer kormányainak tagjai is fontosnak tartották, hogy jelen legyenek az ünnepeken, a véleménynyilvánításért pedig már ma is ugyanúgy elviszik az embereket, mint akkoriban. Másrészt azt is megmutatja, mennyire figyel az ország vezetése az emberek véleményére, hiszen, ha korábban – ahogy azt folyamatosan kommunikálták – valóban csak néhány rendbontó tette tökre az ország békés ünnepeit, akkor tőlük nem kellene ilyen mértékben tartani. Az viszont, hogy a Parlament és a Sándor Palota lakói a „nem megjelenést" választották, azt bizonyítja, a tevékenységük ellen kinyilvánított nemtetszés sokkal több magyar véleményét fejezi ki, mint amennyi – tényleg csak pár tucat – szélsőséges vagy „balhés" résztvevő tört-zúzott a korábbi ünnepeken. De tekinthetjük az idei március tizenötödike eseménytelenségét úgy is, hogy a politika szereplői nélkül botrányok sincsenek az ünnepeken. Pedig véleményt, nélkülük is lehetne nyilvánítani, ezek biztosan személyes jelenlét nélkül is eljutnának hozzájuk.

Steiner Gábor