1.1.

Március tizenötödike és október huszonharmadika a rendszerváltozás előtt tiltott ünnepek voltak, nyilvános megünneplőiket a rendőrség a hatalom utasítására kisebb-nagyobb mértékben büntette, mégis sokan kockáztatták ezt, meggyőződéses szabadság- és demokráciavágyuk kifejezésére.

 1.1.

Március tizenötödike és október huszonharmadika a rendszerváltozás előtt tiltott ünnepek voltak, nyilvános megünneplőiket a rendőrség a hatalom utasítására kisebb-nagyobb mértékben büntette, mégis sokan kockáztatták ezt, meggyőződéses szabadság- és demokráciavágyuk kifejezésére.

Az új köztársaság kikiáltása után sokak dédelgetett vágya teljesült, amikor e két ünnepünket végre méltóan megünnepelhettük. Igaz, néhányan – valóban csupán néhányan, a nemzethez képest – a demokrácia és szabadság fogalma alatt azt értették, mindent szabad és ennek jegyében vonultak az utcára, hogy az ünnepeket rombolási vágyuk kiélésére használják fel és az ő megfékezésükre, a feladathoz a rendőrségnek is fel kellett nőnie, ami nem kis időt és pénzt igényelt. De mindkét oldal fellépéséhez hozzászoktunk az idők folyamán, megértettük, hogy a szélsőségek és azok megfékezése is az új életformánkhoz tartozik, de sokat szelídültek a szélsőségesek is, vélhetően egyrészt a rendőri fellépés erősödése, másrészt az irántuk megnyilvánuló közfigyelem csökkenése nyomán, hiszen minek hangoskodni, ha a kutyát sem érdekli.

 

2.2. 3.3. 4.4.
5.5. 6.6. 7.7.
 8.8.  9.9.  10.10.

Az idei március 15-ét így már nem kísérték olyan durva megnyilvánulások, mint a korábbi évek ünnepeit, amiben a rendőrautóknak és a jól felszerelt rohamosztagosoknak is része volt, csakúgy, mint az érdektelenségnek és a februárban módosított törvényeknek, amelyek annyira megnyirbálták a véleménynyilvánítás szabadságát, hogy már egyetlen transzparens is böntetőjogi feljelentést vonhat maga után, míg egy eldobott tojás immár bűncselekménynek számít.

De a korábbiaknál békésebb ünneplésben része volt annak is, hogy Magyarország vezetői szinte egyáltalán nem mutatkoztak nyilvánosan az ünnepen. Még az állami (!) ünnepségként aposztrofált budapesti, nemzeti múzeumkerti rendezvényen sem találkozhatott a köznép sem a kormány tagjaival, sem a Sándor Palota aktuális lakójával. Az állam férfijai ugyanis visszavonultak csigaházukba, hogy maguk közt ünnepeljenek. Délelőtt a Parlamentben, este pedig a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen, amelyre még a sajtó képviselői közül is csak a kiváltságosak kaptak meghívást, mi több, a MüPa környéke már napközben is szinte megközelíthetetlen volt, a kordonoknak és a biztonsági személyzetnek köszönhetően.

   

11.11. 12.12.

Ez pedig egyrészt nem túl kedvező jövőképet fest a szabadság és a demokrácia valódi hívei elé, hiszen még az elnyomó Kádár rendszer kormányainak tagjai is fontosnak tartották, hogy jelen legyenek az ünnepeken, a véleménynyilvánításért pedig már ma is ugyanúgy elviszik az embereket, mint akkoriban. Másrészt azt is megmutatja, mennyire figyel az ország vezetése az emberek véleményére, hiszen, ha korábban – ahogy azt folyamatosan kommunikálták – valóban csak néhány rendbontó tette tökre az ország békés ünnepeit, akkor tőlük nem kellene ilyen mértékben tartani. Az viszont, hogy a Parlament és a Sándor Palota lakói a „nem megjelenést" választották, azt bizonyítja, a tevékenységük ellen kinyilvánított nemtetszés sokkal több magyar véleményét fejezi ki, mint amennyi – tényleg csak pár tucat – szélsőséges vagy „balhés" résztvevő tört-zúzott a korábbi ünnepeken. De tekinthetjük az idei március tizenötödike eseménytelenségét úgy is, hogy a politika szereplői nélkül botrányok sincsenek az ünnepeken. Pedig véleményt, nélkülük is lehetne nyilvánítani, ezek biztosan személyes jelenlét nélkül is eljutnának hozzájuk.

Steiner Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük