Kilakoltatások a kormány vonakodik tárgyalni
Továbbra is rendezetlen annak a 750 ezer devizahitelesnek és 720 ezer közüzemi díjhátralékosnak a helyzete, akit kilakoltatás fenyeget tartozása miatt. Két héttel azután, hogy az Otthonvédők közvetlen tárgyalásos megoldást sürgettek a miniszterelnökkel, ez idáig még a Szociális és Munkaügyi Minisztérium sem jelentkezett náluk, pedig Bajnai Gordon őket bízta meg a tárgyalás lebonyolításával adta hírül a Magyar Szociális Fórum hétfőn.
Továbbra is rendezetlen annak a 750 ezer devizahitelesnek és 720 ezer közüzemi díjhátralékosnak a helyzete, akit kilakoltatás fenyeget tartozása miatt. Két héttel azután, hogy az Otthonvédők közvetlen tárgyalásos megoldást sürgettek a miniszterelnökkel, ez idáig még a Szociális és Munkaügyi Minisztérium sem jelentkezett náluk, pedig Bajnai Gordon őket bízta meg a tárgyalás lebonyolításával adta hírül a Magyar Szociális Fórum hétfőn.
Időközben az Otthonvédők forró drót vonalaira lakossági hívások és jelzések akkora tömege fut be, amely kapacitásukat messze meghaladja. Ezért azzal a kéréssel fordulnak jogászokhoz, hogy segítsenek nekik, és telefonvonalakkal, vagy személyesen adjanak tanácsot a bajba jutottaknak, segítsék elkerülni a kilakoltatásukat! Társadalmi felajánlásukat juttassák el az alábbi e-mail címre: szocialisforum@gmail.com
Tanácsadással jelenleg három forró drót áll a lakosság rendelkezésére:
Dr. Csere Péter 06705301920
Dr. Hardy F. Gábor: 06703252982 Szerdán délelőttönként ingyenes jogi tanácsadással áll
rendelkezésre otthonvédő témában a Polgárok Házában, Budapest, VIII. kerület Visi Imre utca 6. szám alatt.
Dr. Szöőr Anna: 06202307347
A tömeges lakossági bejelentések alapján az Otthonvédők megkerülhetetlennek tartják az állami beavatkozást és a politikai megoldást. Azt követelik, hogy azonnal vessenek véget a kilakoltatásoknak, rendeljenek el moratóriumot a törlesztésre, és ne a bankok szerezzenek tulajdonjogot a jelzáloghiteles lakások felett, hanem az állam, ill. az állam által létrehozott szociális bank, vagy közhasznú társaság. Az adósok ezzel kössenek lakbérletet a bankok helyett, mert az állami garancia fontosabb a bankokénál. Adósságuk törlesztése után pedig az emberek visszaszerezhessék tulajdonjogukat is az otthonuk felett.
A megnyugtató rendezés érdekében sürgetik a mielőbbi találkozót a kormány megbízottaival. Továbbra is azt tartanák a leghelyesebbnek, ha közvetlenül a miniszterelnök foglalkozna az égetővé vált társadalmi probléma megoldásával, nem pedig döntésképtelen hivatalnokok.
Az Otthonvédők úgy tudják, hogy a május 12-én kilakoltatott győri asszonyt bántalmazó rendőrök ellen vizsgálat indult, és felfüggesztették őket a szolgálatból. Az 57 éves Zsigai Klárát kilakoltatása közben megütötték és leteperték a földre, miközben otthonát védte a kilakoltatóktól állítják szemtanúk és maga az asszony. Emiatt feljelentés készül hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt. Zsigai Klárát kórházban tartották több mint egy napon át, és látleletet is vettek sérüléseiről.