Ingyenes csontsűrűségmérés és urológiai vizsgálat Vácott
Magyarországon közel egymillió ember szenved csontritkulásban, a prosztatarák pedig a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel. Az idejekorán felismert tünetek segítségével azonban a betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segít a Richter Egészségváros Program azoknak, akik 2010. szeptember 18-án ellátogatnak Vácra, a Március 15. térre.
Magyarországon közel egymillió ember szenved csontritkulásban, a prosztatarák pedig a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel. Az idejekorán felismert tünetek segítségével azonban a betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segít a Richter Egészségváros Program azoknak, akik 2010. szeptember 18-án ellátogatnak Vácra, a Március 15. térre.
A Richter Egészségváros Program arra próbálja rávenni az embereket, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést a saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében. Az egészség ne csak akkor váljék értékké, ha már betegségről beszélünk. Ezért idén újabb hét nagyvárosba látogat el a Richter Egészségváros Program, ahol az ingyenes szűrővizsgálatok mellett, egészségügyi tanácsadással, előadásokkal, tornával, fitnesz- és gyermekprogramokkal, színpadi műsorral várja a fiatalokat, felnőtteket és az időseket egyaránt.
A változatos programok mellett két kiemelten kockázatos betegség, a csontritkulás és a prosztata megbetegedések megelőzését szolgáló ingyenes szűrésekre is lehetősége nyílik azoknak, akik szeptember 18-án felkeresik a rendezvényt Vácott.
A csontszövetben bekövetkező változások a csontok fokozott törékenységéhez vezetnek.
A törések okozta szövődmények miatti halálozás magas: a nőknél 25%, férfiaknál akár 35% is lehet. A törést szenvedettek több mint 40%-a marad tartósan mozgáskorlátozott, önellátásra képtelen. A csontsűrűség mérésére azonban ma már korszerű módszerek állnak rendelkezésre, amelyek fájdalommentesek, mindössze néhány percet vesznek igénybe és alkalmasak a betegség korai kimutatására. A csontsűrűségmérés nőknél 45 éves kor felett, férfiaknál 50 éves kor felett ajánlott.
Mivel a prosztatarák, de a prosztata jóindulatú megnagyobbodása is elsősorban az idősebb férfiakat érinti, ezért fontos, hogy az 50 év feletti férfiak minden évben felkeressék az urológusukat; ha azonban a családban a férfi felmenőknél előfordult prosztatarák, akkor a vizsgálat elvégzése már 45 éves kortól indokolt. A Richter urológiai szaktanácsadását bátran keressék fel az 50 év alatti férfiak is, hiszen a prosztatagyulladás, a nemzőképességi zavarok, a szexuális működés zavarai, a vese, a húgyhólyag, a here betegségei őket is érinthetik.
A szaktanácsadás nőknek is ajánlott, mivel az a tapasztalat, hogy a megelőzés és a betegségek korai felismerése terén a családok életében a nők fontos, sokszor meghatározó szerepet töltenek be.
A 10.00 és 18.00 óra között zajló programokon a csontritkulás mérésen és az urológiai vizsgálaton kívül bőrgyógyászati szűrést, koleszterinszint- és vérnyomásmérést végeztethetnek el szakemberekkel a rendezvényre látogatók. A szűrővizsgálatok mellett egészségügyi tanácsadásokon is részt vehetnek: Alzheimer-kór, gyomorfájdalmak, onkológia, nőgyógyászati és kardiológiai témában felmerülő kérdésekre kaphatnak választ, de dietetikus és gyógytornász is rendelkezésükre áll egész nap. A tanácsadás mellett gyógytorna gyakorlatokat is tanulhatnak és végezhetnek az érdeklődők valamint véradáson és elsősegélynyújtás bemutatón is részt vehetnek a legaktívabb lakosok.
Az esemény védnöke Rudolf Péter, aki a rendezvények helyszínén személyes példával bíztat az egészséges életmódra, az egészségtudatos magatartásra. Az egész napos rendezvények helyszínein Katus Attila aerobic világ- és Európa bajnok gyakorlati útmutatót is ad: szórakoztató fitneszprogramra várja a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt, a tornaóra után pedig személyre szabott fitnesz- és életmódtanácsokkal segíti az érdeklődőket. A családi rendezvényt helyi sportegyesületek és tánccsoportok bemutatkozása színesíti. A színpadi program házigazda műsorvezetője Jaksity Kata.
A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a rendezvénysorozat teljes ideje alatt a http://www.egeszsegvaros.hu/ honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hu címre küldhetik el.