16. Krisna-völgyi Búcsú
Ha valakinek még nem lenne hétvégére programja, és igazán kellemes kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyik, akkor annak remek program lehet a Somogyvámosi Krisna-búcsú, melyet immáron 16. alkalommal rendeznek meg.
Ha valakinek még nem lenne hétvégére programja, és igazán kellemes kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyik, akkor annak remek program lehet a Somogyvámosi Krisna-búcsú, melyet immáron 16. alkalommal rendeznek meg.
A Krisna-völgyi Búcsút sokan csak úgy ismerik, mint a legzöldebb és legegészségesebb fesztivált az országban, hiszen a falu egy szinte érintetlen dombságon nyúlik el, természetvédelmi terület mentén, ifjú, éledező arborétummal, számos környezetvédelmi programmal és ökológiai megoldással.
A hétvége igazi családi kikapcsolódást nyújt, a szervezők ugyanis gondosan ügyeltek arra, hogy az idősebbeknek kényelmes, nem túl megterhelő rendezvényt biztosítsanak, a felnőtteknek tartalmas, a gyerekeknek pedig izgalmas és kalandokban bővelkedő programokat állítsanak össze. A Krisna-völgyi Búcsú e mellett a megye egyik legnagyobb kulturális fesztiválja, ahol a magyar tájkultúra az indiai népi hagyományokkal karöltve jelenik meg.
A Búcsúban mind a hazai kézművesek, mind az indiai kultúra magyarországi mesterei képviseltetik magukat. Igazi összművészeti fesztiválra számíthatunk, ugyanis nem csak ének és tánc vár ránk, hanem fuvolakoncert és színdarab is található a programok között. A zeneművészet terén is az indiai népzene, a lassabb, meditatív bhadzsana, illetve a pörgősebb, táncosabb kírtana jelenik meg. A táncok a védikus kultúrában szintén nagyon fontosak, nem csak mert az Úrnak ajánlják őket és az Úr felé járják el őket, hanem mert ősi meséket, Istenről szóló történeteket regélnek el vele a táncosok. Minden kézmozdulat és minden egyes lépés konkrét mondanivalóval bír, az esztétikus látvány pedig, a szép mozdulatokon túl, sokkal inkább a hiteles, lelki mondanivalóból fakad. Így lesz minden tánc, minden ének egy óda Istenhez – s a somogyvámosi fesztiválon nem csak belehallgathatunk ezekbe, hanem magunkat is kipróbálhatjuk e téren.
A Krisna-hívők egyébként kiváló művelői a filozófia művészetének, a bölcsesség szeretetének is. A tényfeltáró és rendhagyó eladások által kapott információkat a Gondolat sátorban vitathatjuk meg. A helyszínen elérhetők lesznek könyvek, magazinok és a textilművészet remekei is, főként olyan, Indiából származó áruk, amelyek az év folyamán, máshol csak nehezen szerezhetők be. A kézművesek között járva beszerezhetünk mindenféle olyan illatszert, gyógynövényes termékeket, tisztálkodó szert is, amelyek legtöbbje antiallergén, és kizárólag természetes alapanyagokból készültek, nem állati eredetűek, valamint a helyi biogazdálkodásból származó terményeket, mézeket. Ha megéhezünk a díszes forgatagban, a gasztronómia remekeiből válogathatunk, a bátrabbak azonban a látványkonyhában ellesve a trükköket, a szabadtűzön maguk is elkészíthetik ebédjüket.
Ezen túl, mindenképpen érdemes meglátogatnunk Krisna-völgy legszebb, legcsendesebb részét, a templomépületet, amely miként az életet fenntartó szív a testben, a völgy középpontjában helyezkedik el. A templom körül meditációs ösvényeken barangolhatunk és elmélyedhetünk a tanítások lényegében. A vallásos életvitel a helyiek életének alapja, innen a szimbolikus elrendezés és az épület misztikus szépsége, amelyek együttesen szentelik szakrális térré ezt a még érintetlen tájat.
Jegyinfo, utazás, szállás, részletes program: http://bucsu.krisnavolgy.hu/