Audi IT szimulátor átadása a BME-n
2011. november 21-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) volt a helyszíne „Az intelligens járművek kutatása a Műegyetemen" c. szakmai előadásnak, majd ezt követően került sor azegyetem J épületének csarnokában az AUDI IT jármű-szimulátor rendszer ünnepélyes átadására.
2011. november 21-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) volt a helyszíne „Az intelligens járművek kutatása a Műegyetemen" c. szakmai előadásnak, majd ezt követően került sor azegyetem J épületének csarnokában az AUDI IT jármű-szimulátor rendszer ünnepélyes átadására.
Az átadó eseményen megjelent Kulcsár Béla dékán (BME) és Rozman Richard személyügyi igazgató (Audi Hungária Motor Kft.). Az előadás és a bemutató szorosan kapcsolódott a BME-n folyó kutatóegyetemi program Járműtechnika, közlekedés és logisztika c. kiemelt kutatási területéhez, annak projektjéről szólt.
Az ismertetett rendszer megalkotói a járművezetési szimulátor vezetőfülkéjét egy valódi, működőképes gépkocsira telepítették oly módon, hogy egyetlen nyomógombbal lehessen váltani kétféle üzemmód, a szimulátor-üzem és a teljes értékű közúti jármű-üzem között.
A hazánkban még egyedülálló jármű-szimulátor kifejlesztését a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara az AUDI Hungária Motor Kft. által a kar rendelkezésére bocsátott AUDI TT Coupe tesztjármű bázisán hajtotta végre. A kifejlesztett megoldás oktatási és kutatási célokra egyaránt alkalmazható.
A szimulátort az egyetemi oktatásban minden jármű-mérnök hallgató használni fogja, alaposan megismerhetővé válik így számukra a korszerű járművek működése, növekedhet a jövő mérnökgenerációjának szakmai tudása és hozzáértése. Ezen túlmenően, a berendezés olyan új járműkutatási folyamatokat indíthat, amelyek további jelentős tudományos eredményekre vezethetnek.
A projekt megvalósítása során kihívást jelentett a jármű normál üzemképességének megtartása, hiszen a szimulátor-funkciókat oly módon kellett megvalósítani, hogy azok ne befolyásolják a jármű hagyományos módon történő használhatóságát, önálló mozgásképességét. Ezt kizárólag a jármű kommunikációs hálózatának jelentős átalakításával lehetett megoldani úgy, hogy szimulátor-üzemmódban a vezérlési feladatokat a beépített szimulátor egységek veszik át. Ez teszi lehetővé, hogy az álló járművel úgy vezethessünk a szimulált (vetített, kijelzett) tesztpályán, hogy a jármú minden fedélzeti egysége pontosan úgy működjön, mintha valódi úton közlekednénk; van motorhang, a műszerfal kijelzi az "aktuális" fordulatszámot, sebességet, hűtővíz hőmérsékletet, tudunk sebességet váltani, stb.
A jármű-szimulációs környezet járműdinamikai szoftverét a nagy-komplexitású CarSim programcsomag alkotja. Ez tartalmazza a gépjármű hajtásláncának, fékrendszerének, kormányrendszerének, kerekeinek, futóművének nagy bonyolultságú, validált modeIljeit, s ez valósítja meg a valós-idejű (ReaI-Time) Hardware-In-Loop szimulációt.A szimuláció során a valós időben érkező bejövő adatok segítségével a CarSim a járműről és környezetéről egy szintén valós idejű animációt készít, melyet kivetít a jármű szélvédője elé, ezzel téve teljessé a vezetési élményt.A szimulátor egység jelenlegi képességei lehetővé teszik a jármű hajtáslánc-elemeinek fejlesztését, azonban a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar középtávú terveiben szerepel a jármű autonóm irányításának megvalósítása is, lehetővé téve a vezető nélkül irányított jármű magas szintű irányítási funkcióinak beillesztését is.
A fejlesztés a BME kutatóegyetemi program Járműtechnika, közlekedés és logisztika kiemelt kutatási terület projektjeként valósul meg.
A projekt kiemelt résztvevői:
Gépjárművek tanszék,
Közlekedés-automatika tanszék
Elektronikus jármű és járműirányítási központ
Inventure Automotive Electronics, www.inventure.hu
Audi Hungária
BME-Audi Hungária K3 Kooperációs Kutatóközpont
Rozman Richard (Audi Hungária) a BME-el való évtizedes együttműködés és a projekt kapcsán kifejezte reményét, az Audi sok olyan tehetséges fiatal mérnököt foglalkoztathat majd, akár „életük végéig", akik tudásukat a most kifejlesztett szimulátoron tökéletesítik. Dr.Szalay Zsolt docens (BME Gépjármuvek Tanszék ), a projekt ötletadó gondozója elmondta, másfél éve maga kezdeményezte az Audinál ezt a projektet. Az Audi fantáziát látott az ötletben, elfogadta és adott hozzá egy hibátlan teszt-gépkocsit. A hosszú távú fejlesztési cél; a jármű vezető nélküli működtetése.
Az egygombos üzemváltás robosztus mechanikus kapcsoló útján történik, teljesen biztonságos, s a nemzetközi gyakorlatban minden teszt-autónál használatos. Nem fordulhat elő tehát, hogy valódi menetviszonyok közepette az átváltási lehetőségből gondok adódjanak. A szimulátor teljes kivitelezése, minden elektronikája hazai megoldású. Minden járműmérnöki hallgató ezen a szimulátoron több, meghatározott idejű gyakorlatot fog végezni, több napot fog vele foglalkozni. A hallgatók ezen a szimulátoron szívesebben fognak gyakorolni annál, mintha csak fenn a laborban csinálnának egy modellt és azt számítógép előtt nézegetnék. A tervezési feladataikat ugyanúgy a MathLab SimuLink alapon fogják csinálni, de sokkal jobban motiváltak lesznek, ha itt azt ki is próbálhatják. Nagyon fontos a hallgatói motiváció; így játszva tanulják meg a legmodernebb technológiákat, a fejlesztést, megértik az autó-elektronikának a működését. Egy hallgató pl. egy diplomaterv feladatban ki tud fejleszteni egy önálló automata sebességváltót. Lehozza a saját fejlesztésű szoftvert, azt itt beillesztik a szimulátorba és a tesztgép szimulálja annak működését.
https://kutatas.bme.hu/portal/content/audiprogram
http://www.edmunds.com/audi/tt/
http://en.wikipedia.org/wiki/CarSim
http://en.wikipedia.org/wiki/Hardware-in-the-loop_simulation
http://www.mathworks.com/products/simulink/
Videók:
Videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=Wa7vpGFDLYQ
Oktatófilm: http://www.youtube.com/watch?v=auqkGPfny7o
Harmat Lajos