1956 október 23.

Ma október 23-án az 1956 október 23-án, a Rákosi Mátyas vezette kommunista csoport ellen minden elnyomás ellenére kitört a forradalom évfordulója és egyben emléknapja van. Ma már szerencsére nemzeti ünnep.. Akkor az események során, bár az emberek mindent megtettek, nem sikerült kiviíni függetlenségünket.  Az akkori uralkodó elit által – és Kádár János, jövendő párt főtitkár által formálisan behívott, de valójában az oroszok által a Birodalom védelmére  beküldött expedíciós hadtestekkel és a laktanyájukból kivezényelt orosz csapatokkal sok emberélet, és Budapest alapos szétverése árán megfékezték a forradalmat. A nyugat bár ígérgetett, semmit sem tett.

Ma október 23-án az 1956 október 23-án, a Rákosi Mátyas vezette kommunista csoport ellen minden elnyomás ellenére kitört a forradalom évfordulója és egyben emléknapja van. Ma már szerencsére nemzeti ünnep.. Akkor az események során, bár az emberek mindent megtettek, nem sikerült kiviíni függetlenségünket.  Az akkori uralkodó elit által – és Kádár János, jövendő párt főtitkár által formálisan behívott, de valójában az oroszok által a Birodalom védelmére  beküldött expedíciós hadtestekkel és a laktanyájukból kivezényelt orosz csapatokkal sok emberélet, és Budapest alapos szétverése árán megfékezték a forradalmat. A nyugat bár ígérgetett, semmit sem tett.

A forralom miniszterelnökét és sok más embert, értelmiségieket, diákokat, sőt Mansfeld Péter kiskorút (utóbbinál megvárták míg a nagykorúságát betölti) a Kádár rezsim bosszúból kivégzett, majd megvalósította a fokozatos enyhülés után azt a gulyás kommunizmust, amely a rendszerváltáshoz vezetett. A bebörtönszöttek, és családjuk életét a rendszerváltásig tönkretették, zaklatták őket, az értelmiségieket nem engedték szakmájukba, gyerekeik mint a rendszer ellenségei nem tanulhattak, illetve bizonyos kulcsfontosságú pályák, mint például orvos, tanár zárva maradtak előttük.

A forradalom emblematikus verse Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című verse, amit a rendszerváltozásig egyszerűen betiltottak. Jelképe a lyukas magyar zászló. Azért lukas, mert a forrdalmárok a közepéről egyszerűen kivágták a kommunisták által kreált ál-címert.

ILLYÉS GYULA: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott "vigyázz!"-ban,
"tűz"-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé kapott ujj
"pszt"-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,

a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,

az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapulajban;

abban, ahogy a "halló"
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;

nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,

mert zsarnokság van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,

ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,

az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;

mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;

mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrba-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más,
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,

vonat kereke, hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből,
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába

beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,

néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,

hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;

vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

 

 
A vers hangfelvétele a költő előadásában