Egy fénykép a múltból: Hamvas Béla

 Hamvas Béla 39 éves volt, amikor 1936-ben megismerte a 27 éves Kemény Katalint. A művészettörténész végzettségű, műfordítóként is dolgozó Katalint kezdettől szellemi partnernek, egyenrangú alkotótársnak tekintette. Egész életében arra vágyott, hogy nyugodtan, kötöttségek nélkül írhasson, egy hasonló életcélt követő társsal az oldalán.

 Hamvas Béla 39 éves volt, amikor 1936-ben megismerte a 27 éves Kemény Katalint. A művészettörténész végzettségű, műfordítóként is dolgozó Katalint kezdettől szellemi partnernek, egyenrangú alkotótársnak tekintette. Egész életében arra vágyott, hogy nyugodtan, kötöttségek nélkül írhasson, egy hasonló életcélt követő társsal az oldalán.

A hivatali munka, akárcsak annak idején az iskolai fegyelem, mindig nehezére esett. Amikor Katalin bemutatta a szüleinek, Hamvas a vacsoránál kijelentette: „Milyen kár, hogy az ember negyvenéves korában nem mehet nyugdíjba, úgy, mint Svájcban." Az anyósjelölt erre őszintén meglepődött: „Egy nyugdíjashoz fogsz férjhez menni?" A következő évben megvolt az esküvő és a pár berendezkedett az olvasásnak és írásnak szánt életre. A férj napközben egy könyvtárban dolgozott, este pedig hazatért Katalinhoz könyvtárrá alakított Remete-hegyi lakásukba.

Az idillnek hamar vége szakadt. Hamvast a világháború kitörése után háromszor is behívták katonai szolgálatra, az orosz frontot is megjárta. Eközben is írta egyik főművét, a Scientia Sacrát. Amikor csapatát Németországba vezényelték, megszökött, hogy Budapesten ápolhassa betegeskedő feleségét. Remete-hegyi lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtáruk, valamint több ezer oldal kézirat is. Ezt Hamvas a háborúnál is nagyobb sorscsapásnak fogta fel. „Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. … Igyekszem többé semmihez sem odaragadni. Koldusnak lenni nehéz, de jó…"

Valóban koldus évek következtek. Az író a háború után egy ideig szerkesztőként dolgozott, amikor Lukács György egy kritikája után állásából felfüggesztették és kényszer-nyugdíjazták. Előbb földműves-igazolványt váltott ki, és Katalinnal együtt egy szentendrei parasztházba költözött, ahol a kertet művelte. 1951-től 1964-ig pedig az Erőműberuházó Vállalat vidéki építkezésein volt raktáros, s közben folyamatosan írt, szanszkritül tanult, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított. Munkatársainak fogalma sem volt róla, hogy egyik legműveltebb kortársuk adja ki nekik a szerszámokat minden nap.

Ezekben az években csak kéthetente egy-egy hétvégére találkozott Katalinnal, egyébként egyedül élt különböző ideiglenes munkásszállásokon. Tanítványai, életrajzírói kétfajta módon írnak Katalinnal való viszonyáról. Az egyik olvasat szerint tökéletes társ, értő szellemi partner volt Hamvas mellett, aki egyetlen nagyobb lélegzetű, még életében megjelent műve, a „Forradalom a művészetben" szerzőtársa is volt. A másik olvasat szerint rossz feleség volt, aki nem gondoskodott férjéről: Hamvast a munkásszállón nem látogatta meg, az író csomagot, telefonhívást nem kapott tőle, és üres táskával, tiszta ruha és hazai koszt nélkül tért vissza a hétvégi találkozásokról is.

Alkalmasint mind a két olvasat igaz. Kapcsolatuk nem evilági volt, kéziratok lapjain teljesedett ki. „A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő." – írja Hamvas „Ezért a szerelem fordított barátság, úgy hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé." Rajtuk kívül más nem tudhatta, az ő kapcsolatuk a kettő közül melyik volt inkább.

Hamvas életének utolsó éveit Budapesten töltötte, a megjelenés reménye nélkül, folyamatosan írt egészen 1968. november 7-éig, amikor agyvérzésben meghalt. Katalin 2004-ig élt, idős korában költőként talált magára.

Készítette: Nyáry Krisztián