http://www.interculturaldialogue2008.eu/http://www.interculturaldialogue2008.eu/ Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kezdeményezésére az Európai Bizottság székhelyére összehívott, május 5-én tartott informális párbeszédben a kereszténység, a zsidó vallás, valamint az iszlám mintegy húsz magas rangú európai képviselője vett részt.

 

http://www.interculturaldialogue2008.eu/http://www.interculturaldialogue2008.eu/ Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kezdeményezésére az Európai Bizottság székhelyére összehívott, május 5-én tartott informális párbeszédben a kereszténység, a zsidó vallás, valamint az iszlám mintegy húsz magas rangú európai képviselője vett részt.

 

 Barroso elnök az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Janez Janša szlovén miniszterelnökkel, valamint az Európai Parlament elnökével, Hans-Gert Pötteringgel közösen látta el a találkozó elnöki teendőit. Az idei évi találkozó középpontjában az Európai Unió két fő kihívása, az éghajlatváltozás és a megbékélés állt.

Idén negyedik alkalommal került sor a 2005-ben Barroso elnök kezdeményezésére indított, évenként megrendezett, vallási vezetőkkel tartott ülésre, és azon idén második alkalommal vett részt a három uniós intézmény elnöke.

Az eszmecserék középpontjában idén az „Éghajlatváltozás: etikai kihívás valamennyi kultúra számára" állt. Barroso elnök a következőképpen nyilatkozott: „Az éghajlatváltozás mindannyiunkat sürgős cselekedetekre szólít fel. A civil társadalom minden csoportjának hozzá kell járulnia bolygónk fenntartható jövőjének biztosításához. Az egyházak és hitközösségek – hatáskörüknek és társadalmi szerepüknek köszönhetően – jó helyzetben vannak ahhoz, hogy jelentős mértékben elősegítsék társadalmunk fenntartható jövő érdekében történő mozgósítását. Fogjunk össze e közös törekvés érdekében és bizonyítsuk be, hogy tévednek azok, akik a civilizációk összeütközését hirdetik.

Az Európai Tanács elnöke, Janez Janša hangsúlyozta: „A környezet nemcsak természetes, hanem szent hely is. Az emberek, a természet és a Teremtő közötti közösség és hűség egyaránt alapelve a zsidó vallásnak, a kereszténységnek és az iszlámnak. Az éghajlatváltozás annak átgondolására szólít fel minket, hogy a képzelőerő, a zsenialitás és a vállalkozó szellem segítségével hogyan teremthetünk olyan világot, amelyet nem a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk határoz meg, ugyanakkor olyan gazdag és jó kapcsolatokkal rendelkezik, mint még sohasem. Ez nem azt jelenti, hogy el kellene vetnünk, amit eddig elértünk, csupán át kell gondolnunk és más szemszögből kell megvizsgálnunk eredményeinket."

Mivel 2008 a kultúrák közötti párbeszéd európai éve, a magas szintű találkozó kiváló alkalom arra, hogy a „Kultúraközi és felekezetközi párbeszéd által elősegített megbékélés" kérdése is az eszmecserék középpontjába kerüljön.

Pöttering úr, az Európai Parlament elnöke így nyilatkozott: „A kultúrák közötti párbeszéd kulcsfontosságú az emberek közötti kapcsolatépítéshez, valamint az egymás kölcsönös tiszteletben tartásán alapuló béke megőrzéséhez. Ezért a kultúrák közötti párbeszéd ugyancsak jelentős mértékben járul hozzá az Európai Unió szomszédos országokkal, különösen a földközi-tengeri térséggel ápolt kapcsolataihoz."

A találkozó résztvevői megosztották egymással a két fő témával kapcsolatos nézeteiket, és egyetértettek abban, hogy a vallások és hitközösségek kulcsfontosságú szerepet játszanak a közös kihívásokkal való szembenézés, valamint a társadalom fenntartható jövő érdekében történő mozgósítása szempontjából. A résztvevők azon hajlandóságukról és elkötelezettségükről tettek tanúbizonyságot, hogy folytatják e fontos párbeszédet egymás között és az európai intézményekkel egyaránt.

Benita Ferrero-Waldner és Ján Figel' biztosok, valamint Mario Mauro, az Európai Parlament alelnöke ugyancsak részt vettek a vallási vezetőkkel tartott találkozón.

http://www.interculturaldialogue2008.eu/

A résztvevők listája MEMO/08/281