Teréz anya szentté avatása után a baloldali és a liberális sajtó, valamint az ateisták szinte kimondhatatlan szitok és gyűlölet áradattal jelentkeztek minden olyan médiában, amelyet el tudtak érni. Ez a helyzet először egy olyan tisztázott helyzet, amikor feketén fehéren látható, bárkit bármikor és bármiért meg lehet vádolni, be lehet sározni, akit csak akarnak. Csak megfelelő pénzmennyiség és szándék szükséges hozzá. A 888.hu írása, amit az alábbiakban idézünk http://888.hu/article-miert-utalja-a-baloldal-terez-anyat linkekkel nagyon jól bemutatja ezt a jelenséget.

Teréz anya szentté avatása után a baloldali és a liberális sajtó, valamint az ateisták szinte kimondhatatlan szitok és gyűlölet áradattal jelentkeztek minden olyan médiában, amelyet el tudtak érni. Ez a helyzet először egy olyan tisztázott helyzet, amikor feketén fehéren látható, bárkit bármikor és bármiért meg lehet vádolni, be lehet sározni, akit csak akarnak. Csak megfelelő pénzmennyiség és szándék szükséges hozzá. A 888.hu írása, amit az alábbiakban idézünk http://888.hu/article-miert-utalja-a-baloldal-terez-anyat linkekkel nagyon jól bemutatja ezt a jelenséget.

Igy érthető már az is, hogy Magyarországon miért jött létre a keresztényüldözéssel foglalkozó államtitkárság. Európában egyre több helyen találkozunk azzal, hogy a keresztényeket és a zsidókat is megakadályozzák – hol semlegességre, hol pluralizmusra, hol mások érzékenységére hivatkozva – vallásuk megvallásától, vagy akár jelképeiket leszedik tradícioális épületeikről, vagy Franciaországban arra is volt példa, hogy egy parkolóház építése miatt templomot romboltak le. Ezt a folyamatot csak gyorsította a meglehetősen agresszív migránsok hada, akik az iszlám nevében mindenáron akarják kiszorítani a tradicionális vallásokat. (Pedig korábban a történelem kezdetén és egyes helyeken ma is az ugynevezett Könyv vallásai -keresztény zsidó és muzulmán – képesek voltak egymással békében élni.

A Teréz anya elleni támadások minden értéket megkérdőjeleznek, megkérdőjelezik az irgalom, az élet tiszteletének hagyományos értékrendjét, és helyette valamilyen irányított nihilt kínálnak fel mint alternativát. Erre jó példa az USA, ahol nemcsak hasonló korlátozásokkal kell számolni, hanem a liberalizmus jegyében a sátánizmuist is vallásként elismerve azt az iskolában is oktatják jópár helyen hit és erkölcstan oktatásként, sőt jelképeiket széles körben népszerűsítik jelképeikkel egyetemben.

Miért utálja a baloldal Teréz anyát?

 

Szeptember 4-én a katolikus egyházfő szentté avatta a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítóját, Teréz anyát. A világ minden tájáról érkeztek Rómába az emberek százezrei – Indiától Dél-Amerikáig, vallástól függetlenül -, hogy részt vegyenek és ünnepeljenek a Ferenc pápa által celebrált szentmisén. Sajnos a nemzetközi baloldal véleménydiktátorai már a szenté avatást megelőzően megágyaztak olvasóikban egy szkeptikus hangulatot és megkérdőjelezték a szentéletű nővér hitelességét.

Ha logikusan gondolkodunk, akkor egy olyan személy – aki egész életében szegénység ellen küzdött és a legrászorulóbbakat segítette -, simán lehetne a liberális véleménydiktátorok ikonja világszerte. A valóság azonban más képet mutat: szeretet és dicséret helyett rosszindulatú lekicsinylés és gyűlölet jellemzi a baloldali véleménycikkeket.

Szeptember 1-én, a The Washington Post a szentté avatással kapcsolatban Teréz anya miért nem szent a kritikusai szemében? címmel jelentetett meg publikációt. A cikk sorra vette azokat az eseteket, amikor a hindu nacionalisták, illetve vezetőik panaszt tettek a nővér ellen (leginkább misszionáriusi munkái miatt) és kétségbe vonták Teréz anya hitelességét – mondván: mind azt, amit tett, hátsó szándékkal tette.

Az év elején a Salon című internetes portál „visszataszítónak" titulálta a nővért. A szerző azzal vádolta Teréz anyát, hogy a szenvedést dicsőítette ahelyett, hogy megszabadította volna azoktól az embereket. A cikk kitért arra is, hogy „nehéz emlékezni az örökségére (legyen az bármi), amiből csak a hatékony, álszent és teljesen ideológiai marketing maradt."

De természetesen a The New York Times is inkább a kritikus hangokat erősítette. Aroup Chatterjee, indiai orvos, vélhetően sértettségből arról írt, hogy Teréz anya munkássága csak „a katolikus egyház imperialista vállalkozása a keleti emberek ellen."

Az indiai orvos egyébként együtt dolgozott a nyíltan ateista Christopher Hitchensszel is, aki leforgatta a Teréz anyáról szóló Ördög angyala című dokumentumfilmet, amely szintén a nővér és a misszionáriusok munkásságát bírálta. Hitchens ráadásul a Teréz anyával megszerzett hírnevével egy bestseller könyvet is kiadott, melynek tartalma nem sokban különbözött a dokumentumfilmétől. A kötet expozéjában például az apácát vallási fundamentalistának, politikai szereplőnek és a világi hatalmak cinkosának tartotta.

Mindezekből adódik a kérdés: miért utálja a baloldal Teréz anyát? Miért ilyen nagy a harag személye ellen?

Talán a legmarkánsabb nézeteltérés, hisztéria baloldali körökben az abortusz-ellenesség és az a fajta nyílt keresztény lelkiség körül forog, amit a szentéletű nővér vallott. De hozzátehetnénk azt is, hogy Teréz anya nézeteit mai szemmel nem lehet a politikai korrektség jegyében feltüntetni, hiszen a liberálisok nem tűrhetnek el olyan nézeteket, amely azt vallja:

„Ha elfogadjuk, hogy az édesanyák megölhetik saját gyermeküket, akkor hogyan magyarázzuk el másoknak, hogy ne öljék meg egymást? […] Az abortusszal az anya nem tanul meg szeretni, hanem saját gyermekét öli meg azért, hogy megoldja saját problémáját. […] Bármely ország, amely elfogadja a terhesség megszakítását, az nem egymás iránti szeretetre tanítja az embereket, hanem arra, hogy erőszakot alkalmazzanak saját céljaik elérésében."

Egy „elvileg" píszí szellemiségű, Teréz anya, az édesanyák rémálma című tanulmány – melyet egy nemzetközi, abortuszok végrehajtásával foglalkozó, Hillary Clinton kampányát támogató vállalat, a Planned Parenthood adott még ki 1986-ban – pont az ilyenfajta megnyilatkozásokra reagált a tőle elvárható „hangnemben." Valahogy így:

„Ez a nagyon sikeres öreg, fonnyadt ember, aki a legkevésbé úgy néz ki, mint egy nő, […] a Nobel-díj tulajdonosa […], és aki jelképévé vált mindannak, ami rossz az anyaságban és a nőiességben… Te, az édesanyák rémálma! Ti, rabszolga feleségek, anyukák, nővérek és nagynénik! Mit akartok tőlünk, akik úgy döntöttünk, hogy saját kezünkbe vesszük a testünk, a gyermekvállalás és a sorsunk irányítását?"

Mint látjuk: azzal, hogy a liberális oldal összemossa a mély gyalázatot az egyszerű vallásos nővér személyével, elveszíti „polkorrekt" jellegét, és beleesik annak a véleményterrornak a csapdájába, melyet a liberálisok kreáltak saját dominanciájuk fenntartása érdekében.

(Breitbart)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük